Nem is kért mindenki névtelenséget, aki az Eszenyi-ügyben nyilatkozott

2021. július 2. – 19:27

Másolás

Vágólapra másolva

Június végén írtuk, hogy Gy. Németh Erzsébet kultúráért felelős főpolgármester-helyettes a 24.hu-nak azt mondta, hogy senki nem vállalta fel nyilvánosan, amit Eszenyi Enikőről mondott a volt színházigazgatót érintő vizsgálat során, ezért nem tudták nyilvánosságra hozni a megállapításaik egy részét.

A 24.hu most azt írja, hogy több érintett is megszólalt az ügyben, és mind azt mondják, hogy nem kértek névtelenséget, igazából ők is csak szeretnék megismerni a vizsgálat eredményeit. Ezt mondta Molnár Áron, Lengyel Tamás, Péter Kata, Telekes Péter, Herczeg Adrienn és Mészáros Máté is.

„A Vígszínház felügyelőbizottsága előre egyeztette a meghallgatottakkal a kereteket, nevezetesen azt, hogy a meghallgatások során anonimitást kell biztosítani mindenkinek, ami nemcsak egy – az ügyhöz kapcsolódó – gesztus, hanem jogi kötelezettség is. A felügyelőbizottság tagjai maguk is titoktartást vállaltak, a meghallgatáson készült jegyzőkönyv tartalmát sem a főváros, sem a felügyelőbizottság tagjai nem hozhatják nyilvánosságra. Ugyanakkor az ügy bármely szereplője természetesen továbbra is tájékoztathatja a közvéleményt azokról az eseményekről, amelyeket korábban a felügyelőbizottságnak elmondott. Erről szintén tájékoztatták azokat, akik a meghallgatáson részt vettek”.

– válaszolta a főpolgármester-helyettes a lap újabb megkeresésére.

Péter Kata a 24.hu-nak azt mondta, hogy szerinte az a fő probléma, hogy másfél éve volt egy meghallgatása, és azóta sem tud semmit a vizsgálat eredményéről. Azt is kijelentette, hogy ő névvel, arccal vállalta a kijelentéseit. Több megkérdezett is egyetértett abban, hogy most abban a bizonytalan helyzetben vannak, hogy nem tudják, hogy vizsgálat szerint igazuk volt, vagy nem volt igazuk.

Sejtik, hogy inkább az előbbi lehet a helyzet, mert ahogy írtuk, Rudolf Péter – aki megkapta az eredményeket – kitiltotta Eszenyit a Vígszínház próbáiról. Ettől függetlenül Molnár Áron kifogásolja, hogy Eszenyi Kecskeméten rendezhet, valamint azt, hogy a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján zsűrizik majd, mert attól tart, hogy ezzel diszkreditálják 70 ember vallomását. Azt gondolja, hogy ha kiderülne, hogy egy hivatalos vizsgálat igaznak találta a mondandójukat, akkor többek értenék meg, hogy nem egy dühös Facebook-vésztörvényszék ítélkezik, hanem valóban abúzus áldozatai voltak a színházban.

Szerinte ehhez nevek kimondására sem lenne szükség, elég lenne ismertetni a vizsgálat eredményeit.

Molnár azt mondta, hogy a hallgatással a fővárosi vezetés azt éri el, hogy mindenféle következmény lehet politikailag motiváltnak, esetleg hazugnak mondani azokat, akik felszólalnak az abúzus ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!