Belföld
Lemondott a Momentum elnöke, visszatér Donáth Anna a párt élére
Donáth szerint meg kell újítanunk az ellenzéket, új elnökséggel vágna neki a jövő évi választási kampánynak. Gelencsér Ferenc állítja: neki csak az volt a feladata, hogy egyben tartsa a pártot, amíg...
Juhász Péter a Kutyapárt polgármesterjelöltjeként indul az V. kerületben
Az egykori Együtt párt volt elnöke 2014-ben már próbálkozott a kerületben, akkor alulmaradt. Most már szinte tolonganak a jelöltek a Belvárosban.
Több millió forint hálapénzt kért magánpraxisában kezelt pácienseitől egy zalaegerszegi szülészorvos
Az orvos rendszerint munkaidőben, a megyei kórházban tartotta a magánrendeléseit.
Tízmilliárdból indul nemzetközi csereprogram a modellváltó egyetemeknek, amelyek kieshetnek az...
A Pannónia Programtól azt várják, hogy 8 ezer diák és oktató szerezzen nemzetközi tapasztalatot valamelyik külföldi egyetemen, amihez havi 350-500 ezres ösztöndíjat is biztosítanának.
Ezer forintra csökkentené a Jobbik a 24 órás autópálya-matrica díját
A kormány 5150 forintért adná, ami megközelíti a 10 napos matrica árát.
Shane Tusup kiakadt Diósdra, amiért egy csőtörés miatt nem lesz víz hétvégéig
Az edző Instagramon azt írta: durva, hogy elvárják a feleségétől, hogy szombatig terhesen ellegyen víz nélkül.
Januártól megszűnik az illetékbélyeges fizetés a bíróságokon
Közvetlen banki átutalással, sárga csekken vagy a Bírósági Fizetési Portálról indított utalással lehet majd fizetni.
Ne keresse, nem lesz nyitva McDonald's december 24-én
Kivéve a MOM Parkban és az Arénában: ezeknél a bevásárlóközpont előírta a nyitvatartást.
A járdán előzte meg a kisbuszt és a kukásautót a terepjáró sofőrje, majd le is koccolta az egyiket
A terepjáró sofőrje az ütközés után tolatott egyet, majd elhajtott a helyszínről.
Tíz körözés volt egy férfi ellen, akit Komlón kaptak el a rendőrök
Április óta bujkált a dombóvári férfi.











