Külföld
Az FBI szerint nem ideológiai indíttatásból lőtt rá Trumpra a merénylő
Sem baloldali, sem jobboldali ideológiát nem látnak a tett mögött.
Moszkvában sajtburgerezve bukkant fel a szlovákiai Magyar Szövetség alelnöke
Gyimesi György az első aktív szlovákiai politikus, aki a háború kezdete óta kiutazott Oroszországba.
Több százezer döglött hal lepett el egy görög kikötővárost
Vóloszban kilométereken keresztül lebegnek az elpusztult halak a víz felszínén, a helyiek a turizmus összeomlásától tartanak.
Szabadtéren is tilthatják a dohányzást a britek
Egy kiszivárgott tervezet szerint a nyitott stadionokban, a pubok kerthelyiségében és akár a kisebb parkokban is tilos lehet cigarettát szívni a jövőben.
Meztelenül is látogatható a naturizmusról szóló kiállítás Franciaországban
Havonta egyszer lehet belépni ruha nélkül a múzeumba.
Üreget ásott egy dán strandon lévő homokfalba két német gyerek, az rájuk omlott, és maga alá...
A 9 és a 12 éves fiú 40 percig volt a homok alatt, amire kihúzták őket. A kórházban haltak meg.
Rosszat írt egy helyi hivatalnokról egy Las Vegas-i újságíró, az kiment a lakásához és leszúrta...
Robert Telles elvesztette az állását az újságcikk miatt. Fogta magát, kiment az újságíró lakásához, és elbújt egy bokorban.
Nem hagyhatja el Franciaországot a Telegram őrizetbe vett vezérigazgatója
Pavel Durov ellen hivatalosan is vádat fognak emelni. Négy napig hallgatták ki.
Gyakorlásból rongálhatják a kardszárnyú delfinek a hajókat egy új elmélet szerint
Spanyol kutatók szerint a fiatal orkák a hajókon modellezve tanulják ki, hogyan vadásszák le betevőjüket.
Ezen múlik igazából az amerikai elnökválasztás
A gazdaság állapota és az átlagemberek jóléte a világ legfontosabb választásánál is döntő tényezők lesznek. Donald Trump és Kamala Harris már elárulta a terveit, de mindketten elég zavaros és drága...













