Szabadtéren is tilthatják a dohányzást a britek

2024. augusztus 29. – 08:02

Másolás

Vágólapra másolva

Sajtóhírek szerint a britek a kocsmakertekben, a szabadtéri éttermekben és a nyitott stadionokban is hamarosan betilthatják a dohányzást, írja a Sky News. Van szó arról is, hogy a kisebb parkokban és szórakozóhelyek előtt se lehessen cigarettát szívni. A Sun értesülései szerint a miniszterek jelenleg mérlegelik a felvázolt intézkedéseket.

A témában az egészségügyi és szociális minisztérium szóvivője azt mondta, hogy a kiszivárgott információkkal kapcsolatban nem nyilatkoznak. Annyit azért elmondtak viszont, hogy „a dohányzás évente 80 ezer emberéletet követel, hatalmas nyomást gyakorol a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatra, és adófizetők milliárdjaiba kerül. Eltökélt szándékunk, hogy megvédjük a gyerekeket és a nemdohányzókat a passzív dohányzás káros hatásaitól. Számos intézkedést fontolgatunk annak érdekében, hogy Nagy-Britanniát végre füstmentessé tegyük.”

A szivárgás azután történt, hogy a Munkáspárt kijelentette: újjáélesztik Rishi Sunak dohányzási tilalmát, amit a választások előtt elvetettek. Károly király a parlament júliusi megnyitóján elmondott beszédében megígérte, hogy újra bevezetik azt a jogszabályt, ami fokozatosan növeli azt az életkort, amikor már legálisan lehet cigarettát vásárolni.

A javasolt dohányzási tilalom értelmében egy ma 14 éves fiatal legálisan soha nem vásárolhatna cigarettát életében. A beszédben a Munkáspárt egyébként a vape eszközök értékesítésének és marketingjének korlátozására vonatkozó terveket is megfogalmazott.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!