Külföld

A WHO-t, a NATO-t és a briteket is sejtik a Fico elleni merénylet mögött az interneten terjedő elméletek
A WHO-t, a NATO-t és a briteket is sejtik a Fico elleni merénylet mögött az interneten terjedő...
A közösségi médiában több narratíva népszerű lett a szlovák miniszterelnök támadójának indítékáról, amelyeket aztán a propaganda is felkapott. Egy orosz lap egészen odáig ment el, hogy a britek...
Félrefordítás miatt nevezhették baloldalinak Robert Fico merénylőjét a sajtóban
Továbbra is életveszélyben van Fico a szlovák védelmi miniszter szerint
Továbbra is életveszélyben van Fico a szlovák védelmi miniszter szerint
Kaliňák megköszönte az emberek támogatását, emellett közölte, hogy az orvosok mindent megtesznek Ficóért, akinek kiterjedt sérülései vannak.
Bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsították meg Robert Fico merénylőjét
Bosszúból elkövetett gyilkossági kísérlettel gyanúsították meg Robert Fico merénylőjét
A rendőrség szerint a 71 éves férfi előre kitervelhette a merényletet, sajtóinformációk szerint Juraj Cintula azt mondta, büszke arra, amit tett.
25 millió dollár kriptovalutát lopott el néhány másodperc alatt két MIT-s
25 millió dollár kriptovalutát lopott el néhány másodperc alatt két MIT-s
A testvérpár hónapokig dolgozott a terven, most húsz év börtön várhat rájuk.
Robert Fico állapota kritikus, de stabilizálták
Robert Fico állapota kritikus, de stabilizálták
A szlovák miniszterelnök továbbra is a kórházban marad az ellene elkövetett merénylet után. Ötórás műtéten esett át.
Robert Fico ötórás műtéten esett át, továbbra is nagyon súlyos az állapota
Robert Fico ötórás műtéten esett át, továbbra is nagyon súlyos az állapota
Robert Kaliňák védelmi miniszter a kórház előtt számolt be a szlovák miniszterelnök állapotáról. Egyelőre nem tudni, hogy ki helyettesíti majd Ficót.
Miközben vertek, már azt sem tudtam, én vérzem, vagy a patkány a számban
Miközben vertek, már azt sem tudtam, én vérzem, vagy a patkány a számban
Egy orosz hadifogságot megjárt ukrán katona beszélt tíz hónapos rabságáról és arról, hogy Oroszország nem állna meg Ukrajna határainál, ha győzne. Fogsága alatt mindegyik helyről azt gondolta, az a...
Putyin először ment külföldre, amióta újra elnökké választották, Hszi Csin-ping fogadta Pekingben
Hallottuk a lövéseket és a sikítást; mindenki sokkot kapott, miután meglőtték Fico miniszterelnököt
Hallottuk a lövéseket és a sikítást; mindenki sokkot kapott, miután meglőtték Fico miniszterelnököt
Szerdán Nyitrabányán rálőttek Robert Fico szlovák miniszterelnökre, a politikust hosszan műtötték. A helyszínen jártunk, ahol szemtanúk mesélték el nekünk, mi történt a lövöldözés pillanatában.
Kövess minket Facebookon is!