![Recseg-ropog, de működik a gázai tűzszünet](https://assets.telex.hu/images/20250128/1738074066-temp-bhHgnN_hero-normal:xl.jpg)
A gázai tűszüneti megállapodás életbe lépése után másfél héttel úgy tűnik, hogy valóban működik a konstrukció: a Gázai övezetben elhallgattak a fegyverek, elkezdődött az izraeli túszok és palesztin foglyok szabadon bocsátása, megindultak a segélykonvojok és az Észak-Gázából kitelepített menekültek. Az biztos, hogy a mégoly törékeny és korlátozott tűzszünet is euforikus érzéseket váltott ki, és azonnal fontos politikai változásokat indított útjára.
Csakhogy a várakozások ellenére a tűzszünettől egyáltalán nem vezet egyenes út a békéhez. A feltételek teljesítése akadozni kezdett, Benjámin Netanjahu nem győz emlékeztetni arra, hogy nem tett le a Hamásszal való végleges leszámolásról, Libanonban és Ciszjordániában is fokozódott a feszültség. És ha ez még nem lenne elég, Donald Trump javaslatot tett a gázai palesztinok szomszédos országokba költöztetésére az újjáépítés idejére.
Ünneplik a hazatérőket
A január közepén elfogadott és 19-én életbe lépett gázai tűzszüneti megállapodás egy bonyolult, háromfázisú konstrukción alapul. Ebből csak az első, 42 napig tartó fázist töltötték meg tartalommal, a másik kettő – már ha odáig sikerül eljutni – további megállapodás tárgyát képezi. Az Izrael és a palesztin szervezetek közti alkudozások hagyományos mediátorai, Egyiptom és Katar szorgalmazzák is a megállapodást az elvileg az állandó tűzszünetet is magában foglaló második fázisról, azonban tényleges előrelépésről eddig nem érkeztek beszámolók.
A megállapodás értelmében a gázai terrorszervezetek összesen 33, a 2023. október 7-i támadás során elrabolt izraeli túszt engednek szabadon; ebből három nő a fegyverszünet indításaként nyerte vissza szabadságát, szombaton további négy katonanő tért haza. Izraelben a Vöröskereszt közvetítésével hazatérő túszokat óriási ünneplés fogadta, a Tel-avivi Művészeti Múzeum előtti „Túszok terén” kétezren – főleg egykori és jelenlegi túszok hozzátartozói és a velük szimpatizálók – euforikusan ünnepelték a hazatérő első három túszt.
A 28 éves brit–izraeli Emily Damari az állapotát felmérő vizsgálatokat elvégző kórházból köszönte meg a túszok érdekvédelmi szerveződéseinek és a rokonainak a kitartó támogatást: „Visszatértem az életbe! Köszönömköszönömköszönöm, én vagyok a világon a legboldogabb!” A 15 hónapos rabság körülményeiről eddig csak részletek jutottak el a nyilvánossághoz, de annyi kiderült, hogy a túszok hónapokig nem látták meg a napvilágot, és volt olyan nő, aki egy alagút mélyén, egyedül élt és látta el önmagát.
A megállapodás teljesítése azonban már a második fogolycserével megbicsaklott, mivel Izrael eredetileg a második hétre várta az utolsó civil női foglyot is, azonban Arbel Jehudot nem a Hamász, hanem a Gázai övezet vezető terrorszervezetével társbérletben tevékenykedő Iszlám Dzsihád hurcolta el, mely az előírt időre nem tudta/akarta előkeríteni az általa őrzött nőt. Hétfőn ráadásul az izraeli kormányzat rendelkezésére bocsátott túszlistából kiderült, hogy az első fázisban szabaduló 26 idős, nő, gyerek és beteg közül már nyolcan nem élnek. Ezt megelőzően az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap aggodalmának adott hangot, hogy Siri Bibasz és vele együtt elrabolt két kisgyereke, Ariel és Kfir valószínűleg már nincsenek életben, miután nem kerültek fel a szombaton szabadon engedésre kerülők listájára.
Izrael a menetrend felborítására hivatkozva leállította a fegyverszüneti megállapodás másik pillérét: az Észak-Gázából menekült palesztinok visszatérését otthonaikba. Az izraeli hadsereg az első túszok elengedése után kezdte meg a csapatkivonást a Gázában megszállt területekről. A tűzszünet végére elvileg a teljesen letarolt határmenti bufferzónát, az övezetet keleti-nyugati irányban átszelő, Necarim-korridor néven emlegetett, bázisokkal megerősített felvonulási útvonalat és az egyiptomi–gázai határ hosszában húzódó Philadelphi-korridort is ki fogják üríteni.
