Szőke András: Ugyanazok a karakterek most is megvannak, mint régen

Szőke András Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, színész, forgatókönyvíró volt a héten Veiszer Alinda vendége. A beszélgetés elején a filmes alkotói munka több aspektusáról is szó esett: az állandó színészi körről, akikkel dolgozni szokott, az improvizáció fontosságáról, valamint arról, hogy ő végzettség nélkül tulajdonképpen nem szakember, hanem amatőr, aminek Magyarországon negatív felhangja van. Magát kívülállónak tartja, fél a magányosságtól, amire a média szerinte csak ráerősít.

Veiszer Alinda felvetette, hogy Szőke filmjeihez kell egy speciális klíma, ami a rendszerváltás környékén megvolt Magyarországon. A rendező elmondta, filmjei a magyar kisembereket, karaktereket mutatja be, akik a rendszerváltás előtt is, után is megvoltak. Például a Brigádnapló című filmszatíra is ilyen, amely egy csapat munkás életét mutatja meg 1972-ig, és a hiánygazdaság idején való boldogulást ábrázolja. Hozzátette,

fontos lenne az embereknek filmes módon elmesélni azt, hogy mi az a közösségi kérdés, ami a Brigádnapló kapcsán felvetődik.

Szőke András azt vallja, semmi nem változott, ugyanazok a karakterek most is megvannak, mint régen. Sokat járja az országot, és azt látja, hogy minden pontosan ugyanúgy van, ahogy húsz, harminc, negyven éve is, nemcsak az eldugott kilencfős településeken, hanem akár Budapesten is.

Úgy véli, az emberi alapsémák nem változtak:

• merem-e vállalni magamért a felelősséget,
• merem-e a döntéseimet vállalni,
• van-e félelem, van-e alkalmazkodás bennem,
• teszek-e kompromisszumokat.

Hangsúlyozta, szerinte nagyon nagy probléma van most a felelősség-vállalással.

Nézzük meg a kozmetikai eszközvilágot, az emberek nem merik felvállalni, hogy megöregednek, ami szerintem csodálatos.

Szőke úgy látja, továbbra is úgy élünk, hogy még egy munkát elvállalunk pluszban, hogy ki tudjunk fizetni valamit, aztán mikor a túlhajszoltság az egészségünkre megy, akkor jövünk rá, hogy nem jó valami.

Az egzisztenciális túlélés miatt sok mindenre képesek vagyunk, amire a környezetünk lehetőséget nyújt.

Példaként említi lakhelyét, Taliándörögdöt, ahol ötven éve is volt cukor, annak ellenére, hogy zsákfalu volt, mert a helyiek megtermelték a kiskertben, hiszen megvolt a tudásuk hozzá.

Beszélt az édesanyja alkoholizmusáról, és arról, hogy ez milyen hatással volt az alkotói tevékenységére.

Volt olyan szakasz az életemben, hogy csakazértis, dühből szerettem volna létrehozni valamit.

Az interjút teljes egészében, jelképes havidíjért cserébe ezen a felületen lehet megnézni.