Közel 20 kilométeren megújul a Balatoni Bringakör – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési miniszter a közösségi oldalán. Mint írta, az első nagyobb beruházás az északi parton lesz. Tihany és Balatonfűzfő között hét településen, összesen 14,4 kilométeren építik át és szélesítik ki a meglévő kerékpáros útvonalat. Tihanyban, Balatonfüreden, Csopakon, Paloznakon, Alsóörsön, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn újulnak meg a kerékpáros kapcsolatok.
Az önálló, kétirányú kerékpárutak jellemzően 3,3 méter szélesek lesznek, hat kerékpáros hídműtárgyat építenek, és két új, fény- és félsorompóval biztosított vasúti átjárót is kialakítanak.
Több helyen új nyomvonalú kerékpárutak, burkolatfelújítások és forgalomtechnikai fejlesztések lesznek. A kivitelezési közbeszerzéseket a tervek szerint még idén elindítják, a megvalósításhoz pedig a nemrég feloldott európai uniós forrásokat használják fel.

A Magyar Közút beruházásában további négy különösen rossz állapotú szakasz felújítását is elvégzik hazai költségvetési forrásból.
- A Balatonakali–Zánka 1625 méteres szakaszán újjáépítik a Bringakör kritikusan leromlott szakaszát, egy új kerékpáros híddal együtt.
- Balatonkenese és Balatonfűzfő között az erdőben vezető, 1521 méteres kerékpárutat újítják fel.
- Badacsonyörsnél az egyik legtöbbet kritizált szakaszon, 1696 méteren újítják meg a kerékpárutat Ábrahámhegy és Badacsonytomaj vasútállomás között.
- Badacsonytomajon 278 méteren lemarják a meglévő burkolatot, és új, 4 centiméter vastag aszfalt kopóréteget terítenek le.
A munkák várhatóan jövő tavasszal indulnak, a cél pedig az, hogy az utóbbi négy szakasz már a 2027-es kerékpáros szezonra elkészüljön. A nagyobb és hosszabb északi parti beruházások 2029-re készülnek el.
Zempléni erdők
Megújul a zempléni kerékpárút egyik legrosszabb állapotú szakasza is: 1200 méteren kicserélik a burkolatot Pálháza és Mikóháza között. A cél, hogy ne csak új kerékpárutak épüljenek, hanem a már meglévő országos kerékpárút-hálózat is biztonságosabbá, kényelmesebbé és megbízhatóbban használhatóvá váljon. A Beruházási és Közlekedési Minisztérium a Magyar Közút kezelésében lévő kerékpárutakból 980 kilométer teljes körű felújítását tervezi a következő tíz év alatt.
Budapesti rakpart
Október 19-én indul a kerékpárút átépítése a Szent Gellért rakpart Rudas Gyógyfürdővel szemközti oldalán, tájékoztatott a BKK.

A villamosmegálló melletti zebra és a fasor közötti 260 méteres szakaszon teljesen szétválasztják a gyalogos és a kerékpáros forgalmat. Korláttal védett, kétirányú kerékpár épül ki várhatóan november közepéig.