Gyújtogatások, barikádok – Macronnak is át kellett utaznia a világot az új-kaledóniai zavargások miatt

Óceánia szigetvilágáról a paradicsomi körülmények, pálmafák, barátságos lakosok, hófehér tengerpartok és olykor a cápatámadások ugorhatnak be elsőre a magyar olvasónak, holott számtalan súlyos kérdés és probléma feszíti a szigetországokat. Az egyik ilyen nagyobb – Franciaországtól függő – terület, Új-Kaledónia bő két hete kiégett autók, úttorlaszok, maszkos tüntetők és akciózó francia csendőrök, katonák képeivel kerül be a sajtóba.

Éjjel kijárási tilalom van életben, a csendőrök a hegyvidékes fősziget országútjain barikádokat takarítanak el, amiket a helyi felkelők éjjel újraépítenek. A repülőteret lezárták, miközben egymás után menekítették ki állampolgáraikat az egyes országok. A Le Monde szerint eddig több mint száz torlaszt számoltak fel a hatóságok, a zavargásokban heten haltak meg.

A helyzet annyira súlyos volt a területen, hogy a francia hadsereg erősítést küldött, és csütörtökön bő egy napra maga Emmanuel Macron elnök is idelátogatott lecsitítani a kedélyeket.

A sziget kormányzata szerint közvetlenül utána csak „elszigetelt incidensek” történtek, de Marie Guévenoux, Franciaország tengerentúli területekért felelős minisztere vasárnap is arról beszélt, hogy még mindig érvényben van a rendkívüli állapot, és a helyzet továbbra is nagyon súlyos, elsősorban a szigetek székhelye, Nouméa térségében.

Ébredő kanakok

Új-Kaledónia Ausztráliától cirka 1500 kilométerre keletre fekszik. 18 575 négyzetkilométeres területe Magyarország dél-alföldi régiójához hasonló méretű, lakossága ugyanakkor annak töredéke, 270 ezer ember. A fő sziget (Grande Terre) mellett négy relatíve nagyobb sziget és sok-sok kisebb sziget, szirt, atoll, zátony alkotja.

Franciaország 1853-ban kebelezte be, 1946-ban vált ún. tengerentúli területté (ezek a tengerentúli megyékhez képest lazábban kötődnek Franciaországhoz). A hatvanas években megerősödő dekolonizációs mozgalmak Új-Kaledóniát is elérték, a második világháború óta egymás után jöttek a függetlenségpárti felkelések és a különböző megegyezések, népszavazások a párizsi kormány részvételével, támogatásával.

A folyamat egyik fő eleme az 1998-as nouméai egyezmény volt, ami húszéves távlatban nagyobb autonómiát, valamint a fő őslakos csoportnak, a melanéz népekhez tartozó kanakoknak nagyobb beleszólást ígért a terület dolgaiba. Az egyezmény alapján befagyasztották a választói névjegyzéket is.

Az ausztrál ABC összesítése szerint eddig három referendumot tartottak a függetlenségről, mindegyik a Franciaországtól való függés mellett döntött. A legutóbbi, 2021-est azonban bojkottálták a függetlenségpárti csoportok, ugyanis a Covid-járvány miatt eleve kevesen mertek elmenni szavazni, a részvétel a 44 százalékot sem érte el, így összességében 96 százalék volt a francia uniót támogatók aránya. Összevetésül: az előtte lezajlott 2020-as népszavazáson 81 százalék volt a részvétel – és sokak szerint meglepően magas, 47 százalékos volt az elszakadást támogatók aránya (ld. a lenti videón).

A francia álláspont a Diplomat szerint viszont az, hogy megvolt a nouméai egyezmény által előírt három függetlenségi népszavazás, mindhármon elutasították a függetlenséget, így az egyezmény is időszerűtlenné vált. Ám a függetlenségpártiak azt mondják, a harmadik referendum csak technikailag volt rendben, morálisan kifogásolható, újat kell tartani.

