Budapesten megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása

2023. június 13. – 20:05

Budapesten megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása
A milicista halála című kép kerül a falra a Robert Capa Központ új kiállítóterében 2023. május 25-én. A spanyolországi Espejo közelében, a córdobai fronton, 1936. szeptemberében készült felvétel alapozta meg Robert Capa haditudósítói karrierjét és tette nevét világszinten ismerté – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Robert Capa, a tudósító címmel június 13-án megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása az idén 10 éves Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ új, 500 négyzetméteres kiállítóterében.

A Magyar Állam 2008-ban vásárolta meg a Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozatot, amely 937 darab a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz. Ezzel New York és Tokió mellett Budapest vált a Capa-hagyaték legfontosabb őrzőjévé. Az egyedülálló tárlat a sorozatból mintegy 140 – köztük számos ikonikussá vált – fényképet bemutatva a fotográfus életének fontosabb állomásait tárja a látogató elé, az életmű által meghatározott témák szerinti feldolgozásban. Robert Capa munkássága azért fontos, mert képeivel és hozzáállásával mély hatást gyakorolt a közönségre, örökre megváltoztatta a fotóriporteri szakma normáit és hozzájárult a történelem megértéséhez és az emlékezéshez.

A Robert Capa életmű-kiállítás installációja 2023. május 25-én – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex A Robert Capa életmű-kiállítás installációja 2023. május 25-én – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A Robert Capa életmű-kiállítás installációja 2023. május 25-én – Fotók: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Capa Budapesten született 1913. október 22-én Friedmann Endre néven. Mindössze 41 évet élt, taposóaknára lépve halt meg az indokínai háborúban 1954. május 25-én. A XX. század több nagy háborújának – spanyol polgárháború, a második kínai-japán háború, a II. világháború, az első arab-izraeli háború és az első indokínai háború – volt képi krónikása. A nevét a legelsők, a legjobbak között jegyzi az egyetemes fotótörténet.

Kőrösi Orsolya a Capa Központ ügyvezető igazgatója és Csizek Gabriella kurátor a kiállítás szakmai megnyitóján 2023. június 13-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex Kőrösi Orsolya a Capa Központ ügyvezető igazgatója és Csizek Gabriella kurátor a kiállítás szakmai megnyitóján 2023. június 13-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kőrösi Orsolya a Capa Központ ügyvezető igazgatója és Csizek Gabriella kurátor a kiállítás szakmai megnyitóján 2023. június 13-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Kőrösi Orsolya a Capa Központ ügyvezető igazgatója és Csizek Gabriella kurátor a kiállítás szakmai megnyitóján 2023. június 13-án – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A frontokon és a hátországokban készült fotóival iskolát teremtett, megújította a fotóriporteri munkát. A háborút, a harcokat, a katonákat a lövészárokban vagy éppen a hátország mindennapjait a résztvevő megfigyelő pozíciójából fényképezte, határtalan együttérzéssel. Ott volt a katonákkal, ott volt az események közepén és a halál közvetlen közelében dokumentálta a történteket. Ezzel a közelséggel, ezzel a részvétellel alkotta újra a háborús fotográfia műfaját. Ismerjük a sokat idézett híres mondását:

„ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.”

Jelentős hatást gyakorolt a fotóriporteri szakmára és a háborús fotózásra. Képei és munkássága nemzedékek sorának nyújtott és nyújt inspirációt. A Capa által megtestesített etikai elvek és elhivatottsága azóta is fontos alappillérei a fotóriporteri szakmának.

A tárlaton helyett kapott Robert Capa utolsó fekete-fehér felvétele is, amit azelőtt készített egy francia konvoj aknakereső katonáiról, mielőtt aknára lépett és életét veszítette Vietnamban egy mezőn, a Nam Định-ből TháiBình felé vezető útszakaszon 1954. május 25-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex A tárlaton helyett kapott Robert Capa utolsó fekete-fehér felvétele is, amit azelőtt készített egy francia konvoj aknakereső katonáiról, mielőtt aknára lépett és életét veszítette Vietnamban egy mezőn, a Nam Định-ből TháiBình felé vezető útszakaszon 1954. május 25-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
A tárlaton helyett kapott Robert Capa utolsó fekete-fehér felvétele is, amit azelőtt készített egy francia konvoj aknakereső katonáiról, mielőtt aknára lépett és életét veszítette Vietnamban egy mezőn, a Nam Định-ből TháiBình felé vezető útszakaszon 1954. május 25-én – Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

„Sosem csak az esemény önmagában való megörökítését tartotta fontosnak, hanem az előzményeket és a következményeket is. Tudta, egy háború sosem az első lövéssel kezdődik és nem is az utolsóval ér véget” – emelte ki Csizek Gabriella, a kiállítás kurátora. A kiállítás bemutatja Robert Capa kompozíciós virtuozitását, az alapos, részletekbe menő megfigyelésekből épített képeit és emellett egyedülálló képességét a gyors lefolyású akciók megörökítésében is. A világhírű felvételek előtt vagy éppen az azok után készült képekkel a történteket egymásutániságukban is láttatja. A spanyol polgárháború egyik kiállított felvételén az a Federico Borell Garcia szerepel, aki A milicista halála című képen is látható.

A kiállítás alapjául szolgáló képeket Cornell Capa (Robert Capa öccse), illetve Richard Whelan fotótörténész (Robert Capa monográfusa) válogatták ki a Capa által hátrahagyott közel 70 ezer negatív közül. Ezekről a negatívokról ebben a méretben kizárólag ez a három szérianagyítás volt elkészíthető.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!