Belföld

Április végéig percenként 72 millió forintot költött el az állam
Április végéig percenként 72 millió forintot költött el az állam
Az első négy hónapban minden 4 forint bevételre 5 forint kiadás jutott.
Már hárman jelentették be, hogy elindulnak a Momentum elnöki székéért
Már hárman jelentették be, hogy elindulnak a Momentum elnöki székéért
Gelencsér Ferenc, a párt országgyűlési képviselője a harmadik induló.
Supozás közben tévedt el egy négytagú család az Ipolyon, egy mezőn találták meg őket
Polt Péter csavaros logikával megmagyarázta az Európai Ügyészségnek, hogy nem baj, ha nem csatlakozunk hozzájuk
Polt Péter csavaros logikával megmagyarázta az Európai Ügyészségnek, hogy nem baj, ha nem...
Szerinte nem baj, ha nincs Európai Ügyészség, az OLAF is el tudja intézni a dolgokat „a magyar hatóságok segítségével”.
A budapesti eperárusokra csap le a héten a NAV
A budapesti eperárusokra csap le a héten a NAV
A fővároson kívül pedig például taxisokat, cukrászdákat, szoláriumokat fog ellenőrizni.
Nagy zaj lesz a héten a Dél-Dunántúlon
Nagy zaj lesz a héten a Dél-Dunántúlon
Hiába igyekeznek majd lábujjhegyen repülni a katonai gyakorlat repülői.
A feljutás ellenére távozik a hokiválogatott szövetségi kapitánya
A feljutás ellenére távozik a hokiválogatott szövetségi kapitánya
Sean Simpson szerint a döntés oka személyes, nincs köze a válogatotthoz.
Véget ér a Covid miatti moratórium az autók műszakijára, százezernyi autó áraszthatja el a vizsgahelyeket
Véget ér a Covid miatti moratórium az autók műszakijára, százezernyi autó áraszthatja el a...
A Magyarországon forgalomban lévő autók átlagos kora tizenöt év, egy részüknek két éve lejárt a műszakija, ami most lesz igazán izgalmas, amikor ezeket a változatos állapotban lévő autókat ismét...
Oltás helyett sóoldatot adhatott be az embereknek egy jánoshalmi doktornő
Oltás helyett sóoldatot adhatott be az embereknek egy jánoshalmi doktornő
Pénzért cserébe elintézte azt is, hogy a kamu oltások után járjon a védettségi igazolvány.
Fának ütközött autójával egy férfi Szentesnél, a helyszínen meghalt
Egyelőre csak annyit tudni, hogy egy jobb kanyarban kisodródott az útról.
Kövess minket Facebookon is!