Már az átadás után pár nappal is voltak bajok az azóta a Bodrogba szakadt tokaji bicikliúttal
2024. március 1. – 07:20
Több százmilliós kár keletkezett, amikor múlt héten beomlott a kerékpárút Tokaj és Bodrogkeresztúr között. A 24.hu utánajárt a beruházónak, amiből kiderült, hogy a bicikliúttal már az átadás után problémák voltak.
Az 5,5 kilométeres szakaszt a Mento Környezetkultúra Kft. építette, miután elnyerte a környéki négy önkormányzat által közösen meghirdetett pályázatot. A miskolci vállalkozás nettó 699,5 millió forintért vállalta az építést. Egy tavalyi önkormányzati ülésen már kiderült, hogy az átadás után egyből jelentkeztek problémák az úttal: a bodrogkeresztúri polgármester ekkor arról beszélt, hogy az átvétel után pár nappal „megtört az út” és „gyakorlatilag 100 méter hosszan leszakadt az egész”.
A Mento Kft. ügyvezetője, Hercsik István ekkor azt mondta az önkormányzatnak, hogy a Magyar Közút Zrt. volt az egész miatt a hibás. A Magyar Közút Zrt. azonban Hercsik állításaira jelezte, hogy szerintük nincs így. Hercsik ugyanis azt állította, a kerékpárút a mellette lévő országúton keletkezett sérülések miatt sérült meg: a Magyar Közút Zrt. szerint azonban ezek a repedések a későbbiek, így nem lehetett ez az oka a kerékpárút problémáinak.
A Mento Kft.-ben is érdekelt Hercsik egyébként Észak-Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletembere. A céget pedig uniós pénzekből megvalósított hulladékgazdálkodási közbeszerzések ügyében megbüntette a GVH is kartellezés miatt.
Posta György, Tokaj polgármestere azt állította, hogy folyik vizsgálat az ügyben, azt azonban nem tudni, ki végzi azt és mennyibe fog kerülni a helyreállítás.