Lengyel Tamás: Amíg Eszenyi Enikő nem kér bocsánatot azoktól, akiket traumatizált, provokáció minden kiállás mellette

„Úgy érzem, ez evidencia, hogy ember a másikkal nem beszél úgy és nem viselkedik úgy, mint ahogy Eszenyi Enikő viselkedett a Vígszínházban a társulatával”

– mondja Lengyel Tamás, a Vígszínház volt színésze a valamikori színházigazgatóról Veiszer Alinda műsorában arra a kérdésre, miért van benne még most is ennyi indulat az üggyel kapcsolatban. Lengyel szerint hiába volt temérdek vallomás Eszenyi kapcsán, az azzal foglalkozó vizsgálóbizottság jelentése továbbra sem nyilvános, pedig elméletileg lezárták az ügyet.

Veiszer Alinda műsorában – amit jelképes összegért itt lehet megnézni – már néhány perc után oda jut a beszélgetés, hogy miért kezdett Lengyel Tamás az utóbbi években közéleti kérdésekben is megnyilvánulni. A színész azt mondja,

„az SZFE kiverte a biztosítékot nálam, és megváltozott a percepcióm a világról. Azt éreztem, hogy most már annyira a bőrömet illetve a gyerekem bőrét viszem a vásárra, hogy eggyel tevékenyebben részt kell vennem a jövő formálásában. És ha nekem ilyen elérésem van, akkor azt, amit én rossznak, aljasnak, kártékonynak érzek, azt muszáj kifejeznem”

A Színművészeti Egyetemről azt mondta, hogy szerinte is sok mindent meg kellett volna változtatni, de ez egyáltalán nem indokolta azt a fajta beavatkozást, ami történet. Egészen addig azt hitte, a közösségi akarat számít, és nem lehet csak úgy bármin átgázolni, de ott a saját bőrén tapasztalta meg, hogy ez mégis így történik.

Ekkor kellett belátnia – bármennyire is sajnálja, hogy csak ilyen későn –, hogy lehet, ma Magyarországon már nincsen demokrácia. Innentől pedig már megjelent benne a félelem, hogy öt év múlva lekapcsolhatják akár a Facebookot is, vagy egyszer cenzorok csillagozzák ki a nem kívánt tartalmakat.

Az SZFE-ügy után indították a Magyarország Kedvenc Műsora című közéleti kabaréműsorukat is, és azóta úgy érzi, muszáj mindenkit érintő kérdésekben elmondania a véleményét. Ilyen fontos kérdés a melegellenessé eltérített pedofiltörvény is, aminek kapcsán szeretné elmagyarázni az embereknek, hogy a szexuális irányultságáról senki nem tehet. Ha pedig erről csak egy ember véleményét is meg tudja változtatni, akkor már előrébb jutottunk. Idén januárban szerepet is vállalt a Számolj a demokráciáért című szavazatszámlálásra buzdító kampányban.

Az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban Lengyel bevallja, hogy túlságosan belepörgött a háborús hírekbe, és az is eszébe jutott, hogy el kellene költözni Magyarországról. Ausztráliát említi, mint lehetséges célországot, egyrészt, mert ott nem értéktelenedik el egyik napról a másikra az ember pénze, másrészt, mert az talán kívül esik egy lehetséges atomháborús konfliktuszónán.

A beszélgetésben később ismét felmerül a Vígszínház-ügy, azon belül pedig a sokak szerint elfogadhatatlanul viselkedő Eszenyi Enikő munkássága. Mint ismeretes, 2020 tavaszán a Vígszínház társulatának több egykori neves tagja is azzal állt a nyilvánosság elé, hogy Eszenyi Enikő vezetése alatt elviselhetetlen, megfélemlítő légkör uralkodott a színházban. Szerintük Eszenyi agresszív és diktatórikus módszerekkel vezette az intézményt, rendszeresen megalázta munkatársait, többen emiatt hagyták ott a színházat az elmúlt években.

A színház fenntartójaként akkor a főváros vizsgálatot indított az ügyben. Nem sokkal a botrány kirobbanás után Eszenyi helyett Rudolf Péter vette át a Vígszínház irányítását. A korábbi igazgatónő végig tagadta a vádakat, az általa vélt támadásokat pedig az igazgatói pályázattal hozta összefüggésbe. Később a Vígszínház elkészült az etikai kódexével, de a volt igazgató tevékenységével foglalkozó vizsgálóbizottság nem hozta nyilvánosságra jelentését.

