Legfrissebb
RSS
Áder János: Az elnöki kegyelem mindig kétszereplős eljárás, harmadik szereplőnek nem osztottak lapot
március 1. – 09:09
–
Aradi Hanga Zsófia
A volt államfő szerint a döntés az igazságügyi miniszteren és az államfőn múlik, tízéves elnöksége alatt Orbán semmilyen kegyelmi ügyben nem fordult hozzá.
Nem ment zökkenőmentesen a MÁV átállása az új tarifarendszerre
március 1. – 08:45
–
Molnár Réka
Hajnalban egy ideig nem lehetett sehol vasúti jegyet vásárolni emiatt.
Veszélyben a bankszámlája, intézkedjen! – mondták a csalók, a férfi intézkedett, közel 30 milliót...
március 1. – 08:36
–
Aradi Hanga Zsófia
A gyanútlan zalaegerszegi férfi a magukat banki ügyintézőnek kiadó csalók minden utasításának eleget tett.
Már az átadás után pár nappal is voltak bajok az azóta a Bodrogba szakadt tokaji bicikliúttal
március 1. – 08:20
–
Molnár Réka
A beruházást egy olyan cég végezte, amelyet korábban már kartellezés miatt is elítéltek.
Lázár szerint Lévai Anikó mindig elmondja a véleményét
március 1. – 07:58
–
Zách Dániel
Az építési és közlekedési miniszter ugyanakkor nem tapasztalta, hogy a miniszterelnök felesége miniszterekkel vagy képviselőkkel egyeztetett volna.
Pár ezer forintnyi összegért akár kiskorú lányokról is lehet hamis meztelen képeket generálni egy...
március 1. – 07:29
–
Zách Dániel
A ClothOff üzemeltetői állítják, hogy csak 18 éven felüliekkel működik az alkalmazás, de ez nem igaz. Nemzetközi céghálót hoztak létre, hogy elrejtsék a mintegy 4 millió felhasználótól származó...
Skrabski Fruzsina: Novák Katalin megrázza magát, újult erővel, üstökösként tér majd vissza
március 1. – 07:28
–
Pál Tamás
Az egykori tanácsadó szerint a volt köztársasági elnök abban a tudatban döntött, hogy egy olyan embernek ad kegyelmet, aki valójában nem bűnös.
Egy pedofilügy után kirúgták a Békés megyei gyermekotthonokat felügyelő igazgatót
március 1. – 07:16
–
Molnár Réka
Azután rúgták ki az igazgatót, hogy a rendőrség letartóztatott egy 62 éves férfit, akit két fiú molesztálásával vádolnak.
A 13 éves Anna tagadta, hogy prostituált lett volna, azt mondta, ő csak azért kap pénzt, mert a...
március 1. – 06:56
–
Halász Nikolett
Anna esete nem egyedi, a napokban derült ki, hogy felnőttek prostitúcióra kényszerítettek egy másik, gyermekotthonból megszökött szintén 13 éves lányt. A gyermekotthonokban nem ismeretlen a...
28 új titka született tavaly a kormánynak, akár évtizedekig is várhatunk, mire kiderülnek majd
március 1. – 06:22
–
Molnár Réka
Ez a szám valamivel magasabb a tavalyelőttinél.