Külföld
A Vatikán bocsánatot kért Ferenc pápa melegekre sértő megjegyzéséért
Az egyházfő múlt héten egy zárt ajtók mögött tartott megbeszélésen jegyezte meg, hogy túl sok a „buziság” a katolikus szemináriumokon.
A 45 elégett palesztin ellenére folytatódik az izraeli offenzíva, egymillióan menekültek el a...
Felhúzták a palesztin zászlót az ír parlamentre, három európai ország hivatalosan elismerte a független palesztin államot.
Szijjártó Péter szerdán Belaruszba utazik
Szjarhej Alejnyik belarusz külügyminiszter közösen elnököl majd a gazdasági együttműködéssel foglalkozó belarusz-magyar kormányközi bizottság ülésén.
Ferenc pápa szerint túl sok a „buziság” a katolikus szemináriumokon, de állítólag csak tréfált
Az LMBTQ-közösség mellett többször kiálló egyházfő ezúttal a sértő „frociaggine” szóval viccelődött.
Eladó a ház, amiben a kis Kevintől reszkettek a betörők
Az 1990-es film óta elég sok változáson ment át a ház, de a lépcső még megvan, amin az akkor 10 éves Macaulay Culkin leszánkózott.
Arte: Európában sehol máshol nem aggódnak úgy a fiatalok az oktatásért, mint Magyarországon
Máshol a környezetvédelem és a háború a legérdekesebb téma.
Gyújtogatások, barikádok – Macronnak is át kellett utaznia a világot az új-kaledóniai zavargások...
Több tízezer bevándorló franciának adtak volna szavazati jogot Párizsból, mire haragra gerjedtek az Ausztrália melletti szigetcsoport őslakosai. A tiltakozásokban heten meghaltak, több százan...
Meghalt Bette Nash, aki majdnem 67 évig dolgozott légiutas-kísérőként
A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, még 1957-ben kezdte az ipart, és hivatalosan sosem ment nyugdíjba.
Technikai probléma miatt visszafordult a Wizz Air Dubajba tartó járata
Az érintett utasok igény szerint szállást vagy pénzvisszatérítést kaptak.
Az EU szankciókat vet ki az orosz büntetés-végrehajtásra és 19 orosz állampolgárra, mert Navalnij...
Josep Borrell külügyi és biztonságpolitikai főképviselő megjegyezte, hogy egyre nagyobb a vita a külügyminiszterek között arról, hogy Ukrajna nyugati fegyverekkel lőhessen orosz földön állomásozó...













