A bizalom hiányával indokolta az Észak-Budapesti Tankerület vezetője a lemondását
Az Észak-Budapesti Tankerületi Központ frissen kinevezett, majd egy napon belül le is mondó vezetője, Balogh Tamás László Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy miért távozik a posztjáról.
Ebben azt írta, hogy nem közvetlenül közoktatási háttérből érkezett, de egy országos matematikanépszerűsítő és tehetséggondozó programsorozat vezetőjeként évtizedes tapasztalata van arról, hogyan érdemes innovációt vinni az oktatásban. Amikor beadta a pályázatát a vezetői pozícióra, azt remélte, hogy az ő szemléletmódja és a helyi intézmények tapasztalata együtt valami előremutató eredményt hozhat.
Őt magát is meglepte, hogy az ő pályázatát támogatta az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. Ezután viszont olyan visszajelzést kapott, ami miatt úgy látja, hogy nem léphet fel a posztra. „…Olyan impulzusok értek, amelyek arra engedtek következtetni, hogy a kölcsönös bizalom a helyben érintett intézmények között és köztem nem áll fenn kellő mértékben” – írta. Később egy kommentben azzal egészítette ezt ki: „Az elmúlt napokban több csúsztatást tartalmazó írás és lejáratási kísérlet is megjelent velem kapcsolatban, jó lenne ezeket ellenpontozni.”
Mivel Balogh úgy érezte, hogy bizalom nélkül nem fog menni a közös munka, így már a hivatalos átadás-átvétel előtt, csütörtökön lemondott a pozíciójáról. Ahogy írtuk, a Klebelsberg Központ nemsokára új pályázatot írhat ki a posztra, várhatóan november 11-én megjelenik a kiírás.
A lemondásra reagált a tankerülethez tartozó Óbuda polgármestere is, Kiss László – írja a 444. Ő az üggyel kapcsolatban a pályáztatás módját kifogásolta. Szerinte nem hallgattak meg minden jelöltet szóban, a pályázók dönthettek úgy, hogy ne legyen nyilvános a beadványuk, és szerinte a kinevezettek egy részének nincs olyan végzettsége, amivel például iskolaigazgató lehetne.
A kiválasztási folyamatot több pedagógus-szakszervezet és a Tanítanék Mozgalom is bírálta korábban, amire a minisztérium is reagált. Az aggályokról és az arra érkező válaszról itt írtunk bővebben.