Miniszterelnök nem lett Orbán holland barátja, de az akarata nagyrészt érvényesül
2024. június 3. – 22:34
Hamarosan megkezdheti munkáját a modern kori Hollandia talán legjobboldalibb kormánya, bő hat hónappal azután, hogy az euroszkeptikus és bevándorlásellenes Geert Wilders pártja kapta a legtöbb szavazatot a parlamenti választásokon. Wilders miniszterelnök nem lesz ugyan, de az már látszik, hogy a leendő kormánykoalíció legerősebb pártjának vezetőjeként nagy befolyást fog gyakorolni az ország politikájára.
A novemberi eredmény sokként érte a nyugati közvéleményt, annak ellenére, hogy az utóbbi években rendre jól szerepeltek a különböző anti-establishment formációk az országban, ráadásul a választást megelőző közvélemény-kutatások is jelezték annak a Wildersnek az erejét, aki Orbán Viktor egyik legközelebbi szövetségesének számít Nyugat-Európában.
A technokrata kabinetet formailag egy pártok fölött álló köztisztviselő vezeti majd, a felhatalmazása azonban csupán a négy kormánypárt által megkötött koalíciós megállapodás megvalósítására terjedne ki. A május elején nyilvánosságra hozott megállapodás pedig
több olyan elemet tartalmaz, amin egyértelműen érezni Wilders keze nyomát.
Ezek közé tartozik például a soha nem látott szigorítás a bevándorlás terén, a tervezett éles szembefordulás az Európai Unióval, illetve a környezetvédelmi célok részleges feladása. A „remény, bátorság, büszkeség” névre keresztelt dokumentumot a Wilders vezette Szabadságpárt (PVV), a leköszönő miniszterelnök Mark Rutte-féle konzervatív liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD), a kereszténydemokrata antielitista Új Társadalmi Szerződés (NSC) és az agrárpopulista Gazdák és Polgárok Mozgalma (BBB) hozta össze.
A négy pártnak együtt többsége van a holland alsóházban, a felsőházban viszont nem, ami már rögtön az elején fontos kérdéseket vet fel a kormány életképességét illetően. Erre rádob egy lapáttal a koalíciós pártok közötti mély bizalmatlanság, a szerteágazó érdekek, és a Hollandiában csütörtökön tartott európai parlamenti választások is, amelyek együtt könnyen a koalíció vesztét, és újabb választások kiírását idézhetik elő.
Közszolga az ország élén
Kedden jelentették be, hogy a koalíciós partnerek megállapodtak a leendő miniszterelnök személyében. A választás végül az igazságügyi és biztonsági minisztérium főtitkárára, Dick Schoofra esett, aki köztisztviselőként nem köthető egyik koalíciós párthoz sem. A 67 éves Schoof korábban a holland hírszerző szolgálatot, a terrorelhárító ügynökséget, valamint a nemzeti bevándorlási hivatalt is vezette.
Schoof 2019-ig a baloldali Munkáspárt tagja volt, ám a koalíciós partnerek szerint ideális jelölt a feladatra. Wilders nagyon erős emberként jellemezte Schoofot, míg a VVD-t vezető Dilan Yesilgöz szerint a férfi kiváló a kapcsolatépítésben. Pieter Omtzigt, az NSC vezetője szerint Schoofnak nagyon sok releváns tapasztalata van, a BBB elnöke, Caroline van der Plas pedig méltatta a jelölt szaktudását biztonságpolitikai kérdésekben.
Schoof maga azt mondta keddi sajtótájékoztatóján, hogy ahogyan mások sem számítottak a jelöltségére, úgy neki is meglepetés az, hogy itt állhat. Arra a kérdésre, hogy mit mondana azoknak, akiket elidegenít Wilders politikája, azt válaszolta:
„Nem tartozom egyetlen párthoz sem, nem a PVV nevében állok itt… Minden holland miniszterelnöke kívánok lenni.”
Schoof még a terrorelhárító ügynökség vezetőjeként koordinálta Hollandia válaszlépéseit, miután 2014-ben kelet-ukrajnai szeparatisták lelőtték a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát Ukrajna felett. A balesetben 198 holland állampolgár vesztette életét.
Bár az eset politikai körökben megalapozta biztonsági szakértői hírnevét, ehhez kapcsolódik az eddig felfedett egyetlen botránya is. 2015-ben a holland média ugyanis arról számolt be, hogy Schoof megpróbált befolyásolni egy független vizsgálatot, amely a kormány válságkezelését értékelte.
A nyilvánosságra került emailek szerint Schoof bírálta a jelentés szerzőit, amiért azok túl súlyos és túl negatív következtetéseket vontak le a holland válaszlépésekről. Emellett arra biztatta őket, hogy enyhítsék a nyelvezetüket, amit végül meg is tettek. Rutte miniszterelnökként akkoriban megvédte Schoofot és a vizsgálatot, mondván, a szerzők továbbra is 100 százalékig kitartanak a jelentésben megfogalmazottak mellett.