Az ABC egy hete igyekezett összeszedni dióhéjban, hogyan fajult el mostanra a helyzet. Az egész egy olyan – a francia törvényhozás alsóháza által május 15-én elfogadott – törvénytervezetből fakad, ami szavazati jogot adna a helyi választásokon a legalább 10 éve Új-Kaledóniában élőknek. Az őshonos kanakok 41 százalék körüli arányban élnek a szigeteken, az egykor Európából érkezők 30 százaléknyian lehetnek. Az őslakosok attól félnek, hogy ha újabb tengerentúliaknak adják meg a szavazati jogot, egyfelől esélytelenné válik a függetlenség elérése, másfelől az óhazához hű európai bevándorlók fognak majd dönteni a sziget ügyeiben, a kanakok feje felett.

Ugyan a jogszabály még nem lépett hatályba, Macron elnök nem írta alá, de épp ő az, aki korábban kijelentette, júniusig megegyezésnek kell születnie a kérdésben. Új-Kaledónia államfője alkotmányosan a francia elnök (tehát Macron), akit egy főbiztos képvisel (Louis Le Franc), miközben a helyi kormányt most a kanak Louis Mapou vezeti. Új-Kaledónia 2-2 fővel a francia törvényhozás két házában is képviselteti magát.

Macron jött, látott, csitított

A BBC szerint az Új-Kaledóniába látogató Macron csütörtökön „példátlan lázadó mozgalomnak” nevezte a történteket. Valóban eldurvult a helyzet, a hét halálos áldozat mindegyikének sérüléseit lőfegyver okozta, egy 48 éves férfi a Le Monde szerint épp az elnök látogatása idején halt meg, több mint háromszázan megsebesültek a május 13. óta zajló összecsapásokban, fosztogatásokban, gyújtogatásokban. Összesen már 350 embert őrizetbe vettek. Macron mostani üzenete egyértelmű: a rendet helyre kell állítani, „ez az abszolút prioritás”. A szigetországba vezényelt 3000 fős francia karhatalom ezért ha kell, a július végén kezdődő párizsi olimpiáig marad.

A francia államfő ugyanakkor jelentős engedményeket is tett: hajlandó napokon belül feloldani a zavargások miatt elrendelt rendkívüli állapotot, amennyiben a barikádokat elbontják, valamint kanak vezetőkkel is találkozott már. Macron ezek alapján azt nyilatkozta, az órát nem lehet visszafordítani, három népszavazáson is a függetlenség ellen szavazott a lakosság.

A fő üzenete azonban ez volt: „Ezt a reformot nem léptetjük életbe erőszakkal.”

Egyelőre tehát nem írja alá a törvényt az államfő, bár azt is kijelentette, hogy a végső célja továbbra is ez, de csak akkor, ha helyreáll a béke, és sikerül szélesebb tervet kidolgozni a szigetcsoport jövőjéről.

Nagy változást az elnöki látogatástól a szakértők és a kanakok alapból nem vártak. A függetlenségpárti helyi szenátusi vezető, Roch Wamytan is azt mondta az ABC szerint, hogy „őszintén, nem számítunk semmire”. Hozzátette, ahhoz, hogy folytatódjanak a tárgyalások a függetlenséget elutasítókkal, a választási reformot kukázni kell.

Jimmy Naouna, a függetlenségpárti Front a Nemzeti Kanak és Szocialista Felszabadításért (FLNKS) szóvivője szerint ez egy „politikai helyzet, tehát politikai megoldás szükséges”. Azt is kijelentette, hogy a francia csapatokat ki kell vonni, máskülönben csak újabb tüntetéseket szül a jelenlétük. Macronban már nem bíznak, az FLNKS magas rangú, független közvetítőt akar.

Ismet Kurtovitch új-kaledóniai politikatudós visszaemlékezett, hogy nem Macron az első elnök, aki idelátogatott társadalmi feszültség idején: François Mitterrand is így tett a nyolcvanas években. A különbség, hogy Macron több kormánytagot is elhozott, így a belügyminisztert és a védelmi minisztert is. Macron tavaly már járt Új-Kaledóniában, akkori látogatását bojkottálták a kanak képviselők. A mostani látogatás abszolút spontán, az AFP-nek egy elnöki tanácsadó egyenesen „dupla vagy semmiként” írta le a tétet, hisz nem biztos, hogy nyer a látogatással Franciaország.

