Lázár szerint Lévai Anikó mindig elmondja a véleményét

2024. március 1. – 07:58

Másolás

Vágólapra másolva

Egyetlen közügyben, az Ökumenikus Szeretetszolgálatban folytatott tevékenységével kapcsolatban látta szerepelni Lévai Anikót, a miniszterelnök feleségét Lázár János, akinek a Népszava tett fel kérdéseket a miniszter új közlekedési tarifarendszerről tartott csütörtöki sajtótájékoztatója után, a Telexen megjelent Magyar Péter-videóinterjúban elhangzott állításokkal kapcsolatban.

Lázár szerint Lévai mindig elmondja a véleményét, de csak Orbán Viktornak, akivel, mint fogalmazott, harmincöt éve vannak együtt, és felneveltek öt gyereket. Lázár hozzátette, nem tapasztalt olyat, amit Magyar Péter az interjúban állított, vagyis hogy Lévai Anikónak méltatlanul alulértékelt a szerepe, nem negatív, hanem pozitív értelemben, és a kormányüléseken sem kerültek elő Magyar állításai.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter volt férje és a Diákhitel Központ korábbi vezetője kifejtette, hogy ha nincs is formális hatalma a miniszterelnök feleségének, nagyon nagy ráhatása van a párton belüli ügyekre és néhány dolognak az ellenőrzésére. A részletekről annyit árult el, hogy „olyanokat láttam, hogy minisztereket, képviselőket bizonyos dolgokért számonkért vagy beszámoltatott, és olyanokat meg hallottam, hogy bizonyos személyi döntésekben neki is nagyon nagy szerepe van”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!