Eladó a ház, amiben a kis Kevintől reszkettek a betörők

2024. május 28. – 10:52

Eladó a ház, amiben a kis Kevintől reszkettek a betörők
A Reszkessetek, betörők! című film forgatási helyszíne az Illinois állambeli Winnetkában 2021. december 1-jén – Fotó: Jacek Boczarski / Anadolu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Eladósorba került a McCallister család otthona, amelyben 1990 karácsonyán magára maradt Kevin – hogy aztán jól megleckéztesse a tehetős család értéktárgyaira ácsingózó betörőket.

Mindez persze csak fikció, de az 1990-es karácsonyi klasszikusnak otthont adó ház nem az, a valóságban is létezik, mégpedig az Illinois állambeli Winnetka városkában. Most pedig eladó: potom 5,25 millió dollárért (azaz nagyjából 1,8 milliárd forintért) lehet megvásárolni – írja a Sky News.

Az ár nagy része nyilván a Reszkessetek, betörők! (Home Alone) töretlen népszerűségének köszönhető, bár a ház az elmúlt években komoly fejlesztéseken esett át, az öt hálószoba és hat fürdőszoba mellett helyett kapott benne egy beltéri kosárpálya, moziterem és egy hatalmas télikert is. És persze egy három autónak is elegendő garázs.

Bár a kúria mindennel együtt már nagyjából duplájára nőtt annak, amit az akkor tízéves Macaulay Culkinnek kellett megvédenie a nem túl dörzsölt betörőktől, nyomokban még felfedezhetőek benne a film kulisszái. Például megmaradt az ikonikus lépcsősor is, amin Kevin leszánkózott.

Mrs. McCallsiter (Catherine O'Hara) és Kevin (Macaulay Culkin) a lépcsősor előtt, ami gyakorlatilag az egyetlen része a háznak, ami a mai napig felismerhető a film alapján – Fotó: Don Smetzer / 20TH CENTURY FOX / Photo12 / AFP
Mrs. McCallsiter (Catherine O'Hara) és Kevin (Macaulay Culkin) a lépcsősor előtt, ami gyakorlatilag az egyetlen része a háznak, ami a mai napig felismerhető a film alapján – Fotó: Don Smetzer / 20TH CENTURY FOX / Photo12 / AFP

A ház utoljára 2012-ben cserélt gazdát, és sokáig exkluzív, csak egy éjszakára kivehető Airbnb-ként működött a Reszkessetek, betörők!-fanok legnagyobb örömére.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!