Idén már 44 körözöttet találtak meg külföldön a magyar fejvadászok

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

„A fejvadászok, mint ahogy a vadászkutyák is, addig mennek, míg szagot nem fognak, és el nem kapják a zsákmány” – mondta a rendőrség Facebook-oldalán közzétett videóban Kész-Varga Mónika, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.

Ahogy az a videóban elhangzik, Magyarországon a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Célkörözési osztálya foglalkozik a kiemelt körözöttekkel. A fejvadászok célkeresztjében olyan szökevények vannak, akik a legsúlyosabb bűncselekményeket követték el. A magyar top 50-es körözöttek és az Europol Most Wanted oldalán szereplők azok, akiket a leginkább keresnek a hatóságok.

Az NNI szóvivője elmondta, hogy a világ szinte bármely országának rendőreivel közösen tudnak dolgozni azon, hogy egy magyar körözöttet megtaláljanak, bárhol is bujkáljon. A magyar rendőrök az unión belüli országok célkörözési egységeivel folyamatosan egyeztetnek, de az Európán túli országok bűnüldöző szerveivel is közvetlen kapcsolatot tartanak fenn.

A beszámoló szerint ebben az évben már 44 magyar körözöttet megtaláltak külföldön, és Magyarországon is elfogtak 12 szökevényt.

Ahogy arról korábban írtunk, a Telex több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy az NNI célkörözési osztályához kerülhetett az MNB-ügyben érintett Matolcsy Ádám és Stofa György szökési ügye is. Ellenük október 21-én adott ki körözést a rendőrség, ugyanazon a napon, amikor korán reggel őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, aki tizenkét éven át, 2013 és 2025 között vezette a Magyar Nemzeti Bankot. Matolcsy Ádámmal és az MNB-ügyben szintén gyanúsított Stofa Györggyel szemben azóta európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben. A jegybankelnök fiát és Stofát gazdasági csalással gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség, de azt nem tudni, merre lehetnek, eddig egyelőre egyikük sem jelentkezett a hatóságoknál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!