Hűvösebb az idő, így dugó helyett csak lassú a haladás az M7-esen Budapest felé
Szintén sokan haladnak a főváros felé az M3-as autópályán.
Az Uber kiszivárgott irataiból kiderül, hogyan nyitnak meg lobbisták ajtókat az Orbán-kormányban
Egy nemzetközi tényfeltáró csapat tagjaként a Direkt36 hozzáfért az Uber nevű cég lobbizással kapcsolatos irataihoz. Ezekből kiderült, hogy hiába jutottak be az amerikai cég képviselői...
Politikai válasszal készülhet a Gazdasági bizottság az adóegyezmény felmondása miatt
A hétfői gyűlés meghívóján szombat este megjelent egy új napirendi pont, egy politikai nyomásgyakorlásra akarnak elutasítóan válaszolni.
Szijjártó még Orbán tökeit is lenyomta
Szijjártó Péter ezúttal is olyan szorgosan lapátolta a lájkokat egész héten, hogy Orbán Viktor hiába dobta le a nyári uborkaszezonra szánt szóviccbombáját, így is alulmaradt. A Lájkbajnokság 85....
Szabó Rebeka és Tordai Bence lett a Párbeszéd két új társelnöke
Az új pártvezetők közölték: egy zöld Európát, és benne egy zöld Magyarországot akarnak.
Gulyás az adóegyezmény amerikai felmondásáról: kisstílű lépés egy nagyhatalomtól
A miniszter szerint ez nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy Magyarország fogadja el a globális minimumadót.
Felemás strandidő: alacsonyan röpködhetnek a napernyők
Gomolyfelhős, napos idő lesz vasárnap, de nyomja jól a fejébe a szalmakalapot, mert viharos széllökések is lehetnek.
Nyolc helyen van ma időközi önkormányzati választás
Öt településen polgármestert választanak, Nagytarcsán képviselő-testületet is, Kecskemét és Budapest XVI. kerületének egy-egy választókerületében pedig csak képviselőt.
Beütött az apokalipszis vasárnap a MÁV-nál
Bajánál és Gyöngyösnél gázolás, Biatorbágynál összeütközött két tehervonat, Kelenföldnél felsővezeték-szakadás: törlések, kimaradások, késések, áll minden.
Halálos tömegbaleset volt hajnalban Berettyóújfalunál
Egy kisbusz és egy kisteherautó ütközött össze frontálisan, ketten meghaltak, kilencen megsérültek.
Kövess minket Facebookon is!