A korábbi szociális államtitkár szerint az Orbán-kormány is felelős a gyermekvédelem helyzetéért

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A kormány nem biztosított elegendő forrást a gyermekvédelemre, és a szabályozás sem volt elég gondos – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) korábbi szociális államtitkára az RTL híradójának. Czibere azt mondta, politikai és személyes felelősséget is érez a bántalmazott gyermekek miatt. Szerinte azonban a történtek mögött rendszerhiba áll, a szabályozás nem volt elég gondos, és nem jutott elég forrás a területre.

A volt államtitkár szerint lényegesen több gyermekjogi képviselőre és szakemberre lett volna szükség már az ő idejében is, és a kollégák megbecsülésén is javítani kellett volna, és nem volt gondos a szabályozás sem. Arra a kérdésre, hogy ki állt ennek az útjában, azt felelte: „Én azt gondolom, az, aki nem biztosította erre a forrást.” Hozzátette, hogy ez a kormányt jelenti, hiszen az dönt a forrásokról. A Fidesz az RTL megkeresésére azt közölte, hogy a költségvetés gyermekvédelemre vonatkozó részére az ágazatért felelős államtitkár tett javaslatot, aki akkor Czibere Károly volt.

Czibere Károly korábban azt mondta, hogy 2016-ban a bicskei ügy kirobbanásakor feljelentést tett a rendőrségen, miután tudomást szerzett az intézményben zajló eseményekről. Azt mondta, hogy az ő feljelentése nyomán indult meg a vizsgálat, amely végül vádemeléshez vezetett. Ám az új családügyi minisztérium szerint hiába keresték, semmilyen nyomát nem találták a minisztériumi feljelentésnek.

Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár szerint a bírósági ítéletben sem szerepel utalás minisztériumi feljelentésre, így szerinte ez nem befolyásolhatta az eljárást. Czibere azonban ezután is azt állítja, hogy személyesen és államtitkárként is megtette a feljelentést a vallomások elolvasása után. Ekkor az államtitkár a lemondását is felajánlotta, de Balog Zoltán akkori miniszter ezt nem fogadta el.

Magyar Péter miniszterelnök korábban azt állította, hogy Balog Zoltán javasolta kitüntetésre Vásárhelyi Jánost, a bicskei gyermekotthon pedofíliáért elítélt volt igazgatóját, amit az egykori miniszter is megerősített. Azt írta, hogy abban a tudatban javasolta állami kitüntetésre, hogy őt a szakma elismeri, a helyi közösség támogatja, és vele szemben nincs kizáró ok. Balog szerint a kitüntetési indítvány szakmai és erkölcsi ellenőrzése nem az ő feladata volt, és miniszterként a 9 lépcsős felterjesztés 7. szintjén döntött arról. Azt is írta, miután jelzést kapott a bicskei gyermekotthonban gyanakvásra okot adó esetekről, azonnali vizsgálatot kért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!