Véget ér a Covid miatti moratórium az autók műszakijára, százezernyi autó áraszthatja el a vizsgahelyeket

2022. május 23. – 10:08

Véget ér a Covid miatti moratórium az autók műszakijára, százezernyi autó áraszthatja el a vizsgahelyeket
Fotó: Zách Dániel / Alapjárat

Másolás

Vágólapra másolva

Az állam nem készít hivatalos átfogó kimutatást arról, hogy hány lejárt műszaki vizsgával közlekedő autó lehet forgalomban, az viszont biztos, hogy június 30. után bárkit megbüntethet a rendőr, aki nem újíttatja meg a vizsgát, és így használja autóját. Sokan az utolsó pillanatig halogatnak, de egy budapesti vizsgabázis vezetője szerint egy hónappal a vizsgamoratórium lejárta előtt már jelentősen nő az érdeklődés. Sok autón látszik, hogy évek óta nem nézte át szakember, és gazdáik simán közlekedtek a kisebb hibák ellenére is.

Autónként körülbelül negyven percig tart a kötelező időszakos műszaki vizsga, de érdemes inkább 1-1,5 órával számolni az ügyintézés miatt. Mivel a villanyautókhoz érintésvédelmi szakembert is kell hívni, gazdáik további várakozásra számíthatnak az országszerte több száz helyen működő, magánkézben lévő műszaki vizsgabázisokon. A Lepo 01 Kft. nevű független budapesti állomáson éppen a múlt héten kezdett jelentősen emelkedni a forgalom, mert sokan most kapnak észbe, hogy hamarosan véget ér a műszakikra és egyéb lejáró okmányokra vonatkozó moratórium, amelyet az állam a járvány elején vezetett be.

A Magyarországon forgalomban lévő személygépjárműveket érintő mentesség miatt a 2020. március 11. és 2022. május 31. között lejárt, vagy lejáró vizsgák június 30-ig érvényesek, de a szabály csak Magyarországon hatályos, vagyis nem lehet lejárt műszakis autóval külföldre utazni. A vizsga érvényességéről a forgalmi engedély belső oldalán lehet tájékozódni, de szerepel az ingyenes Jármű Szolgáltatási Platformon, ahol a rendszám alapján gyorsan kideríthető a lejárati dátum, illetve levelet küld a lejárati időpont közeledtéről a Belügyminisztérium azoknak, akiknek van ügyfélkapu-regisztrációjuk.

Nincs jelentős eltérés

2020. márciusa után a korábbi napi húsz helyett mindössze átlagosan tíz autó érkezett a budapesti műhelybe, ám mivel június 30-án megszűnik az engedmény, a Lepo 01-nél most legalább másfélszer ennyi autó vizsgázik, és számuk folyamatosan emelkedik. Hogy a négymillióból pontosan hány magyar rendszámú személyautó közlekedett lejárt műszakival az utóbbi években, azt az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól szerettük volna megtudni, de ott nem vezetnek erről külön statisztikát.

Fotó: Zách Dániel / Alapjárat
Fotó: Zách Dániel / Alapjárat

Irányadó számsorként elküldték a környező években, áprilisban, országosan rögzített személyautó-vizsgák számait. E szerint2019-ben 222 ezer, 2020-ban körülbelül 153 ezer, tavaly mintegy 197 ezer, idén áprilisban pedig nagyjából 191 ezer személyautó jelent meg az időszakos átvizsgáláson. A minisztérium hozzáteszi, hogy a bukási, illetve megfelelési arányban nem tapasztaltak jelentős eltérést a korábbiakhoz képest, de lényeges körülmény, hogy ez nem megtisztított statisztika, hiszen olyan autókat sem vittek műszakira, amelyeket időközben kivontak a forgalomból.

Egyes becslések szerint sok százezres nagyságrendű autót érinthet a moratórium, vagyis ennyi közlekedik érvényes vizsga nélkül a most lejáró könnyítés miatt, és összesen mintegy ezernégyszáz olyan vizsgaállomás működik az országban, amelyek ilyen ellenőrzéseket végeznek.

A Magyar Autóklub negyvennégy ellenőrzőpontot üzemeltet, amelyeken évente körülbelül százezer autó fordul meg, számuk 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent, majd tavaly további 7,3 százalékkal. Sipka Gábor, a szervezet főtitkárhelyettese elmondta, hogy a roham első jeleit már tapasztalják, hiszen április első heteihez képest május azonos időszakában 47 százalékkal ugrott meg az időszakos vizsgára érkező autók száma. Hozzáteszi, a vizsgák normaidejét be kell tartaniuk, vagyis nem rövidíthetik le az ellenőrzést csak mert sokan várnak. E helyett bővített munkarenddel és hosszított nyitvatartással próbálják kompenzálni a várható nehézségeket.

Rozsda marja, nem ragyog

Leposa Zsolt, a Lepo 01 Kft. tulajdonosa és vezetője szerint több szempontból is problémás a mentesség ötlete, hiszen bizonyos autókat mostanra akár négy éve nem ellenőrzött senki, gazdáik pedig olykor nem is javíttattak meg minden hibát, ha azok amúgy nem akadályozták az autó használatát. Hozzáteszi, hogy a 2018-ban újként eladott autók első vizsgája is éppen most jár le, abban az évben 130 ezer autót adtak el itthon, reexport nélkül.

