Belföld
Már a Lime rollereit sem lehet szétdobálni a Belvárosban
Tilos a járdán csapatni, a sétálóutcákban pedig le is állnak a rollerek.
Bepanaszolta a mentősöket, hogy direkt bosszantásból álltak ferdén a járdára
De kiderült a nyilvánvaló: nem szórakoztak, jó okuk volt rá.
Nyugdíjreform, romák integrációja, zöld átállás – ezt várja az Európai Bizottság a magyar kormánytól
A brüsszeli testület országspecifikus ajánlásában egy szóval sem említik a gyermekvédelminek nevezett törvényt.
Életveszélyben, az M1-es elzárt elválasztósávján sétált egy szlovák nő
Tatánál vették észre, a kiérkező rendőröknek azt mondta, Győrbe akart eljutni.
Porig égett két autó Maglódon
Egy kisteherautó borult lángba, a tűz átterjedt a mellette álló kocsira is.
Dúró Dóra: Minden egyes megfogant magyar gyermek közkincs
A Mi Hazánk ragaszkodik a magzati szívhang meghallgatásához, az AM államtitkára szerint a Sajó magyarországi szakaszán nincs gond. Parlamenti beszámoló.
Április végéig percenként 72 millió forintot költött el az állam
Az első négy hónapban minden 4 forint bevételre 5 forint kiadás jutott.
Már hárman jelentették be, hogy elindulnak a Momentum elnöki székéért
Gelencsér Ferenc, a párt országgyűlési képviselője a harmadik induló.
Supozás közben tévedt el egy négytagú család az Ipolyon, egy mezőn találták meg őket
Telefonon kértek rendőri segítséget, miután rájuk sötétedett.
Polt Péter csavaros logikával megmagyarázta az Európai Ügyészségnek, hogy nem baj, ha nem...
Szerinte nem baj, ha nincs Európai Ügyészség, az OLAF is el tudja intézni a dolgokat „a magyar hatóságok segítségével”.













