A járdán előzte meg a kisbuszt és a kukásautót a terepjáró sofőrje, majd le is koccolta az egyiket

2023. december 20. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Érdekes, de közel sem szabályos módját választotta a kikerülésnek egy BMW terepjáró sofőrje a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lévő Jármiban. Az előtte haladó kisbusz megállt a kukásautó miatt, ezért fogta magát, és felhajtott a járdára, hogy megelőzze a két járművet. Közben a kisbusz is megelőzte a kukásautót, csak a másik irányból, így amikor a terepjáró nagy sebességgel visszatért az útra, pont összekoccantak.

A fedélzeti kamerás felvételt a Budapesti Autósok nevű portál tette közzé. A videón az is látszik, hogy az ütközés után a BMW sofőrje hátratolat, majd elhajt a helyszínről, mintha mi sem történt volna. A felvételt beküldő olvasó elmondása szerint a BMW meghúzta a kisbusz oldalát, és a lökhárítót is letépte.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!