Tarr Zoltán bejelentette, hogy felülvizsgálják a Lezsák Sándorhoz kötődő Nemzeti Művelődési Intézet állami szerződését
Felülvizsgálják a Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány által létrehozott Nemzeti Művelődési Intézet és a minisztérium között kötött közszolgáltatási szerződést – jelentette be csütörtökön Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter. Az intézet az elmúlt években több milliárd forint közpénzből működött, a szerződés alapján pedig olyan közművelődési feladatokat lát el, amiket korábban állami intézmény végzett.
Tarr szerint a felülvizsgálat célja, hogy a közpénzek felhasználása átlátható és indokolt legyen. A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselőhöz kötődik. Április végén a Telex is beszámolt arról, hogy a Lakiteleki Népfőiskola és a Kárpát-medencei Népfőiskolai Hálózat működésére és programjaira összesen 4 milliárd 841 millió forint állami támogatás érkezett. Ezt maga Lezsák erősítette meg, aki a 2026-os választáson elvesztette egyéni mandátumát, és a Fidesz országos listájáról sem ült be a parlamentbe.
A Lezsák és felesége által alapított népfőiskola 2011 óta jelentős állami támogatásokban részesült, a hozzá kötődő Hungarikum Ligetben többek között hotel, planetárium, lovarda és borkatedrális is épült. Lezsák korábban, az áprilisi választás után levélben kért anyagi támogatást a Lakiteleki Népfőiskola programjaihoz. Akkor azt írta, hogy a Tisza Párt kétharmados győzelme miatt bizonytalanná vált a támogatott rendezvények jövője, ezért egyes programokat csak akkor tudnak megtartani, ha sikerül biztosítani a finanszírozásukat. A levélben bankszámlaszámot is megadott az adományokhoz, és az adó egy százalékának felajánlását is kérte. A veszélybe került rendezvények között hungarikumvetélkedőket, néptánctalálkozót, műfordítótábort, valamint snapszer- és ultibajnokságot is említett.