Magyarországon minden adott ahhoz, hogy ne kelljen térdig gázolnunk a döglött halakban

Július első hete volt a legmelegebb, amit a földön valaha mértek. Gyakorlatilag tényleg csak az nem érzi, hogy valami történik a globális klímával, aki nem akarja, és egészen biztos, hogy az ember hajtotta globális felmelegedés miatt Magyarországon is egyre több hőhullámra számíthatunk.

Görögországban és a Kanári-szigeteken erdőtüzek tombolnak, márciusban pedig több millió hal pusztult el egy ausztrál folyóban, mert olyan nagy volt a hőség. Mivel Magyarországon is szinte évről évre emelkedik az évi középhőmérséklet, és a 36 fok az ország nagy részén már egyáltalán nem számít ritka kánikulának, felmerülhet a kérdés, hogy mi vár a magyar halakra.

„Ez egy meglehetősen összetett kérdés. Minden halfajra jellemző, hogy milyen skálán tudja elviselni a víz hőmérsékletét, azaz milyen a tűrőképessége”

– mondta megkeresésünkre dr. Ferincz Árpád, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Természetesvízi Halökológiai Tanszékének vezetője.

Ez a tűrőképesség az elmúlt százezer, vagy akár még több évben alakult ki, így nem csoda, hogy a halak még nem szoktak hozzá az elmúlt 200 évben felpörgött melegedéshez.

A hazánkban meglehetősen elterjedt és gazdasági szempontból a legnagyobb jelentőséggel bíró ponty elviseli a 30 fok feletti hőmérsékletet, de az ennél hűvösebb vízben érzi jól magát. A hőség az emberhez hasonlóan a halaknál is válaszreakciót vált ki, ezt nevezik szaknyelven hőstressznek. Ennek negatív hatása lehet a növekedésre, táplálkozásra, sőt még a halak ivararányára is. Az, hogy egy hal tejes lesz-e, vagy ikrás – azaz hím, vagy nőstény –, összetett folyamat, de jelentős hatással van rá a környezet hőmérséklete.

Ha itt, a mérsékelt övön, az ívási időszakban a halak számára optimálisnál jelentősen magasabb hőmérséklet uralkodik, akkor előfordulhat, hogy eltolódik az ivararány, és például nagy melegben több lesz a hím hal. Nem mindig, és nem minden halfaj esetében, de legtöbb esetben így alakul, tehát a klímaváltozásnak van egy ilyen, hosszú távú hatása is.

A magyar halak nehéz évek elé néznek, de ha az eddig megfigyelt tendencia marad, és nem üt be semmiféle váratlan betegség vagy szennyezés, akkor egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy a Balaton úgy nézne ki, mint az ausztrál Darling folyó.

„Ha csak a nyári meleget nézzük, a Balaton adott esetben 30 fok környéki hőmérsékletre melegszik. A hazai halfajaink nagy része legalább egy rövid ideig képes tolerálni ezt a mértéket. Persze vannak ez alól kivételek, például a hegyi patakokban honos sebes pisztráng, ami 20 fok fölött már nem igazán érzi jól magát, és előbb-utóbb el is pusztul. A hazai fauna többségére jellemző, hogy 30 fok környéki hőmérséklet rövidebb távon (egy-két hét) semmiféle maradandó károsodást nem okoz nekik egyedi szinten”

– magyarázta Ferincz Árpád, és ebbe a kategóriába sorolta 2013 halát, a menyhalat is, aminek az aktivitása 23-24 fok fölött jelentősen csökken.

A meleg nem csak közvetlenül hat a halakra

Azonban a magas környezeti hőmérséklet olyan folyamatokat is beindíthat, amelyek közvetve károsak a helyi halakra. Talán sokan emlékeznek középiskolai tanulmányiakból arra, hogy a meleg felgyorsítja a kémiai reakciókat. Mivel tulajdonképpen az élővilág minden tevékenységét le lehet egyszerűsíteni biokémiai folyamatokra, azokat pedig kémiaiakra, látható, hogy a melegben ezek is gyorsabbak lesznek.

Gyorsabban szaporodnak az algák, felgyorsul a fotoszintézis, ami nem kedvez a halaknak. A tihanyi Balatoni Limnológiai Intézet kutatói már 2020-ban modellezték, hogy bár az átlaghőmérséklet kisebb emelkedése rövid távon nem indít be jelentős mértékű algásodást, de a szélsőséges időjárás – mint a mostanában tapasztalható hőhullámok – miatt elszaporodhatnak az algák. 2021-ben és 2022-ben is volt ilyenre példa a Balatonon.

