Az FBI szerint nem ideológiai indíttatásból lőtt rá Trumpra a merénylő

2024. augusztus 29. – 12:05

Másolás

Vágólapra másolva


Hat héttel a Donald Trump elleni merényletkísérlet után az FBI még mindig keresi a annak indítékát, írja a Politico. Megvizsgálták az elkövető keresési előzményeit, így ugyan „sikerült betekintést nyerni a gondolkodásmódjába” – mondta az FBI irodavezetője szerdán a sajtónak, de az indítékra még nem kaptak választ, mivel „sem baloldali, sem jobboldali” ideológiát nem látnak a tett mögött.

2023 őszén egy, az elkövető Tomas Crookshoz kapcsolódó fiókból Trump kampányának menetrendjére és közelgő pennsylvaniai szerepléseire kerestek rá, majd 2024 áprilisától júliusáig Crooks mind Joe Biden, mind pedig Trump kampányeseményeire keresett. Végül július 6-án regisztrált Trump butleri gyűlésére, és olyanokra keresett, mint: „Milyen messze volt Oswald Kennedytől?”, „Honnan beszél Trump a Butler Farmon?”, „Butler Farm Show pódium”, illetve „Butler Farm Show fotók”.

A hatóságok szerint a támadást megelőző 30 napban Crooks több mint 60 internetes keresést végzett Bidennel és Trumppal kapcsolatban. Már 2019 szeptemberében robbanóanyagokról keresett információkat, többek között arról, hogyan lehet műtrágyából bombát készíteni, és hogyan lehet a távolból aktiválni egy bombát. Crooks autójában a merénylet elkövetésekor két házi készítésű robbanószerkezet is volt.

Magyarországon a kormányközeli narratíva szerint a baloldali gyűlöletkeltés vezetett a Trump elleni merénylethez. Georg Spöttle „biztonságpolitikai szakértő” szerint a történtek tükrében azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magyar miniszterelnök ellen is komoly gyűlöletkampány zajlik amiatt, mert békemisszióra indult, és vannak emberek, akik annyira gyűlölik Orbán Viktort, hogy az életére törnének.

Szélsőjobboldali politikusok is a baloldalt tartják felelősnek, Robert Fico azt írta, hogy „Donald Trump politikai ellenfelei megpróbálták őt leállítani, és amikor ez nem sikerült, addig hergelték a közvéleményt, míg valami szerencsétlen fickó fegyvert nem fogott.” Geert Wilders, holland szélsőjobboldali politikus, Orbán Viktor magyar miniszterelnök szövetségese a merénylet lehetséges okait is megnevezte: „A sok baloldali politikus és a média gyűlöletkeltő retorikája, amely a jobboldali politikusokat rasszistának és nácinak bélyegzi, nem marad következmények nélkül.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!