Taxisgyilkos, csaló, drogkereskedő – ők vannak most az Interpol nyilvános listáján, amire Matolcsy Ádámék nem kerültek fel

Noha Matolcsy Ádám és Stofa György neve nem szerepel az Interpol nyilvánosan elérhető körözési listáján, ez nem jelenti azt, hogy ne kerültek volna fel magára a listára, az adatbázis jelentős része ugyanis nem nyilvános. A nyilvánosan is elérhető részén jelenleg nyolc olyan ember szerepel, akit a magyar hatóságok már viszonylag régóta köröznek, és akik ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
A Magyarország által körözött bűnözők közül csak öten magyarok. Három olyan külföldi is van köztük, akiket itt elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt akarnak kézre keríteni. Végignézve az aktáikat, az látszik, hogy legtöbbjüket hosszú évek óta nem sikerül elfogni.
A legkeresettebb magyar bűnözők között tartják számon az „egri Dexter” néven emlegetett Kosztadinovszki Viktor Miklóst. A számítógépes zseniként ismert férfi 15 évet kapott, miután a társaival egy Dexter nevű internetes webáruházon keresztül árult különböző drogokat és pszichoaktív anyagokat. Szlovákiában gyártották a szereket, majd azokat csomagküldő szolgálatokkal küldték ki a vevőknek. A bűnözői csoportot 2012-ben felszámolták, az angolul jól beszélő Kosztadinovszki azonban a házi őrizetből 2014 novemberében megszökött. Azóta, tehát már tizenkét éve keresik.
Sütő Ferencet 2018 óta keresik rablás miatt. Úgy tudjuk, hogy Sütőt gyanúsították, majd vádolták meg azzal, hogy társával 2010-ben kiraboltak egy váci ékszerüzletet. Társát még 2012-ben elkapták, ő két évre rá, már a börtönben nevezte meg a nyomozóknak Sütőt, akit őrizetbe is vettek. Később enyhítettek a kényszerintézkedésen, ám az egyik tárgyalási napon már nem jelent meg. Levelet írt a bírónőnek, azt állítva, hogy ártatlan, és nem az igazságszolgáltatás elől szökik meg, csak idő kell neki, hogy az ártatlanságát bizonyítsa. A bíróság nem igazán hitte el mindezt, el is ítélték a távollétében.
A listán egyetlen nőként a tatabányai Dudás Ildikó szerepel. Őt már tíz éve, 2016 óta keresik a rendőrök kábítószer-kereskedelem miatt, de az Interpol adatbázisa szerint kiskorú bántalmazása miatt is felelnie kell a hatóságok előtt. Dudás az élettársával és másokkal együtt 2010–2012 között kereskedett speeddel és ecstasyval a Balaton környéki szórakozóhelyeken. Gyerekek jelenlétében is árult és fogyasztott drogot. A Veszprémi Törvényszék és a Győri Ítélőtábla ítélete alapján hat év fegyházbüntetést kapott, de annak letöltését nem kezdte meg. Azóta körözik.
Rajta kívül a gyermekprostitúció miatt elítélt, 2017 óta szökésben lévő Varga Lajos és a legalább ennyi ideje bujkáló Kiszely Gergely Tibor keresését tették mindenkinek láthatóvá az Interpolnál a magyar körözöttek közül. Kiszelyt csalás miatt ítélték el, de nem vonult be a börtönbe.
A listán három olyan külföldi bűnöző is szerepel, akiket hosszú idő óta hiába keresnek, noha súlyos bűncselekményt követtek el Magyarországon. Egyikük a macedón Dehari Dzsemsit, aki 1995 júliusában Siófokon többedmagával meggyilkolta Jáni Ferenc taxisofőrt. Az akkoriban valutázással is foglalkozó Jáni éppen hazatért, amikor a rablók rárontottak. A taxis ellenállt, ezért Dzsemsit több lövéssel meggyilkolta, de az autóban ülő nő is súlyosan megsebesült. A siófoki taxisgyilkosság akkoriban nagy port vert fel, tele volt vele a sajtó, de csak 1999-ben sikerült a rendőröknek beazonosítaniuk a tetteseket. Ám akkor Dzsemsit már rég kereket oldott, és ugyan elfogatóparancsot adtak ki ellene, azóta sem sikerült elkapni.
Egy másik olyan külföldi bűnöző, akit a magyar szervek szeretnének mielőbb rács mögé tenni, a bosnyák Suljovic Ismet. Ő még 1999-ben egy pécsi étteremben lőtt rá egy külföldire. Esetében az elfogatóparancsot emberölés miatt adták ki még 2019-ben, de az Interpol körözési listájára úgy került fel, hogy gyilkossági kísérlet miatt keresik.
Szerepel még a listán egy ukrán férfi, Kotubej Valerij, akit nagy mennyiségű kábítószer birtoklása miatt keresnek a magyar hatóságok. Kotubej ellen tíz évvel ezelőtt adtak ki elfogatóparancsot, azóta sem találják.
Az Interpol rendszerét gyakran használják szökésben lévő bűnözők, terrorizmussal, szervezett bűnözéssel, korrupcióval, emberöléssel vagy pénzügyi bűncselekményekkel gyanúsított emberek felkutatására. Ahogy azt korábban írtuk, Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) fejvadászai keresik, az MNB-ügyben gyanúsított férfiak élete pedig nem lehet könnyű, miután nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük.
Ugyanakkor nem ők az egyetlenek, akik ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság adott ki nemzetközi elfogatóparancsot, de az NNI fejvadászai próbálják elkapni őket. Sok ilyen személy van, egyikük például a balkáni drogkartell vezetője, Nikolic Andrija. Ő egyébként jelenleg a legkeresettebb bűnözők között van, de Matolcsyékhoz hasonlóan nem szerepel az Interpol nyilvánosan elérhető adatbázisában.
A külföldön bujkáló gyanúsítottakkal, elítéltekkel a Nemzeti Nyomozó Iroda Célkörözési Osztálya foglalkozik. A fejvadászok a világ szinte bármely országának rendőreivel fel tudják venni a kapcsolatot, hogy közösen fogjanak el egy bujkáló bűnözőt. A Nemzeti Nyomozó Iroda legutóbbi videója szerint a fejvadászok ebben az évben már 44 magyar körözött személyt megtaláltak külföldön, és Magyarországon is elfogtak 12 szökevényt.