Bár ezek a hirtelen sokasodó algaszerkezetek napközben oxigént termelnek, éjszaka ők is oxigént fogyasztanak, ami annak hiányához vezethet, és szélsőséges esetben előfordulhat, hogy egy területen, vagy akár egy egész tóban (a Balaton esetében inkább csak részein) hajnalra elfogy az oxigén, és elkezdődik a halpusztulás.

A balatoni halakra már csak azért is veszélyes a meleg, mert a tó vize az algák számára alapvetően táplálékszegény, nincs benne sok a szükséges nitrogén- és foszforformákból. A tó üledékében viszont bőven akad ilyen, különböző kémiai kötésekbe becsapdázott foszforforma, ami megfelelő körülmények hatására (például nagy meleg + szélcsend generálta oxigénhiány az üledékfelszín felett) felszabadulhat, ami egyrészt jót tesz az algáknak, másrészt oxigénhiányos állapothoz vezethet. Apró csavar, hogy napközben viszont előfordulhat, hogy az algák annyi oxigént termelnek, hogy akár kétszeres, háromszoros is lehet a víz túltelítettsége.

„Mondjuk, ahol 300 százalékos a túltelítettség, ott valószínűleg hajnalra oxigénhiány fog fellépni”

– mondta Ferincz Árpád. Azt is megjegyezte, hogy a halpusztulás mögött előfordul, hogy nem közvetlenül a meleg áll, hanem kórokozók, fakultatív halpatogének. Ezek olyan opportunista mikrobák, baktériumok vagy gombák, amik egy egészséges hal számára nem jelentenének problémát, de egy legyengült szervezetű állatra már annál inkább. A magas hőmérséklet viszont stresszhez vezethet, ami miatt legyengülhet a hal szervezete, így ki van téve ezeknek a kórokozóknak, amik megadhatják neki a kegyelemdöfést.

A folyókban kicsit rosszabb a helyzet

A folyami halak, mint például a menyhal, nehezebben viselik a felmelegedést. Bár a fajt most sikerült visszatelepíteni a Balatonba, inkább a folyókban elterjedt. A szakértő szerint ha maradnak a jelenlegi tendenciák, az állomány fogyására kell számítani.

A többi folyami halunk hőmérsékleti optimuma is általában alacsonyabb, mint a stagnofil, azaz állóvízkedvelő halaké – bár rájuk elsősorban most nem a víz hőmérsékletének emelkedése, hanem a szintjének csökkenése jelent veszélyt. A kisebb vizek kiszáradása és a nagyon alacsony vízhozam már önmagában megnehezíti a halak életét, de ehhez hozzájárulnak még a szennyvízbevezetések is.

Miután a szennyvíz átmegy a tisztítón, megszűrve távozik, viszont tele van olyan oldott anyagokkal, amik remek növényi tápanyagnak számítanak. Így tehát a folyókat nézve az is előfordulhat, hogy a sekélyebb vizek egyszerűen kiszáradnak, ami miatt vagy vándorolni kénytelenek a halak, vagy elpusztulnak. Viszont sok patak és csermely is van, aminek vizét nyáron több mint 50 százalékban tisztított szennyvíz adja, ebben könnyen burjánzásnak indulhatnak például az algák, tehát nem kedvez a halállományoknak.

A betelepítés is lehet veszélyes

A balatoni halakra egyelőre nem is a nagy meleg jelent veszélyt, hanem inkább az invazív, esetenként trópusi halfajok, amiket a környékre betelepítenek. Ezek alkalmazkodnak a helyi klímához, és egyrészt gyorsan szaporodnak, évente többször ikráznak, másrészt egymással is keverednek, hibridizálnak, ami nagyobb genetikai változatosságot és jobb alkalmazkodóképességet jelent. Ferincz Árpád azonban nem tart attól, hogy ezek az idegen halak rövid távon kiszorítanák a helyi állományt.

„Ilyen a világon nagyon kevés helyen történt meg. Volt olyan, ahol katasztrofális következményekkel járt, például a Viktória-tónál betelepítették a nílusi sügért és gyakorlatilag teljesen kiszorította a tó eredeti élővilágát, de számos esetben meg ez nem történt meg. Az invázióbiológia esetében gyakorlatilag minden egyes esettanulmány egy egyedi dolog, nagyon-nagyon soktényezős, és szinte megjósolhatatlan, mi fog történni egy-egy területen, úgyhogy ez ennyire nem egyszerű.”

Arra is rámutatott, hogy a Balaton egy nagy víz, a halaknak van terük hova menekülni, így a tó kicsit kevésbé van kitéve ennek a jelenségnek. A kisebb és sekélyebb tavaknál, például sok horgásztó esetében, sokkal nagyobb veszélyforrásnak tartja az elmúlt évekre jellemző csapadékhiányt, ami miatt több helyen is oxigénhiányos állapot, algásodás alakult ki vagy tömeges halpusztulás következett be. Sőt, gyakran ezeknek valamilyen kombinációja együtt fordult elő.

