A bíróságra szállították a Telegram vezérigazgatóját

2024. augusztus 28. – 15:39

frissítve

A bíróságra szállították a Telegram vezérigazgatóját
Durov 2015-ben – Fotó: Steve Jennings / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pavel Durovot, a Telegram nevű orosz csetalkalmazás és közösségi oldal vezérigazgatóját a francia rendőrség a bíróságra szállította, nagy valószínűséggel kihallgatják és vádat emelnek ellene – írja az AFP.

Durovot még szombaton fogták el, rögtön azután, hogy leszállt a magángépével Párizsban, annak ellenére, hogy Franciaországban elfogatóparancs volt ellene érvényben.

A CNN egyik munkatársa szerint a párizsi hatóságok irodáját Durov egy rendőrségi járműben hagyta el szerda délután.

Durovot a francia sajtó szerint 12 bűncselekménnyel, köztük drogkereskedelemmel, terrorizmus támogatásával és online zaklatással is gyanúsítják. A vezérigazgató megtagadta az együttműködést a hatóságokkal, és mivel a Telegramot nem moderálják, a vád szerint az oldal hozzájárult az előbb felsorolt bűncselekményekhez, többek között azzal is, hogy kriptovalutákat is lehet küldeni a felhasználók között.

Durov, a Telegram és a világpolitika viszonyáról írt cikkünket itt lehet elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!