Friss hírek
Perre készül a főváros, kétszer annyiba kerül a víz előállítása, mint a bevételeik
A per dokumentációjának összeállítását már meg is kezdték.
Kínában beomlott egy iskolai tornaterem teteje, legalább 11-en meghaltak
A tornatermet épp a női röplabdacsapat használta.
Szagjeleket szimatoló borzot, nyestet és vidrát szpottoltak télen a Balaton-parti kamerák
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet azért telepített a partra kamerákat, hogy megfigyeljék, milyen állatfajok fordulnak elő a tóparti zónában.
A nyár első felében a legtöbb magyar Horvátországba utazott
A megkötött utasbiztosítások alapján egy út átlagosan hét napig tartott.
Újabb amerikai atom-tengeralattjáró érkezett Dél-Koreába
Egy hét alatt már a második.
Fővárosi taxitársaságok: A Bolt Taxi a tisztességes versenyhez való jogot sérti
Közös közleményben áll ki például a Főtaxi és a 6x6 Taxi a cég számlázási gyakorlata ellen.
A hét közepére 10 fokos lehűlést hoz a hidegfront
Hétfőn még igazi strandidő lesz.
Drasztikusan emelte a kormány a pilótaképzési engedély árát
120 ezerről kétmillióra. A képzéssel foglalkozó szervezetek szerint a kormány ezzel teljesen ellehetetlenítette az üzletágat.
Egy időben oroszul is szégyelltem beszélni, de nem hagyom, hogy Putyin az országom után ezt is...
Magyarországon élő oroszok is tiltakoztak már Ukrajna megtámadása ellen, szerintük Orbán gyakran úgy viselkedik, mintha botot akarna dugni a küllők közé. A tüntetések kockázatot jelentenek nekik, ha...
A magyar éves autópálya-matrica a legdrágább Európában, mégis a ritkán utazók járnak rosszul
Az alkalmi sztrádahasználók egy nagyságrenddel drágábban autóznak a sokat utazókhoz képest, és ezen az egynapos matrica sem változtat majd érdemben.