Az idősebb példányokon visszatérő jelenségként a karosszéria-korróziót említi, amely a tizenöt éves átlagkorú magyar autópark esetében nagyon sok járművet érint. Látható rozsdával, pláne a karosszéria főtartó elemeit érintő korróziós nyomokkal egyetlen autó sem kaphat műszakit. Leposa úgy látja, sok esetben ezek pontosan olyan nyomok, amelyek két éve esetleg nem voltak súlyosak, vagy nem voltak jól láthatók, két végigsózott tél múltán viszont komoly gondot okoznak.

Ha felvillan a hibajelző

Ha a visszajelzők nem alszanak el, akkor alaposabb átvizsgálásra van szükség – Fotó: Zách Dániel / Alapjárat
Ha a visszajelzők nem alszanak el, akkor alaposabb átvizsgálásra van szükség – Fotó: Zách Dániel / Alapjárat

Egy másik tipikus probléma a karácsonyfa-műszerfal effektus. Ha például világít a rengeteg különböző lehetséges hibára utaló motorkontrolljelzés (check engine), és nem alszik el a motorindítást követően, akkor jellemzően csak alapos átvizsgálás és javítás oldhatja meg a gondot, de hasonló a helyzet a légzsákvisszajelzővel is.

Mindkét hibajelzéssel buknak az autók. A vizsgán egyébként fék- és emissziómérést is végeznek, ellenőrzik a lengéscsillapítók állapotát, továbbá speciális futóművizsgáló-pad, úgynevezett rángatópad segítségével szűrik ki a lógó futóműelemeket.

Elodázott javítások

Ezek az összetevők külön-külön is kritikusak, a menetbiztonságot befolyásolják, vagyis rendellenességük esetén mérlegelés nélkül meg kell buktatni az autót csakúgy, ahogy folyadékszivárgásokkal, sérült fékcsövekkel, hibás világító- és jelzőberendezésekkel, kopott vagy sérült gumiabroncsokkal, tehát egy sor olyan okból, amelyek az idősebb és fiatalabb, de elhanyagolt autókon könnyen előfordulhatnak. A gyártók nemcsak 15-30 ezer kilométeres szervizelési kötelezettséget határoznak meg egy-egy típus esetén, de a kezelési könyvben mindig szerepel egy általában egyéves időkorlátozás is. Így elvileg évente legalább egyszer karbantartásra kéne vinni minden autót, de a magyarországi műszaki kultúra közel sem ilyen fejlett, vagyis maradnak a hosszan fennálló hibák és elodázott javítások.

Leposa Zsolt szerint szerencsésebb lett volna olyan szabályt alkotni a járvány idejére, amely a vizsgamentesség kivezetésekor sávosan engedi rá a vizsgabázisokra az addig lejárt műszakival közlekedő autók tömegét. Hozzáteszi, hogy a mostani időszak az utolsó pillanatig halogató tulajdonosok miatt nemcsak egyszeri túlterhelést jelent majd az egyébként munkaerőhiánnyal küzdő országos vizsgarendszernek, de ezek az évekig felmentett autók később is tömegével mennek majd vizsgára. A probléma tehát két év múlva ismét jelentkezhet.

Azok az autósok sincsenek jobb helyzetben, akik 2020 márciusa és júniusa közt a mentesség bevezetése ellenére levizsgáztatták autójukat, hiszen ha az több mint négy éves, ezért a szabályok miatt két évente műszakiztatni kell, akkor gazdája ugyanúgy mostanában kénytelen ismét időpontot foglalni, vagyis abban a tömegben találhatja magát, amelyet el akart kerülni.

Csak útvonalengedéllyel

Fontos még, hogy akinek az autóján mostanában lejár, vagy már lejárt a műszaki vizsga, a mentesség végétől, hivatalosan csak az amúgy az összes okmányügyintézés miatt eleve túlterhelés előtt álló okmányirodákban kiváltható, három napig érvényes útvonalengedéllyel közlekedhet az otthonától a kiválasztott vizsgabázisig. Ellenkező esetben a lejárt műszaki miatt elveheti a forgalmi engedélyt egy igazoltató rendőr, a tulajdonos néhány tízezer forintos bírságra számíthat, az autót pedig átmenetileg kivonhatják a forgalomból. A legális megoldás is drága, hiszen a lejárt műszaki járművet csak trélerrel lehet vizsgára vinni, amely több tízezer, vagy távolságtól függően akár százezer forint nagyságrendű összegbe kerülhet.

Fotó: Zách Dániel / Alapjárat
Fotó: Zách Dániel / Alapjárat

Az autók időszakos műszaki vizsgájának hatósági ára több mint tíz éve 16 290 forint, vagyis kifejezetten olcsó, viszont az időszaki vizsgákkal foglalkozó vállalkozások általában 25-35 ezer forintot kérnek az ellenőrzéséért. Ebben az összegben előzetes átvizsgálás is szerepel, amelyet azért vezettek be, hogy az autóról még az éles, a közlekedési hatóság által felügyelt fék-, futómű és egyéb mérések, illetve vizsgálatok előtt derüljön ki, ha nem forgalomképes, és ne kelljen megbuktatni, hanem gazdájának legyen lehetősége elhárítani a hibát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!