Kilenc év után elfogták a rezes bandát

2020. október 14. – 08:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A rablás során az elkövetők egy kamionnyi rezet szereztek meg, idén vett fordulatot a nyomozás.

Kilenc évvel ezelőtti erőszakos bűncselekmény elkövetőit kapta el a rendőrség – írja a Magyar Nemzet. 2011. április 27-én reggel elindult volna egy kamion, rakterében 23 tonna , mintegy 52 millió forintot érő rézhulladékkal. A zuglói telephelyet azonban álarcos bűnözők rohamozták meg, és elhajtottak a teherautóval.

(Ide kattintva olvashatók legfrissebb cikkeink!)

Az esetet sokáig nem sikerült megoldaniuk a rendőröknek, de a megoldásra idén szeptemberre jöttek rá a budapesti nyomozók, azt is feltárták, hogy a bűnözők harmadár alatt, 16 millió forintért tudták eladni a zsákmányt, és a pénzt egyenlő arányban osztották négy részre, végül az orgazdát is sikerült azonosítani.

A vontatót anno másnap délelőtt találták meg Zsámbék külterületén, pótkocsi már nem volt mögötte. Sem ott, sem a rablás helyszínén nem sikerült olyan nyomot találni, ami előrébb vitte volna a nyomozást, ezért másfél év elteltével felfüggesztették azt.

Valójában azért az ellopott kamion vezetőfülkéjében sikerült olyan DNS-nyomot rögzíteni, ami a sértett cég egyik sofőrjének genetikai adataival sem egyezett. 2014-ben egy másik bűncselekmény nyomozása közben hallgatták ki gyanúsítottként a most 59 éves G. Gábort. A férfit rabosították, a DNS-e egyezett, de ő nem beszélt bűntársairól. Nyolc év börtönre ítélték, azután a rablás ügyét megint fel kellett függeszteniük a nyomozóknak.

Végül idén márciusában a nyomozók olyan információkhoz jutottak, amik alapján sikerült feltérképezniük G. Gábor 2011-es kapcsolatrendszerét, majd azonosítani bűntársait, akiket október elejére elfogtak. A 44 éves T. György és a 47 éves Cs. Zsolt voltak a portást megtámadó két álarcos, a biztos tippet pedig a károsult cég egyik munkatársától, az 56 éves, budapesti K. Istvántól kapták. K. István szerzett vevőt: a 46 éves, bicskei H. Gábor személyében, aki kétszeres pénzért tudta eladni a szállítmányt.

Nyerges Béla alezredes a BRFK október 13-án tartott tájékoztatóján elmondta, mára a bandából mindenki rácsok mögé vagy bűnügyi felügyelet alá került.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!