Taylor Swift is reagált az új turnéját övező botrányra

2022. november 18. – 21:11

Másolás

Vágólapra másolva

„Több oka van annak, hogy sokan rendkívül nehezen jutottak jegyekhez, én pedig most próbálom kitalálni, hogy hogy lehetne javítani ezen. Senkinek a nevében nem fogok magyarázkodni, mert előre megkérdeztük, hogy képesek lesznek-e kezelni egy ilyen helyzetet, és biztosítottak minket arról, hogy igen.” – írta Taylor Swift egy instasztoriban pénteken, miután a jegyeket áruló Ticketmaster csütörtökön Twitteren közölte, hogy az óriási érdeklődés, és a megcsappant jegyek miatt a regisztrációhoz kötött elővásárlás után hivatalosan nem lehet majd jegyeket venni az énekesnő következő turnéjára.

Ahogy arról a Telexen is írtunk, Swift a nemrég megjelent albuma után a turnéjával is rekordot döntött, egy nap alatt kétmillió jegyet adtak el rá a Live Nation Entertainment tulajdonába tartozó Ticketmasteren, melynek tájékoztatása szerint 3,5 millióan regisztráltak előre azért, hogy a hivatalos dátum előtt jegyeket vehessenek valamelyik koncertre. Közülük másfél millióan be is kerültek az elővásárlásba, a másik kétmillió embernek viszont sorba kellett állnia, a Ticketmaster rendszere pedig nem bírta a terhelést, így hamar káoszba fulladt a folyamat. Ugyan végül így is rengeteg jegyet adtak el, több mint egymillióan hoppon maradtak, és sokan azok közül is az egész napjukat sorban állással töltötték, akiknek végül sikerült vásárolnia.

Swift szerint csodálatos, hogy 2,4 millióan jegyhez jutottak, de mint írta, felháborítónak tartja, hogy sokaknak olyan volt az élmény, mintha medvék támadtak volna rájuk. És természetesen ott vannak azok is, akik végül nem jutottak jegyhez, nekik csak annyit tudott üzenni, hogy reméli, tudnak majd lehetőséget nyújtani nekik arra, hogy vele együtt énekelhessék a dalait. Hogy ez pontosan mit jelent, azt egyelőre nem tudni, de a rajongók nagyjából bárminek örülnének, ami nem az, hogy 22 ezer dollárt, átszámítva durván 8,7 millió forintot fizetnek egy jegyért valakinek a StubHub nevű, másodkézi jegyeladásra kitalált platformon.

Izzadhat a Live Nation

A megoldás viszont lehet, hogy nem Swifttől, hanem az amerikai szövetségi kormánytól fog érkezni, azután ugyanis, hogy a fiaskó miatt ismét felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint felül kellene vizsgálni a Ticketmaster és a Live Nation 2010-es összeolvadását, a New York Times pénteken több belső forrás alapján arról írt, hogy az igazságügyi minisztérium trösztellenes vizsgálatot indított a Ticketmaster anyacége ellen. A vizsgálat állítólag már hónapokkal a Swift turnéját övező káosz előtt megkezdődött, a célja pedig az, hogy kiderüljön, valóban monopolhelyzetben van-e a Live Nation az élőzenei piacon. A vizsgálat tényét egyik fél sem erősítette meg, azonban

  • mind a Biden-adminisztráció trösztellenes törekvései,
  • mind pedig a Ticketmaster és a Live Nation 2010-es összeolvadását övező, azóta is folyamatosan aktív kritikák fényében is logikusnak tűnik.

Az összeolvadást már a megtörténte előtt is egyhangúlag ellenezte a zeneipar legnagyobb része, a szakértők pedig arra figyelmeztettek, hogy fel fogja hajtani az árakat, és csökkenteni fogja a választás lehetőségét. Az igazságügyi minisztérium ennek ellenére zöld utat adott az összeolvadásnak, de csak azzal a feltétellel, ha a Live Nation megválik bizonyos alegységeitől, és vállalja, hogy nem fogja a turnék elvételével zsarolni azokat a koncerthelyszíneket, amelyek nem a Ticketmasterrel akarják lebonyolítani a jegyeladást. Egy 2019-es vizsgálat alapján ez utóbbit a Live Nation nem mindig tartotta be, ezért pontosították a korábbi megállapodást, és ki is terjesztették az érvényességét egészen 2025-ig.

A mostani vizsgálatban többek közt afelől is kérdezősködnek, hogy a cég betartja-e az ebben foglaltakat, ám a minisztérium trösztellenes szárnya az utóbbi években afelé tendált, hogy az ilyen problémákat jobban lehet kezelni a céges struktúra átalakításával, így nem elképzelhetetlen, hogy itt is valami ilyesmit dobjanak be a vizsgálat lezárulta után. A vizsgálatot egyébként több politikus is üdvözölte, beleértve ebbe a demokrata Alexandra Ocasio-Cortezt is, aki a héten sarkosan fogalmazva azt írta, hogy a Ticketmaster egy monopólium, a Live Nationnel való összeolvadását soha nem lett volna szabad engedélyezni, az így létrejött céget pedig fel kell darabolni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!