Dúró Dóra: Minden egyes megfogant magyar gyermek közkincs

2022. május 23. – 13:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Napirend előtti felszólalásokkal kezdődött hétfőn a parlament tavaszi ülésszakának hatodik ülése.

Keresztes László Lóránt

Az LMP-s Keresztes László Lóránt a Sajó folyó mérgezéséről beszélt, azt mondta, a szlovák kormány a bénultság és a tagadás állapotában van, pedig ökológiai katasztrófa történik. Keresztes szerint ő Szijjártó Péter külügyminisztert és Nagy István agrárminisztert is kérte, tegyenek meg mindent a helyzet megoldásáért, de az elmúlt egy hétben ugyanúgy nem történt semmi, ahogyan eddig, a szennyező anyag továbbra is ömlik a folyóba, a szlovák kormány továbbra sem tesz semmit.

„Én ezért nem örültem Nagy István agrárminiszter tegnapi Facebookos megszólalásának, amiben arra utalt, hogy Szlovákia területén ő nem illetékes”

– mondta Keresztes, aki arról kért tájékoztatást, mit tett a magyar kormány a probléma megoldása érdekében.

A kormány nevében Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára válaszolt. Azt mondta, a magyarországi folyószennyezések általában külföldről indulnak, nem először tapasztalunk ilyet. Farkas szerint

a Sajó magyarországi szakaszán egyelőre nem észlelhető a szennyezés, nincs halpusztulás.

A magyar hatóságok tájékoztatást kértek a szlovák kormánytól, mi a helyzet, és másodfokú vízminőségi készültséget rendeltek el, folyamatosan tesztelik a folyó minőségét. Az államtitkár szerint vas-oxid tartalmú anyag került a folyóba, de ez nem mérgező, a Sajó már a szlovákiai szakaszon többszörösen hígul, ezért Magyarországon nincsen határértéket meghaladó szennyezés. Nagy István agrárminiszter pedig a következő napokban Szlovákiába utazik.

Farkas elmesélte, hogy van ismerőse, aki Szlovákiában a napokban is horgászott a Sajón, és nem panaszkodott. Arról is beszélt, hogy a folyóba kerülő anyag színváltozás és ízváltozást ugyan okozhat, de egyelőre más probléma nem jelentkezett.

Berki Sándor

A párbeszédes Berki Sándor először szólalt fel a parlamentben, azt mondta, vidéki romaként a magyar romák felzárkóztatását tűzi ki munkája céljául, és megköszönte mindenkinek, aki tett azért, hogy ő az Országgyűlésben ülhessen. A kormánytól azt kérdezte, mi fog a kormányzati romastratégiájából megvalósulni, és mi marad csak a papíron. Szerinte ugyanis mindenképp tenni kell azért, hogy a felzárkóztatásra adott források ténylegesen el is jussanak a magyar romákhoz, ennek érdekében pedig Berki felajánlotta segítségét, együttműködését a kormánynak, valamint a Fidesz Nógrád megyei képviselőinek.

„Elfogadjuk a képviselő úr együttműködési szándékát”

– kezdte válaszát Kontrát Károly, a belügy államtitkára, majd ismertette a kormányzati felzárkóztatási stratégiák céljait. Szerinte a intézkedések közül több már hozott látható statisztikai eredményeket is.

Dúró Dóra

Dúró Dóra, a Mi Hazánk képviselője a magzati élet védelméről beszélt, szerinte az erről szóló magyar törvényi szabályozás hazugság, hiszen a párt álláspontja szerint az élet a fogantatás pillanatában jön létre, onnantól kellene védeni is.

„Minden egyes megfogant magyar gyermek közkincs”

– mondta Dúró, aki szerint a nem kívánt terhességekből is kívánt gyerekek születnek.

A Mi Hazánk javaslata az, hogy az anyák hallgassák meg a magzatuk szívhangját a terhességmegszakítás előtt.

A kormány nevében Rétvári Bence államtitkár válaszolt, a kormány családbarát intézkedéseit dicsérte, amik szerinte már eredményeket is hoztak. Elmondta, hogy az 1970-es években volt a legmagasabb Magyarországon a terhességmegszakítások aránya, az '50-es években volt utoljára a mainál alacsonyabb. Arról, hogy konkrétan a Mi Hazánk javaslatáról mi a kormány véleménye, nem beszélt.

Kunhalmi Ágnes

Az MSZP-s Kunhalmi Ágnes a közelgő pedagógusnap alkalmából a pedagógusok problémáiról és a tanárhiányról beszélt. Az MSZP nevében azonnali és radikális pedagógus-béremelést javasolt, valamint pedagógusnapi elismerést 100-100 ezer forint Erzsébet-utalvány formájában.