Magyar szemmel ez a botrány talán komolytalannak tűnhet, ám a koalíciós partnerek első miniszterelnök-jelöltjének, Ronald Plasterknek pont azért kellett visszalépnie, mert egy szabadalmi vita miatt vizsgálat folyik ellene. Schoofnak most fel kell állítania a kabinetjét, és fel kell osztania a minisztériumokat a koalíciós pártok között.
Szoftos, de nem eléggé
Az már a novemberi választás után hamar látszott, hogy Wilders annak ellenére nem lesz miniszterelnök, hogy az ő pártja kapta a legtöbb szavazatot. A potenciális koalíciós partnerek közül ugyanis a VVD és az NSC is jelezte a választások előtt, hogy nem lesznek tagjai egy Wilders vezette kabinetnek. Az Orbán Viktorral és Bunyós Pityuval is jó viszonyt ápoló, 60 éves politikus győzelme után ennél homályosabban fogalmaztak, de arra lehetett számítani, hogy a párttagság nem fogja lenyelni a szélsőjobbos politikus miniszterelnökségét.
Wilders ugyanis akármennyire finomított az imázsán, végül is mégiscsak ő volt az, aki pár éve még ki akarta vinni Hollandiát az EU-ból, vagy épp be akarta tiltani a Koránt az országban. A 2023-as kampányra a legvadabb ígéreteit parkolópályára tette, és inkább a bevándorlás visszaszorítására, illetve az országban uralkodó lakhatási válságra koncentrált. Előbbi tematizálásával nem volt nehéz dolga, ugyanis 2023 nyarán pont a bevándorláspolitika körüli viták miatt mondott le, majd jelentette be távozását Rutte.
Wilders aztán március közepén jelentette be végérvényesen, hogy nem lesz belőle miniszterelnök. „Csak akkor tudok miniszterelnökké válni, ha MINDEN párt a koalícióban támogatja. Nem ez volt a helyzet.” A koalícióra készülő négy párt akkor abban állapodott meg, hogy egyik pártvezető sem vesz részt a következő kormányban. Noha kormányfő tehát nem lesz, a koalíciós pártok által elfogadott egyezmény leghangsúlyosabb elemei így is az ő szája íze szerint alakultak.
Bevándorlás nix
A bevándorlás kérdésében, ami egyértelműen Wilders terepe, soha nem látott szigorítások jönnek. A koalíciós pártok megígérték például egy olyan menekültügyi válságtörvény bevezetését, aminek keretein belül „messzemenő” intézkedéseket hozhatnak. Emellett eltörölnék a határozatlan időre szóló menedékjogi engedélyt, és módosítanának az ideiglenes tartózkodási engedélyek kiadásán is.
Az elutasított menedékkérőket pedig akár erőszakkal is kitoloncolnák.
A pártok emellett el akarják törölni az automatikus családegyesítést, a menekültek pedig többé nem élveznének elsőbbséget a szociális lakhatásnál. A kormány emellett további követelményeket támasztana az EU-n kívülről érkező vendégmunkásokkal szemben, megnehezítve azok munkavállalását. Az egyezmény ezen pontját már azonnal kritizálták a munkaerőhiányban szenvedő nagy holland cégek.
A nemzetközi egyetemi hallgatók számát pedig úgy próbálnák csökkenteni, hogy több kurzust csak holland nyelven kínálnának, illetve korlátokat vezetnének be arra vonatkozóan, hogy hány külföldi iratkozhat be egy adott szakra. Ez a törekvés érzékenyen érintheti azokat a magyar diákokat is, akik Hollandiában terveznek egyetemre járni, bár részletek hiányában nehéz megmondani, pontosan milyen mértékben.
A bevándorlók integrációját is elősegítenék, például oly módon, hogy kötelezővé tennék a holokauszt ismeretét, és szigorúbb nyelvi követelményeket támasztanának. Emellett szabályozni akarják az imákra való hangos felhívást, ami leginkább a muszlim vallás müezzinjeire vonatkozna. Érdekesség, hogy az egyezmény megemlíti az izraeli holland nagykövetség Jeruzsálembe való áthelyezését is, amit eddig csak az Egyesült Államok, Guatemala, Honduras, Pápua Új-Guinea és Koszovó tett meg (az is felmerült, hogy Magyarország nagykövetségét is átköltöztethetik oda Tel-Avivból, de ez eddig még nem történt meg).
Nekimennek az EU-nak
A további programpontok szintén jobboldali prioritásokat mutatnak, klasszikus holland jóléti állammal fűszerezve. Egyrészt meghirdették az állami kiadások jelentős csökkentését, amit például a köztisztviselők egy részének elbocsátásával valósítanának meg. A befektetőbarát környezet fenntartására is ígéretet tettek, ezt bizonyos adónemek eltörlésével segítenék elő.
