Külföld
Távozik Tucker Carlson a Fox Newstól
A jobboldali sztárműsorvezető két éve Magyarországon forgatott dokumentumfilmet a magyar kormány és Soros György harcáról.
Szijjártó súlyos politikai és verbális támadásokra panaszkodott az EU külügyminiszteri ülésén
A külügyminiszter úgy érezte, „elég erőteljes kisebbséghez tartozunk” az Európai Unióban.
A státusz- és a panasztörvény miatt is támogatásokat tartana vissza öt EP-frakció vezetője
A képviselőcsoportok vezetői több eszköz használatát is kérik az Európai Bizottságtól.
Új uniós szabályokkal szüntetnék meg a nemek közötti bérszakadékot
Az irányelv értelmében a vállalatoknak lépéseket kell tenniük, ha a nemek közötti bérszakadék meghaladja az öt százalékot.
A boszniai szerb vezető már megint arról beszélt, hogy egyesülne Szerbiával
Milorad Dodik szerint „az előző évszázad a szerbek szenvedésének évszázada volt, ez pedig a szerb egyesülésé lesz”.
Egy észak-görögországi faluban az átlagnál többen halnak meg fiatalon tüdőrákban, a lakosok a...
2010-ben még a kormány is úgy döntött, hogy a falut át kell telepíteni, tíz évvel később viszont meggondolta magát. A Deutsche Welle riportja.
Hetven éve nem volt ilyen alacsony a Garda-tó vízszintje
Most csak 45,8 centiméterrel van a vízmérce 0 pontjához képest.
Éveken át fotózhatott be a női látogatók szoknyája alá a floridai Disney World alkalmazottja
Március végén tartóztatták le a kukkolót, aki saját bevallása szerint 500 képet és videót tárolt a telefonján.
30 útszakaszt blokkoltak klímaaktivisták Berlinben, az autósok nem értékelték az akciót
A rendőrök gyorsan reagáltak, így nem alakult ki nagyobb káosz a városban.
Évente több mint 1200 gyerek hal meg a légszennyezettség miatt Európában
Különösen rossz a levegő Közép- és Kelet-Európában és Olaszországban.













