Az uniós bíróság ítélete ellenére a Legfőbb Ügyészség kitart amellett, hogy nem sértett uniós jogot
Az Európai Unió Bírósága kedden hozott ítéletet arról, hogy megsértette az uniós jogot Polt Péter és a Kúria eljárása.
Ötvenezer forintért árult oltási igazolást egy Heves megyei orvosi asszisztens
Közel kilencven embernek állított ki hamis dokumentumot.
A kormány szerint Karácsony aláírása hiányzik ahhoz, hogy a BKV megkapja a 12 milliárdot az államtól
A főpolgármester alkalmatlanságát jelzi a helyzet – közölte az Információs és Technológiai Minisztérium. Karácsony reagált a közleményre.
Húsz embert állítottak elő a bulinegyedben egy hétvégi razzia során
A rendőrségi akció célja a kábítószerhez köthető bűncselekmények megelőzése volt.
Zöld utat kapott a gellérthegyi sikló, amely megváltoztatja a gellérthegyi tájképet
Megkapta a környezetvédelmi engedélyt a beruházás, amely egy hatástanulmány szerint meghatározó pontokról is látható lesz. Elvárás, hogy illeszkedjen a tájképbe.
A kisfideszeseket vádalkuval bírnák szóra a nagyfideszesek ellen
Márki-Zay Péter választási győzelme után ezzel az eszközzel kezdene elszámoltatásba. Ez a jogi eszköz korábban még nem létezett, pedig a korábbi nomenklatúra felelősségre vonása az előző...
Blikk: Zaklatás miatt már nyomkövető volt az orvoson, amikor újabb szexuális zaklatást követett el
A Magyarországon praktizáló jemeni orvos letartóztatása érdekében az ügyészség már korábban fellebbezett.
Zuglói gigaprojekt: Tiborczot és Mészárost emlegették a háborgó helyiek a lakossági fórumon
Az új Városközpont koncepciója a tervezett 950 új lakással felkavarta az indulatokat a XIV. kerületi házasságkötő teremben.
A kínálat hihetetlen, de drága lesz idén a szaloncukor, mert minden költségelem ára elszállt az...
Lesz málnás-robbanócukorkás, banános-ropogós, fehércsokis-epres, sós-karamelles. Évente 8 milliárdot költünk szaloncukorra, ami hungarikum, így külföldön alig lehet eladni. Az aranyérmet idén a...
A főpolgármester-helyettes szerint a kormány tartozása ellenére sem bénul meg a tömegközlekedés...
Várják a 12 milliárdot, de év végéig folyószámlahitelből finanszírozhatják a BKV-t. És figyelemfelhívó kampányt indítanának.
Kövess minket Facebookon is!