Gy. Németh Erzsébet, kultúráért felelős főpolgármester-helyettes akkor azzal magyarázta a vizsgálat eredményeinek titokban tartását, hogy a bizottság elé állók közül senki nem vállalta nyilvánosan az elhangzottakat és névtelenséget kértek. Erről később kiderült, hogy nem igaz, többek között Molnár Áron, Lengyel Tamás, Péter Kata, Telekes Péter, Herczeg Adrienn és Mészáros Máté is kérte az elhangzottak nyilvánosságra hozatalát.

Lengyel Tamás ekkor közérdekű adatigényléssel fordult a fővároshoz, a papírokat azonban csak a fontos szövegrészek kitakarásával kapta meg. Szerinte a dokumentumokon látszik, hogy pont azokat a részeket takarták ki a szövegből, ami a vizsgálat lényegi részét érinti, és több bekezdés és gondolatsor gyakorlatilag értelmezhetetlen a kitakart szövegrészek miatt. Eszenyit pedig azóta sem marasztalták el, ahogy ő sem kért bocsánatot korábbi viselkedése miatt.

A konfliktussal kapcsolatban Lengyelt sok támadás is érte. Azt mondja,

„rengetegszer megkapom, hogy hát egy ötven kilós nő, hát le kellett volna állítani, oda kellett volna szólni egyet neki, hogy most már fejezd be Enikő, de ez nem így van. Amikor az ember x éves munkaviszonyban a társulat többi tagja között ott van a színpadon, akkor ezek olyan helyzetek, amikor nem tudsz ilyet csinálni.”

Ezek után pedig szerinte nem csoda, hogy még mindig van indulat benne, amikor ez az ügy előkerül. Nemrég ugyanis Járai Máté posztolt egy közös képet Eszenyi Enikővel, amiben az igazgatónőt méltatta. Lengyel akkor is felháborodottan reagált, ezt pedig most is megerősítette: szerinte amíg Eszenyi bocsánatot nem kér azoktól, akiket traumatizált, addig minden ilyen kiállás provokáció.

A beszélgetés későbbi részében szóba kerül az is, hogy Lengyel kultúrafogyasztó, polgári családban nőtt fel, arra pedig külön emlékszik, hogy apja idealistaként hitt a kádári szocializmus megváltoztathatóságában. Gyerekként ő aztán nehezen illeszkedett be közösségekbe, a színészet adta meg neki azt a stabilitást, amiben jól tudta érezni magát. Előre betanult szövegeket mondani szerinte könnyebb, úgy érzi, amikor tudja a mondatokat, megvan a biztonság a beszédben.

A színészi pályával kapcsolatban Lengyel azt emeli még ki, hogy a nehézségek miatt többször is otthagyta a pályát. Az egyetemen csodás közösségbe került, de amint kijöttek és bekerültek egy igazi színházba, azonnal a porig alázták őket, innentől pedig folyamatosan azon aggódott, hogy talán nem is alkalmas erre a pályára. Később persze a sorozatszereplések segítettek önbizalmat szerezni, de ez sem védte meg az olyanoktól, mint hogy 2017-ben Eszenyi terrorja elől el kelljen menekülnie a Vígszínházból.

Bár a közmédiában már 2010 után szerepelt, szerinte az még egy másik korszak volt, akkor még Kálomistával is lehetett együtt dolgozni. Azt, hogy a közmédia propagandatermékké vált, ő későbbre, 2014 környékére teszi. Ettől még persze zavarja, hogy milyen műsorok között kell szerepelnie, de szerinte ha valaki hű marad önmagához, akkor mindegy, milyen felületen jelenik meg.

Kisfia születése után kezdte el a Kitolás nevű, apaságról szóló egy fős komédiáját csinálni, ami szerinte átütő siker lett. Ebből a szempontból pedig szerinte mindegy, hogy valaki 60 vagy 60 ezer fő előtt ad elő, amikor az emberek együtt éreznek és mozognak a művésszel, amikor megvan a kémia, az már rocksztárság, maximális eufória. Ennek kapcsán pedig optimista: saját sikeréből kiindulva ma azt látja, hogy lehetséges nyereséges színházat csinálni, elő tudnak állítani minőségi tartalmat úgy, hogy senkitől nem kell függeni.

Most már úgy gondolja, hogy olyan tartalmat kell előállítani, ami amellett, hogy szórakoztat, fontos társadalmi kérdésekről is szól. Nem csak röhögtetni kell ugyanis, hanem gondolkodtatni is. Ezt fogják megpróbálni előállítani előadásuk következő évadában.