A belügyminiszter beavatkozással vádolta az azerieket

Különös szál lett még az azeri, amiről korábban írtunk. Gérald Darmanin francia belügyminiszter május 17-én azt mondta, „nem fantázia, hanem valóság”, hogy Új-Kaledónia függetlenségpárti vezetői lepaktáltak az azeriekkel. Azeri diplomaták erre úgy reagáltak, hogy Darmanin vádjai megalapozatlanok: „Tagadunk minden kapcsolatot a kaledóniai függetlenségi törekvés és Azerbajdzsán között” – jelentették ki. Eközben a francia jobboldal olyan képeket oszt meg, amin új-kaledóniaiak láthatók az azeri zászlót ábrázoló pólókban.

A francia–azeri viszony azután romlott meg, hogy Azerbajdzsán elfoglalta a szakadár hegyi-karabahi államot (amit Örményországon kívül semelyik másik ország sem ismert el). Franciaországban ugyanis elég sok örmény él.

Az azeri külügy kemény hangú nyilatkozatot is kiadott, mondván „Párizs hagyja abba az olyan „elfogadhatatlan gyanúsítások” terjesztését, miszerint népirtás folyik az örmények ellen. Szerintük Franciaország gyarmatosítása követelte őslakók millióinak életét, és Párizsnak inkább a tengerentúli területeivel kapcsolatos elbaltázott politikájával kellene foglalkoznia.

A nikkel miatt is aggódnak

Mint minden társadalmi feszültség esetén, úgy itt is megjelennek a gazdasági jellegű okok. Új-Kaledónia egyik fő bevételi forrása a turizmus mellett a nikkelbányászat (érdemes a szigetország műholdképére egy pillantást vetni a rengeteg bányatájseb miatt). Viszont a világban tapasztalható gazdasági lassulás a kitermelést is elérte, 2023 óta 45 százalékkal esett a digitális eszközökben is nélkülözhetetlen érc világpiaci ára.

A Le Monde szerint a nikkelkitermelésben érdekelt helyi iparági ernyőszervezet, a Société Le Nickel (SLN) is megkongatta a vészharangot, hogy a blokádok miatt akadoznak az ércszállítások a nouméai kohókba, a bányákat is egy hete zárva tartják. Ha a 24 órában üzemelő kohók nem kapnak ércutánpótlást, és leállnak, „helyrehozhatatlanul károsodnak, és végleg megszűnnek működni”. Azzal érveltek, hogy csak néhány napig lehet megoldani a kitermelési-logisztikai válságot, és megmenteni a doniambói kohászati műveket, ezzel pedig rengeteg állást.

A kanak fiatalokat súlyosabban érinti a gazdasági lassulás és a munkanélküliség. A helyzeten a zavargások sem segítenek, a Diplomat cikke keddig 200 millió eurós (kb. 77 milliárd forintos) károkról írt, a FranceInfo (az Új-kaledóniai Kereskedelmi és Iparkamara adataira hivatkozva) ennek ötszöröséről. A magas számokat alátámasztják a képek, például a számos kiégett autószalonról. A gyújtogatások legkevesebb 200 üzletet érintettek, ezekben nagyjából 2000 ember dolgozik, de a többi, nem érintett vállalkozás is megsínyli majd a zavargásokkal terhelt környezetben visszazuhanó keresletet.

Érdekesség, hogy részben szintén gazdasági okokból idén februárban egy francia tengerentúli megyében, a Madagaszkár környéki Mayotte-on is hasonló zavargások törtek ki. Ott az Afrikából érkező nagyfokú bevándorlás is hozzájárult a társadalmi feszültségekhez, miközben Mayotte az egyik legalulfinanszírozottabb francia tengerentúli megye, a helyiek panaszai szerint több állami szociális támogatás el sem érhető.

