Belföld

Több mint 60 százalékkal zuhant a Bayer Construct nyeresége az első félévben
Több mint 60 százalékkal zuhant a Bayer Construct nyeresége az első félévben
A vállalat szeptember végén csődeljárást kezdeményezett maga ellen.
A korábbi szociális államtitkár szerint az Orbán-kormány is felelős a gyermekvédelem helyzetéért
A korábbi szociális államtitkár szerint az Orbán-kormány is felelős a gyermekvédelem helyzetéért
Czibere Károly azt állítja, a bicskei ügyben ő tett feljelentést, ennek viszont nem találják nyomát.
Már ötezer televíziót javított meg és adományozott el jótékony célra egy kerepesi műszerész
Már ötezer televíziót javított meg és adományozott el jótékony célra egy kerepesi műszerész
Az ötezredik készülék a salgótarjáni Szent Lázár Kórházba került, 13 másik tévével együtt.
Válságba került a belgyógyászati ellátás Budapesten, összehangolják a kórházak működését
Tarr Zoltán bejelentette, hogy felülvizsgálják a Lezsák Sándorhoz kötődő Nemzeti Művelődési Intézet állami szerződését
Tarr Zoltán bejelentette, hogy felülvizsgálják a Lezsák Sándorhoz kötődő Nemzeti Művelődési...
A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által létrehozott Nemzeti Művelődési Intézet áprilisban közel ötmilliárd forint támogatást kapott.
Újabb népszerű kilátónkból lesz tűzifa
Újabb népszerű kilátónkból lesz tűzifa
Életveszélyessé vált, ezért lebontják a Szekszárd melletti Bati-kereszt kilátót.
Szakmai testület alakult a kórházban hagyott csecsemők ügyének rendezésére
Balaton, Zemplén, Duna-part: gyógyítják a kerékpárutakat
Balaton, Zemplén, Duna-part: gyógyítják a kerékpárutakat
A Balatoni Bringakörnél 20 kilométeren, Pálháza és Mikóháza között 1,2 kilométeren, a Szent Gellért rakpartnál 200 méteren újul-bővül a biciklis infrastruktúra.
Amikor lefeküdtem, minden este azért imádkoztam, hogy reggel ne keljek fel
Amikor lefeküdtem, minden este azért imádkoztam, hogy reggel ne keljek fel
Szeptemberben meghalt az ALS-beteg Skripeg Béla, aki egyike volt azoknak, akik az eutanázia engedélyezéséért küzdöttek. Béla életét több éven keresztül követtük egészen attól a pillanattól fogva,...
Havi bruttó 17,4 millió forintot keresett tavaly Merkely Béla a közpénzből finanszírozott tisztségeivel
Havi bruttó 17,4 millió forintot keresett tavaly Merkely Béla a közpénzből finanszírozott...
Merkely több mint tíz különböző jogcímen kap rendszeres közpénzes jövedelmet, 2025-ben összesen bruttó 225,5 millió forintot tett zsebre.
Kövess minket Facebookon is!