Rétvári Bence szerint valóban elismerés illeti a pedagógusokat, a baloldali kormányokat azonban nem. Az államtitkár azt mondta, a kormány a járvány alatt kétszer 10 százalékos béremelést hajtott végre a pedagógusok körében. Felszólalásának fennmaradó részében a korábbi MSZP-s kormányokat ostorozta, mert azok szerinte elvettek a pedagógusoktól, és iskolákat zártak be.

Gelencsér Ferenc

A momentumos Gelencsér Ferenc arról beszélt, 3 hete van a parlamentben, de tapasztalatai szerint nem zajlanak érdemi viták az Országházban, ehelyett azt hallgatja a fideszesektől, hogy Soros-ügynök. Gelencsér ezután neves őseinek felsorolásába kezdett, azt mondta, ők is harcoltak a nemzetért, ezt a hagyományt folytatná ő a parlamentben. Ezután a Fidesz elmúlt 12 évének bűneit sorolta, felhozta, hogy a Fideszben sok a volt MSZMP-tag, Németh Szilárd pedig SZDSZ-es volt. Gelencsér azzal zárta felszólalását, hogy őt nem érdekli, ki milyen pártnak volt a tagja.

Dömötör Csaba, a Rogán-minisztérium államtitkára válaszában azt mondta, örül annak, hogy Gelencsér a parlamentben ül, de pár hete a Momentum még nem tudta eldönteni, beülteti-e a képviselőit. Dömötör azután a Momentum bűneit kezdte sorolni, felhozta, hogy megfúrták az olimpiát, szövetséget kötöttek „a posztkommunistákkal”, román párt mellett kampányoltak, összekeverték a napelemet az atomerőművel, részt vettek az O1G kampányüzenet terjesztésében. Felhozta a Direkt36 Telexen megjelent cikkét is, ami feltárta, mekkora káoszban zajlott az ellenzéki kampány.

Jakab Péter

A jobbikos Jakab Péter azt mondta, a fideszesek elhitték, hogy a magyarok jól állnak anyagilag, pedig nem is állnak jól.

„Miközben maguk luxusban élnek, sokak számára az élet is luxus”

– mondta, és javasolta a fideszeseknek, menjenek ki az emberek közé, és nézzék meg, hogy élnek a melósok, miközben ekkora az infláció. A Jobbik elnöke elmesélte, hogy ő rengeteg utcafórumot tartott, ahol beszélt az emberek, és ott az emberek nem azt mondták, hogy jól élnek, hanem hogy küszködnek. Jakab az üzemanyagot és az alapvető élelmiszereket terhelő adók csökkentését javasolta, szerinte az alapvető élelmiszerek áfáját teljesen el kell engedni.

Jakabnak is Dömötör Csaba válaszolt, felhozta, hogy a Jobbik mekkorát bukott a választáson, és hogy Jakab régóta nem szólalt fel a parlamentben. Ezután az Oroszország elleni EU-s szankciókról beszélt, amik szerinte Magyarországnak jobban fájnának, mint Oroszországnak, ezért a kormány célja, hogy az újabb szankciók bevezetését elkerülje. Dömötör szerint ráadásul a Fidesz és a kormány eddig is sokat tett azért, hogy több pénzt maradjon az embereknél. Felsorolta azt is, milyen áfacsökkentési javaslatai voltak a kormánynak, amiket a Jobbik nem támogatott.

„Ha lenne a komolytalanságnak zászlaja, az valahol a Jobbik képviselőcsoportja felett lengene.”

„A hatalom a népé, a kudarc a Jobbiké, a felelősség személyesen az öné” – jelentette ki.

Simicskó István

A KDNP-s Simicskó István szerint minden a legnagyobb rendben van a kormány politikájával kapcsolatban.

Tállai András államtitkár szerint:

valóban.

Bánki Erik

Csodák csodájára a fideszes Bánki Erik is mindenben egyetértett a kormánnyal. Elképedve mesélt az olyan, spórolós javaslatokról, mint hogy kevesebb vizet, kevesebb áramot és kevesebb gázt kell használni, na meg arról, hogy az emberek fürdővízzel öblítsék le a vécét. Bánki szerint ezek veszélyes dolgok, ezek helyett a kormány tényleg fontos intézkedésekkel védi a rezsicsökkentést és a magyarokat az inflációtól.

Menczer Tamás, a külügy államtitkára válaszában elmondta, hogy az EU többi államában nagyon megdrágult a gáz és a villany ára, ezzel szemben Magyarországon védik a rezsicsökkentést.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!