Menekültek a paradicsomból

Egyes európai bevándorlók már elkezdték elhagyni Új-Kaledóniát. A Guardian riportja például bemutatta Xavier Decramert és családját, akik Nouméában rendezték be otthonukat, most azonban a távozás mellett döntöttek. Decramerék egy világ körüli vitorlázás során ismerték meg Új-Kaledóniát, beleszerettek a kedves fogadtatásba, abba, hogy jók az utak, iskolák, könyvtárak, békesség van, mindenki köszön mindenkinek.

Most azonban úgy döntöttek, bepakolnak a hajójukba, és hat nap vitorlázással Ausztráliába távoznak, „nehéz szívvel”. Azért így mennek, mert a reptér zárva, emiatt sokan nem is tudták elhagyni a szigeteket. Decramer szerint megszokták a tüntetéseket, de a mostani erőszak új volt nekik is. Ugyan az emberek sokat segítenek egymásnak – pl. megosztják, melyik utakat lehet biztonságosan használni épp –, de ők inkább ideiglenesen áthajóztak egy kis szigetre. Itt is hallották a dörrenéseket a városból, sőt az égett műanyag szagát is érezték. A férfi mindenesetre reméli, hogy a kanakok jogait elismerik, és a függetlenséghez békés út vezet majd, csak a gyerekeit sajnálja, akik itt nőttek fel, és most el kell búcsúzniuk barátaiktól.

Az ausztrál SBS pedig egy cairnsi párról írt, akik üdülni mentek Új-Kaledóniába, ám végül barikádokon és romokon át, maszkos tüntetők közt kellett vezetniük a sziget útjain. Az ausztrál kormány azt mondta, maradjanak a szállásukon, de közben az idős Adrian Hawkins fontos gyógyszere kifogyóban volt. Az ausztrál kormány folyamatosan egyeztet a francia hatóságokkal evakuációs repülőkről, de már a reptér megközelítése is bonyolult az úttorlaszok miatt. Szerdáig 187 ausztrál tért haza a szigetekről az ország külügyminisztere, Penny Wong szerint. Még 300-an jelezték, hogy hazatérnének.

Az AP pár napja írt arról, hogy az ausztrálok mellett a francia légierő is segíti a külföldiek kimenekítését a szigetcsoportról. Új-Zéland is kihozta már 48 állampolgárát egy közvetlen Nouméa-Auckland járattal, de 265 új-zélandi még el akarja hagyni Új-Kaledóniát. A kimentettek hangulatát jelzi, hogy az egyik Brisbane-ben leszállt repülő utasai tapsviharban törtek ki, volt, aki nyolc napig próbált kijutni Új-Kaledóniáról, miközben szórványos fegyverropogást hallott. A Telex megkereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, magyarokat érintett-e a helyzet, kértek-e segítséget vagy evakuációt, és ha igen, ezt hogy oldja meg Magyarország, de még nem válaszoltak.

Van, aki maradt Új-Kaledóniában, főleg azok, akik már ott születtek, akár európai felmenőktől. A Paris Match egy Marie nevű fiatal nővel készített nemrég interjút, akinek van egy üzlete, de egyedül él. Így amikor kitörtek a zavargások, a fősziget déli részén élő szüleihez menekült. Szerinte Nouméa egyes, kevésbé tehetős negyedeiben kezdődtek az erőszakos zavargások, mire sok lakótömb lakosai saját védelmi erőket szerveztek, a boltok pedig alig vannak nyitva, és fejenként csak kevés élelmiszert engednek vásárolni.

Marie szerint megszokták a jelenlévő feszültséget a szigeten, de nem számítottak rá, hogy ilyen „szélsőséges követelések” bukkannak fel, és hogy az erőszak most fog kirobbanni. Marie ugyanakkor azt mondta, hogy a kanakok és a caldoche-nak nevezett fehérek között – legalábbis az ő generációjában – nem voltak rasszista feszültségek, együtt nőttek fel, együtt jártak iskolába. Szerinte a zavargók terroristák, hisz mások békésen akarják elérni a függetlenséget, nem erőszakkal. Az ő véleménye kategorikusan az, hogy nem szabad meghajolni az erőszak előtt, hogy nem kell minden reformot visszavonni, ha elszabadul az őrület, hisz „így sose tudunk majd demokráciában élni, miközben Franciaországban vagyunk”.