„Ez egy nagyon akut probléma, és nem is 20, hanem inkább ötéves távlatban is érzékelhető lesz már a hatása. A melegedés és a vízhiány kéz a kézben járnak, ami veszélyt jelent a halgazdálkodásra. Ennek megoldása a mai napig égető kérdés.”

Oxigénhiányos állapot alakulhat ki már csak azért is, mert meleg a víz. Minél melegebb, annál kevesebb oxigén tud beleoldódni. Az önmagában nem törvényszerű, hogy meleg víz = kevesebb oxigén, de a meleg vízben rosszabbul oldódik az oxigén.

Not great, not terrible

Ahogy minden cikk, amely a klímaváltozás hatásaival foglalkozik, egyelőre ez is elég elkeserítőnek tűnik. De szerencsére a halgazdálkodóknak vannak eszközeik arra, hogy kezeljék ezeket a problémákat, az oxigénhiányt például levegőztetéssel. Bár ez már most égető probléma, felmerül az örökös akadály, a pénz. Pontosabban az, hogy nincs belőle elég. Ferincz Árpád arra számít, hogy előtérbe fognak kerülni az automata vízminőség-vizsgáló mérések és az online elérhető eszközök, amelyek előre tudják majd jelezni, ha probléma várható, és amelyekkel akár a megelőző beavatkozásokat is meg lehet tervezni.

„Nem kilátástalan. A helyzet nem jó, nem is tragikus”

– idézte Anatolij Gyatlovnak az HBO Csernobil című sorozatában elhangzó kijelentését, amely tulajdonképpen az elmúlt évek nem hivatalos jelmondatává vált.

Ferincz Árpád belátja, hogy a klímaváltozás halgazdálkodásra gyakorolt hatásáról lehet azt gondolni, hogy ez is egy újabb szög az emberiség saját kézzel gyártott koporsójába, de inkább úgy tekint rá, mint egy hatalmas feladatra, ami miatt mindenki pórul jár, ha csupán karba tett kézzel nézzük. Kutatóként nem a világ megváltásán dolgozik, hanem arra összpontosít, hogy a halgazdálkodás számára olyan eszközöket fejlesszenek, amikkel kezelhetők a megváltozott viszonyok, és esetleg lelassítható a változás.

Tegyük fel, hogy valaki nem eszik halat, messze lakik a vizektől, és nem is igazán érdekli, mi zajlik bennük. Ő mikor tapasztalná először, hogy baj van? Először valószínűleg a közösségi oldalakon látná, hogy rengeteg poszt születik arról, hogy kipusztultak a halak. De ha ez sem hatja meg?

„Ha eljutunk odáig, hogy a vizeinkből kipusztultak a halak, akkor már nem nagyon lesz értelme ilyenekről beszélgetni

– válaszolta vészjóslón Ferincz Árpád.

– De egyelőre nem úgy néz ki, mintha most efelé tartanánk”

– tette hozzá.

Szerinte Magyarországnak rendkívül jók a vízgazdálkodási potenciáljai, csak az a baj, hogy az 1800-as évek közepe óta arra épül ez a rendszer, hogy a víz minél gyorsabban átfolyjon az ország területén, és a létező infrastruktúra is ehhez van kidolgozva.

„Ha az elkövetkező egy-két évben a vízügyi ágazat hatékonyan tud ezen változtatni – és azt gondolom, muszáj lesz, és szerintem a szakértelem is megvan hozzá – úgy, hogy a vizeket tározni kell, hogy a vizekkel tényleg észszerűen és okszerűen kell gazdálkodni, akkor Magyarország nincs rossz helyzetben.”

Úgy látja, hogy a hangsúly a tározók létesítésén van, de nem mindegy, hogy milyenek készülnek. Nem a klasszikus medertározásra van szerinte szükség, hiába az az egyszerűbb, hanem az oldaltározásra, mert annak kisebb az ökológiai hatása, nem okoznak hosszú távú átjárhatatlanságot folyóvizeken, mint, mondjuk, egy erőmű mögött lévő víztározó. A medertározás az, amikor magát a folyót gátolják, az oldaltározó viszont egy mesterséges mélyedés a folyó mellett, amibe átvezetik a folyó vizét, majd visszavezetik azt a folyóba.

Tehát a helyzet nem ideális, de már léteznek kezelések, még ha gyógyszer egyelőre nincs is. Leszámítva persze azokat, amiket klímakutatók évtizedek óta hangoztatnak, kezdve a fosszilis üzemanyagok elengedésével. Az másik kérdés, hogy ezek a kezelések, az eszközök, a technológiák mennyire hatékonyan épülnek majd be a halgazdálkodási gyakorlatba. Utóbbival kapcsolatban Ferincz Árpád óvatosan bizakodó.