Azonban vasárnapra a miniválság megoldódott: a Hamász garantálta, hogy Arbel Jehud két másik tússzal együtt csütörtökön hazatérhet, ráadásul Izrael elérte, hogy rajtuk kívül szombaton három másik túszt is hazaengednek. Az észak–déli irányban húzódó, Szaladin szultánról elnevezett főúton feltorlódott tízezrek pedig folytathatták útjukat északra, ahol a legtöbben azután otthonaik romján vertek sátrat. Az ENSZ becslése szerint a harcokban – elsősorban izraeli bombázásokban és tüzérségi tűzben – 160 ezer épület pusztult el teljesen és 276 ezer súlyosan vagy részlegesen megrongálódott a Gázai övezetben. A pusztítás a harcok több hullámát is átélt északi régiókban a legsúlyosabb.
A hazatérés szimbolikus jelentőségét az adja, hogy Gáza lakosságának többsége az 1948-ban más területekről ide menekültek leszármazottja; ők a történelmi traumából – és a Gáza zsidó gyarmatosítását szorgalmazó egyes izraeli politikusok nyilatkozataiból – azt a tanulságot vonták le, hogy ha nem foglalják el mihamarabb otthonaikat, akkor oda soha nem térhetnek majd vissza.
„Október 7-e óta minden nap nehéz volt. A háború minden másodperce kemény; bármikor elvesztheted egy szerettedet, a saját életedet”
– nyilatkozta a BBC-nek Hatem Al-Atar, a gázai polgári védelem egyik önkéntese, aki a háború alatt eltemette apját, sógornőjét, sógornőjének hét gyerekét, és kilencvennégy kollégáját. Ugyanakkor reménykedve tekint a jövőbe: „A fegyverszüneti megállapodással végre gondolhatok a jövőmre. Ha újból beindul a felsőoktatás, jelentkezem az egyetemre. Nincs barátnőm, de gondolkozom azon is, hogy megnősülök”.
A Gázában fogva tartott túszok elengedésének fejében Izrael összesen 1900 palesztin foglyot bocsáthat szabadon; az első hullámban 90 fogvatartott – 69 nő és 21 tinédzser (a legfiatalabb 15 éves) – érkezett a ciszjordániai Ofer börtönéből a Palesztin Hatóság székhelyére, Ramallahba, illetve Kelet-Jeruzsálembe.
Izrael a korábbi fogolycserékhez hasonlóan saját állampolgárai (és az izraeliekkel együtt összefogdosott külföldiek) érdekében hajlandó volt belemenni egy kirívóan egyenlőtlen cserébe is. A 2011-es fogolycsere – amikor Izrael egyetlen elfogott katonáért cserébe 1027 palesztin foglyot engedett szabadon, köztük olyan veszélyes terroristákat, mint Jahjá Szinvárt, a Hamász egykori gázai vezetőjét – rossz tapasztalatai ellenére a zsidó állam beleegyezett terrortámadásokért elítélt rabok elengedésébe is.
A második hullámban szabadon engedett 200 palesztin több mint fele például életfogytig tartó börtönbüntetéséből szabadult; szabadlábra kerül például Zakaria Zubejdi, az al-Aksza Mártírjai Brigád egykori vezetője, aki 2021-ben öt Iszlám Dzsihád-terroristával együtt megszökött a Gilboa börtönből, és csak többnapos hajtóvadászat után sikerült újra rácsok mögé dugni. A második hullámban szabadulók közül az izraeli hatóságok hetven terroristát nem is engedtek visszatérni Gázába vagy Ciszjordániába, inkább – Kairó beleegyezésével – Egyiptomba deportálták őket.
A hazatérő palesztinokat hősöknek kijáró ünneplés fogadta; tűzijátékok robbantak, az emberek palesztin zászlókat lengettek, a Vöröskereszt foglyokat szállító buszainak ajtaját alig lehetett kinyitni a türelmetlenül nyomuló emberektől.
A fegyverszünet harmadik pillére a korábban csak csordogáló segélyszállítmányok beindítása. Január 19. óta napi 600 teherautónyi rakomány érkezik a totális összeomlás szélén egyensúlyozó Gázai övezetbe. A megállapodás kikötötte, hogy ebből 300 rakomány a harcok által leginkább sújtott északi régiót illeti, és 50 teherautó üzemanyaggal fog érkezni – utóbbi nem elsősorban a közlekedés miatt fontos, hanem azért, mert az infrastruktúra megsemmisülése után a generátorok váltak a legfontosabb energiaforrássá.
A Hamászt 15 hónap alatt sem sikerült teljesen megsemmisíteni
A fegyverszünet legfontosabb következménye természetesen az, hogy csaknem 500 nap után szünetelnek a fegyverek Gázában. Az október 7-i terrortámadásban meggyilkolt nagyjából 1200 izraeli mellett a hadműveletekben közel 400 katona esett el. A Hamász által ellenőrzött gázai egészségügyi minisztérium szerint a háború során több mint 47 ezer palesztint öltek meg, 11 ezer embert temethettek el nyom nélkül az összedőlő épületek, és több mint 111 ezer ember sérült meg.