Megígérték ezenkívül 100 ezer új lakás építését, amit többek között több földterület rendelkezésre bocsátásával és az építési eljárások felgyorsításával kívánnak elérni. Emellett erősíteni szeretnék az egészségügyi szektort, és olcsóbbá tenni a gyermekgondozást.
Biztonságpolitikai téren a koalíció ígéretet tett, hogy fenntartják az Ukrajnának szánt katonai, pénzügyi és egyéb támogatásokat. Ebben a pontban tehát nem érvényesült Wilders markáns oroszpárti álláspontja, bár az kérdés, hogy a korábban például F–16-os vadászgépeket adományozó Hollandia mennyire lesz a jövőben is Ukrajna egyik leghangosabb szövetségese. A koalíció emellett törvényi szintre emelné a NATO központi követelését, miszerint a költségvetés két százalékát védelmi kiadásokra kell költeni.
Központi elem még a környezetvédelmi intézkedések egy részének eltörlése. Viszont az egyezmény megtartaná az eddigi klímacélokat, ami azt jelenti, hogy Wildersnek nem sikerült meggyőznie koalíciós partnereit arról, hogy lépjenek ki a párizsi egyezményből. Eközben a nitrogénkorlátozások felülvizsgálatát is megígérik, amiket EU-s nyomásra kellett volna bevezetnie a Rutte-kormánynak, és amik nyomán pár éve kirobbantak a BBB vezette farmertüntetések.
Az EU-nak nemcsak a nitrogénügyben, hanem más mezőgazdasági és környezetvédelmi kérdésekben is nekimennek. A koalíció emellett engedélyt akar kérni az Európai Bizottságtól, hogy ne kelljen részt vennie a nemrég elfogadott uniós szintű menekültcsomag megvalósításában. A rend kedvéért pedig hozzátették, hogy mindenfajta EU-s bővítést rendkívül kritikusan fogadnának.
A Politico szerint az új koalíció azt is felvetette, hogy meg tudják győzni arról a többi tagállamot, hogy csökkentsék azt a hozzájárulást, amit Hollandiának kell fizetnie az EU költségvetésébe.
Liberálisok a pácban
A novemberi választások után különösen nehéz helyzetbe került a liberális konzervatív VVD, amelynek élén a veterán Rutte 14 éven át vezette Hollandiát. Rutte 2023 nyarán a NATO-főtitkári pozícióra pályázva dobbantott, és utódjára, a török kurd származású Dilan Yesilgözre hárult a feladat, hogy kezelje a szélsőjobb jelentette problémát.
A VVD ugyanis sokáig hangoztatta, hogy nem lép koalícióra az iszlamofób és szélsőségesen bevándorlásellenes Szabadságpárttal. A koalíciós egyezmény megszületésével egyértelműen változott tehát a párt álláspontja, ez pedig ütközőpályára állítja őket európai párcsaládjukkal, a liberális Renew Europe-pal. A Renew ugyanis nemrég fogadott el egy direktívát, miszerint tagjaik nem köthetnek szövetséget szélsőjobboldali pártokkal. Az egyezmény megjelenését követően ennek megfelelően felerősödtek a VVD kidobását követelő hangok.
A közelgő európai parlamenti választásokon minden bizonnyal hatalmasat fog nyerni Wilders, pártját 32 százalékra teszi a Politico közvélemény-kutatásainak átlaga. A balközép PvDA-GL 16, míg a VVD 12 százalékon áll. A Wilders-féle PVV az Identitás és Demokrácia (ID) frakcióban ül az Európai Parlamentben, a szélsőjobb tehát újabb győzelmet ünnepelhetne egy nyugati országban (Franciaország mellett, ahol várhatóan a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés végez majd az élen).
Hacsak nem történik valami beláthatatlan, egy radikális szélsőjobboldali párt fogja nyerni a holland EP-választásokat, majd ugyanez a radikális szélsőjobboldali párt lesz a kormányzó koalíció legbefolyásosabb tagja. Hogy a népszerűség kormányon mennyire tart ki, az kérdés, bár Giorgia Meloni olasz miniszterelnök követendő példa lehet Wilders számára. Mindenesetre a legtöbb elemző úgy látja, az ország jobbra tolódása egyértelműen jelentős változások előszele.
Bár Hollandiában nagy hagyománya van a koalíciós kormányzásnak, a leendő kormányszövetség elég instabil lábakon áll. Az már a koalíciós tárgyalások során kiderült, hogy a pártok nagyon kevés kérdésben értenek egyet, a partnerek pedig helyenként a tárgyalások teljes összeomlását vizionálták. Összességében tehát az sem lenne meglepő, ha Wilders a népszerűségében bízva összeomlasztaná a koalíciót, az esetleges új választások után pedig már nagyobb eséllyel pályázna a miniszterelnöki pozícióra.