Nem hagyhatja el Franciaországot a Telegram őrizetbe vett vezérigazgatója

2024. augusztus 28. – 22:07

Nem hagyhatja el Franciaországot a Telegram őrizetbe vett vezérigazgatója
Pavel Durov 2015-ben – Fotó: Steve Jennings / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Négy nap kihallgatás után hivatalosan is megkezdődik a vizsgálat Pavel Durov, a Telegram vezérigazgatója ellen, aki mostantól nem hagyhatja el Franciaország területét – írja a France24.

Durovot még szombaton fogták el, rögtön azután, hogy leszállt a magángépével Párizsban, annak ellenére, hogy Franciaországban elfogatóparancs volt ellene érvényben. A Telegram alapítóját szerdán szállították át a bíróságra.

Durovot a francia sajtó szerint 12 bűncselekménnyel, köztük drogkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával és online zaklatással is gyanúsítják. A vezérigazgató megtagadta az együttműködést a hatóságokkal, és mivel a Telegramot nem moderálják, a vád szerint az oldal hozzájárult az előbb felsorolt bűncselekményekhez, többek között azzal is, hogy kriptovalutákat is lehet küldeni a felhasználók között.

Durov, a Telegram és a világpolitika viszonyáról írt cikkünket itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!