Hernádi Zsolt: Egy évig ellető voltam, de aztán inkább közgazdásznak jelentkeztem
A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója az ATV Húzós című műsorában beszélt Rónai Egonnak többek között a horvát büntetőügye hátteréről is.
Majdnem egymilliárd forintért kelt el Jodorowsky legendás Dűne-forgatókönyvének egy példánya
Nagyjából százszor annyiért, amennyire előzetesen számított az aukciós ház, pedig nem is ez az egyetlen fennmaradt darab.
Az ENSZ szakértője szerint aggasztóak a magyar kormány beavatkozásai a médiába, illetve a...
Magyarországon járt az ENSZ jelentéstevője, egyből jelezte, hogy jobban oda kéne figyelni a véleménynyilvánítás és a tudományos élet védelmére, a gyűlöletkeltés elkerülésére.
Már több az új fertőzött Magyarországon, mint bármikor. A halálozás alacsonyabb, mégis ez az...
A koronavírus-járvány harmadik hulláma volt az eddigi legpusztítóbb itthon. A negyedik hullámban már több a napi fertőzött, de a vakcináknak hála, kevesebb a súlyos eset. Az új halálesetek számában...
Egy orosz nyugalmazott tengernagy szerint azért süllyedt el a Kurszk tengeralattjáró, mert egy...
Bár bizonyítani nem tudja, szerinte a hivatalos vizsgálatok tévednek.
Késes támadásból menekülhetett el a wisconsini gázoló, táncos nagymamák is vannak az áldozatok...
Óvadék ellenében engedték ki még múlt pénteken a börtönből a sofőrt, aki vasárnap belehajtott a karácsonyi felvonulásba a wisconsini Waukeshában.
Próbálják csitítani, de annál zajosabb a szexuális erőszakra panaszkodó, majd eltűnt teniszezőnő...
A korábbi világelső Peng Suaj november eleje óta elérhetetlen, miután arról posztolt, hogy a korábbi kínai miniszterelnök-helyettes megerőszakolta őt. Az eset óriási nemzetközi visszhangot váltott...
Két bordája eltört, légmellet kapott Mark Cavendish, miután nagyot bukott a genti hatnapos...
A vasárnapi zárószámban csúszott meg a brit bringás, hordágyon kellett elvinni a csarnokból, de nem lett komoly baja.
6 milliárd forintos geotermikus fűtésrendszer helyett csak pár kutat sikerült fúrni Tótkomlóson
Míg a megvalósítással megbízott vállalkozók a korábbi, fideszes polgármesterrel közös céget alapítottak, addig az új, ellenzéki vezetéssel már kommunikálni sem akarnak.
A látás visszaállításában nemrég áttörést elérő Roska Botond vezetésével jön létre új...
A Svájcban élő magyar neurobiológus az optogenetikai terápiával lett nemzetközileg ismert, most részben Magyarországra hozza a kutatásait.
Kövess minket Facebookon is!