A szomszéd vette észre a letakart, de még füstölgő hamvakat Dánszentmiklóson
Az ügyészség a tavaly nyári ügyben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt most vádat.
Hamis diplomával oktatott, 250 ezer forintra büntette a bíróság a siófoki tanárnőt
Emailben küldte el a jelentkezéskor a hamis diploma másolatát.
Tizedével csökken a Magyar Posta forgalma, de a munkaerőhiány megszűnt
Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója a Népszavának adott interjújában mesélt a koronavírus elleni védekezésről, cége létszámproblémáinak megoldódásáról és a hazai csomagpiac...
Tarlós nem érti, mit akarhat a gyerekeiről is adatot gyűjtő kínai cég
A Blikk több olyan politikust is megszólaltatott, akiknek a neve felbukkant a kínai külföldi kulcsinformációs adatbázisban.
Kilenc év után elfogták a rezes bandát
A rablás során az elkövetők egy kamionnyi rezet szereztek meg, idén vett fordulatot a nyomozás.
Már 14 centi hó esett a Kékestetőn
Reggelre kifehéredett a Kékestető, Bánkút, Mátraszentistván, a Galyatető, illetve a Nagy-Hideg-hegy is.
Elhunyt Mandur László, az Országgyűlés korábbi alelnöke
Az egykori MSZP-s politikus, fotográfus, mérnök, közgazdász halálhíréről az MSZP a közösségi médiában számolt be.
Az Epres Panni-ügy után egy hónappal távozik a Best főszerkesztője
Hivatalosan nem indokolta meg a Central Médiacsoport, hogy miért távozik közös megegyezéssel a főszerkesztő.
Kirúgta a szegedi rektor a beosztottját, aki etikai vizsgálatot indított ellene
Rovó László koronavírus-fertőzöttként ment be dolgozni a Szegedi Tudományegyetemre. A kamarában etikai eljárást indítottak ellene, az ezt indító professzort a rektor kirúgta.
Kövess minket Facebookon is!