Gyurgyák János: A NER mind belpolitikailag, mind külpolitikailag megbukott

Ezen a héten Gyurgyák János történésszel, az Osiris kiadó vezetőjével, a Századvég folyóirat alapító tagjával és egykori főszerkesztőjével beszélgetett Veiszer Alinda. A NER bukásáról, a rendszerváltás körüli illúziókról, és arról is beszélt, hogy Kövér László korábban a szociáldemokrata gondolkodók közé tartozott. A teljes, egyórás beszélgetést havidíjas támogatásért cserébe, ezen a linken lehet megnézni.

Gyurgyák János, mint a Századvég lap egyik alapítója elmondta, hogy a mostaniak nem tudják, hogy mi van név mögött, szerinte ha tisztában lennének vele, már rég megváltoztatták volna. Azt, hogy „lábjegyzet vagy fejezet” lettek-e arról azt mondta, hogy egyértelműen fejezet – hozzáteszi, hogy ő legfeljebb lábjegyzet, vagy az sem. Azonban arra nem tudott határozott választ adni, hogy ez a fejezet a régi Századvég lett, vagy a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Arról is beszélt, hogy ő azért maradt a háttérben, mert sosem akart politikus lenni. Másik fő oknak azt vallja, hogy ő alkalmatlan politikusnak, amire Gyurgyák Orbán Viktor szavaiból is következtetni tudott:

„Azt mondta nekem Viktor : János, az a baj veled, hogy te mindent elpofázol”.

„Volt bennem egy illúzió, hogy van egy társaság, annak vannak olyan tagjai akiket a hatalom érdekel, egy másik típusú embert pedig az intellektuális élet – ez voltam én – és van egy harmadik, akit a lóvé érdekel” – mesélte a 90-es évek elejéről. Véleménye szerint azért nem volt igaza, mert azt hitte, hogy ezek a szerepek konfliktus nélkül vihetik előre az országot. Hozzátette: ha ez lehetséges is lett volna, maga a közeg, Magyarország volt alkalmatlan egy „reformnemzedékre”.

„És volt egy személyiségi probléma: nevezetesen, hogy az Orbán Viktor sem alkalmas egy ilyen team munkára.”

– tette hozzá. Alkatilag alkalmatlannak érezte magát arra, hogy a „pályán belül” maradjon, emellett állítása szerint, valamivel erősebb az önértékelése, mint másoknak. „Felteszem a kérdést, hogy vajon hány politikus teszi fel magának a kérdést, hogy alkalmas vagy alkalmatlan?” Gyurgyák elégedett a betöltött szerepével, elmondta, hogy jobban érzi magát az íróasztal mögött gondolkodva, mint a választók között.

Akkori (nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje) gondolkodásukat vegyesnek tartja: voltak köztük szociáldemokratább gondolkodásúak – ide sorolta Kövér Lászlót is – és voltak liberálisok. „Akkor az volt bennünk, hogy ez egy lejárt meccs, ennek semmi értelme, ennek semmi jelentősége nincs. A XX. század végéhez közeledve, valami újat kell csinálni.” Azonban szerinte a történelem erősebb, mint egy fiatal nemzedéknek a nagyot akarása.

Gyurgyák szerint azok a gondolkodási sémák és viselkedésbeli minták, ami többük számára is szimpatikusak voltak ’89 és 2000 közötti „kiélezett közegben”, azok politikailag irracionálisak voltak. A történész szerint az országban a társadalmi akadályok az egyik legjelentősebbek.

„Egy olyan társadalommal kellett volna a reformokat elfogadtatni, akik homo kádárikuszok voltak, mind a mai napig homo kádárikuszok, és ezzel nem lehet mit kezdeni.”

Véleménye szerint a homo kádárikusz arra vágyik, hogy az állam gondoskodjon róla, miközben nem foglalkozik politikával, azt majd más megcsinálja helyette. A legnagyobb melléfogásának azt tartja, hogy azt gondolta: az ő nemzedékük egy olyan reformot tud majd elindítani, aminek eredménye egy viszonylag normális, polgári ország lesz. Utólag visszatekintve ezt „kudarcos vállalkozásnak” tartja. Az első Orbán-kormány utáni időszakban lett számára egyértelmű, hogy a magyar politikát úgy hívják, hogy Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc.

„A NER-t vissza kell építeni, csak a vak nem látja, hogy a NER-nek vége.” Gyurgyák János szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszere mind külpolitikailag, mind belpolitikailag megbukott. Hozzátette, hogy szerinte azon ellenzéki „áltevékenység” is megbukott, amit most csinálnak a politikusok. „Úgy kellene kezdeni, hogy mea culpa, és visszalépni három lépést” – mondta. Gyurgyák János szerint amíg ez nem történik meg, addig marad ez a reménytelen helyzet.

A beszélgetés végén előkerült az emlékezetpolitika is: a történész álláspontja az, hogy ezzel politikusoknak nem kéne foglalkoznia. „Menjenek innen olyan messzire, mint amilyen messzire csak tudnak.” Azt nem tartja problémásnak, ha a kultúrában, filmekben – akár egyoldalúan is – megjelenik az emlékezetpolitikai, mert arról lehet vitázni. „Az alapvető probléma az, hogy a magyar politika az emlékezetpolitikára úgy tekint, mint valami lényeges és fontos dologra” – mondta. Jövőbeli terveiről is beszélt: a „pálya széléről” már nem tervez beszélni és írni, ehhez tartja magát. Két nagy könyvet azonban még szeretne megírni – azt viszont nem árulta el pontosan, hogy miről.