Algásodott a Balaton, de aztán elfújta a szél

2022. június 27. – 19:47

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Balaton nyugati felében több helyről is jelezték az elmúlt napokban, hogy algásodik a tó. Hétfő kora délutánra azonban elfújta a szél a vízfelszínen lebegő algákat. Vörös Lajos, a tihanyi Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) kutatója arról beszélt az MTI-nek, hogy azóta jelentek meg a nyári időszakra jellemző kékalgák és fecskemoszatok a víz felszínén, amióta a tó vizének hőmérséklete 20 Celsius-fok fölé emelkedett.

Június elejétől folyamatosan emelkedik a víz a-klorofill-koncentrációja, ami a benne lévő algák tömegét mutatja. A fürdővízben megengedhető a-klorofill koncentráció Magyarországon 50, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elvárásai szerint 75 mikrogramm literenként. Az algásodást mutató balatoni helyekről vett vízmintákban hétfőn 26 ?g/L a-klorofill koncentrációt mértek, ami bőven alatta marad a megengedett értéknek – magyarázta a kutató.

Lombár Gábor, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöke hétfőn arról számolt be az MTI-nek, hogy a Balaton nyugati felében, Badacsonytól Fonyódig kezdetben szórványosan, majd vasárnap délutántól szinte mindenhonnan jeleztek algásodást.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!