Hattyúk úsznak a játszótér felett – így nézett ki a Duna tetőzése

2023. december 28. – 22:46

Hattyúk úsznak a játszótér felett – így nézett ki a Duna tetőzése
Elárasztott ház Kismaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Bár a 2013-as vízállástól közel 2 méterrel elmaradt, így is elég magasra emelkedett a Duna vízszintje az ország északi felében, a fővárosban és környékén. A folyó Budapestnél 693 centiméteren tetőzött szerda este, a 700 centiméteres, II. fokú készültségi szintet nem érte el a vízállás – írta közleményében az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Az árvíz azért is alakult ki, mert sok csapadék hullott az elmúlt időszakban, és a felső 100 cm-es rétegben szinte mindenütt telítettek a talajok – írta a Másfélfok. A lap szerint a klímaváltozás miatt megváltozhatnak az esőzési mintázatok, ami miatt a jövőben gyakrabban jöhet árvíz, a tavaszi árvizek pedig már télen bekövetkezhetnek.

Római-part – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Római-part – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Római-part – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Budapesten nem közlekedik a 2-es villamos a Széchenyi tér és a Boráros tér között, a 2B és a 23-as villamos a Jászai Mari tér és a Boráros tér között. Nemrég lezárták a budai és pesti alsó rakpartot is. Mivel a vízállás miatt veszélyessé vált az A38 biztonságos megközelíthetősége a budai alsó rakpartról, a hét végéig ismét az MTVA Kunigunda úti székházában lévő stúdiókból szól a Petőfi Rádió.

Karácsony Gergely a közösségi oldalán megosztott videóban arról beszélt, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek dolgozói folyamatosan figyelik a Duna változó vízállását. Minden olyan zsilipet bezártak, amelyeken keresztül lakott területet önthetett volna el a fővárosban a folyó. Az apadás előrehaladtával a vízállástól függően újra kinyitják majd a zsilipeket.

Az áradó Duna Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Az áradó Duna Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Az áradó Duna Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Az áradó Duna Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Nemcsak Budapesten, hanem Kismaroson és Nagymaroson is kiöntött a víz, elárasztva ezzel a települések egy részét. Mindkét településen már-már látványosság lett a Duna áradása, fotós kollégánk szerint sokan nézelődtek a víz mellett.

Elárasztott ház Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex Elárasztott ház Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Elárasztott ház Nagymaroson – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A települések belső részein nem áll a víz, de a Duna-part mellett húzódó út másik oldalán fekvő kis házak kertjébe és pincéibe már befolyt a folyó vize. Nagymaroson az elárasztott pincék tulajdonosai azt mondták: nincsenek megijedve, mert ennél magasabb vízállással is volt már dolguk. Tulajdonképpen számítottak is rá, hogy a talajszint alatti pincék vízben állhatnak. Most azt várják, hogy a vízállás csökkenésével a pincében lévő lefolyón át távozzon a víz.

Elárasztott utca és Duna-part Kismaroson – Fotó: Heves-Szabó Lujza / Telex Elárasztott utca és Duna-part Kismaroson – Fotó: Heves-Szabó Lujza / Telex
Elárasztott utca és Duna-part Kismaroson – Fotó: Heves-Szabó Lujza / Telex

Az északi területeken Komárom és Esztergom térségében szerdán délelőtt, illetve kora este tetőzött az árhullám. Komáromnál szombatra, Esztergomban pedig vasárnap reggelre csökkenhet a vízszint az I. fokú készültség szintje (mindkét vízmércén 500 cm) alá.

Hattyúk a kismarosi Duna-parton – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Hattyúk a kismarosi Duna-parton – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A főváros alatti szakaszokon Bajánál december 30-án napközben I. fokú készültséget meghaladó vízállások mellett várható a tetőzés. Mohácson az év utolsó napján hajnalban 805 cm körüli legmagasabb vízállás várható.

A héten már nem kell sok csapadékra számítani. A jövő hétre előre jelzett esőzések kisebb mennyiséget jelentenek majd a Garam, az Ipoly, a Zala és számottevő mennyiséget a Dráva, a Mura, a Tisza és mellékvízfolyásainak vízgyűjtőjén.

Kedvenceink