Egy kilencgyerekes palesztin anya, aki hónapok óta sátorvárosban lakik, arról számolt be a Reutersnek, hogy a háború kitörése óta vasárnap volt az első éjszaka, amikor „nem riadtam fel drónokra, ágyúdörgésre vagy mentőszirénázásra (…) A gyerekeim végre félelem nélkül merülhettek álomba, és nem kellett bombázásra kelniük az éjszaka közepén.” Ajat Abedrabo az átlagos gázai területeknél is nagyobb pusztítást szenvedett Dzsabáliából menekült el családjával, és arra számít, hogy hazatérésük a veszteségek miatt „legalább annyira lesz szomorú, mint amennyire boldog”.
A fegyverszünet azonban nemcsak a gázai civilek, hanem az őket 2007 óta kormányzó-kizsákmányoló-terrorizáló Hamász számára is felvillantotta a túlélés reményét. A 20 ezer fegyveresén kívül föld alatti alagútrendszere, kommunikációs hálózata, fegyverkészlete és gyártókapacitása nagy részét elveszítő terrorszervezet a fegyverszünet napján azon nyomban fegyveresek ezreit vezérelte a rommezőkre. Ők viszonylag jól tápláltnak tűntek, tiszta egyenruhában, garázsból előgördült pick-upokon, olajozott fegyverekkel parádéztak –
a helyi és az izraeli nyilvánosságnak egyszerre próbálták demonstrálni, hogy még mindig ők vezetik Gázát.
A háború során a Hamász gázai vezetőinek nagy részét sikerült likvidálni, de ez a szervezet négy évtizedes történetében egyáltalán nem jelent példátlan helyzetet, Mohamed Deíf és Jahjá Szinvár nyomában várhatóan meg fog jelenni egy új vezetői generáció. A terrorszervezet az izraeli túszok maszkos fegyveresekkel kísérgetésével, az utcai jelenléttel nemcsak azt akarja üzenni, hogy az izraeli politikai elit fogadkozása ellenére nem sikerült teljesen megsemmisíteni, hanem azt is, hogy nem kíván lemondani a Gáza feletti uralomról.
Az övezet mára adminisztratív senkiföldjévé vált; az IDF ugyanis a Hamásszal összenőtt rendvédelmi szerveket is keményen ritkította, csakhogy közben Izrael soha nem vállalta fel a megszálló erő szerepét, hogy így kerülje el az ezzel járó kötelezettségeket. Az amerikai és közel-keleti diplomaták régóta törik a fejüket, hogyan is lehetne egy palesztin, de mégsem Hamász-vezérelt kormányzatot kialakítani Gázában. Az efféle ötletelések jobb híján mindig azzal végződnek, hogy a jelenleg Ciszjordánia autonóm szeleteit vezető, Gázából a Hamász által 2007-ben véresen kiebrudalt Palesztin Hatóságot (PA) kéne bevonni, némi nemzetközi békefenntartói segítséggel. Csakhogy a PA sem kellő legitimitással, sem beágyazottsággal, sem apparátussal nem rendelkezik Gázában.
Netanjahu csak a felszínen akar maradni
Korunk jobboldali populista politikusait az elemzők előszeretettel ábrázolják olyan szörfösként, aki magabiztosan lovagolja meg a káosz hullámait, botrányok hullámtarajairól válságok hullámvölgyeibe siklik, majd vissza. Benjámin Netanjahu azonban már a 2018-as koalíciós válság óta leginkább egy hajótöröttre emlékeztet, aki a keze ügyébe eső roncsdarabokba kapaszkodva próbálja magát a felszínen tartani, és közben egy törött evezőnyéllel döfködi a körülötte keringő cápákat.
A miniszterelnök körül keringő belpolitikai cápafajtákat még megszámolni is nehéz. Netanjahunak egy börtönnel fenyegető korrupciós per tárgyalásaira kell járnia, közben december végén a per tanúit vegzáló felesége ellen is vizsgálat indult. Az izraeli közvélemény többsége már szabadulna a háborútól, és a harcok lezárásával szinte automatikusan megindulna az eddig megakadályozott vizsgálat az október 7-i terrortámadás miatt viselt katonai és politikai felelősségről. Vallásos cionista koalíciós partnerei a tűzszünet miatt, ultraortodox koalíciós partnerei pedig a rájuk is kiterjesztett sorozás miatt berzenkednek.
Herzi Halévi vezérkari főnök nyilvános számvetésével és lemondásával a katonai-hírszerzési elit egyértelműen jelezte: részéről lezárta – a stratégiai szempontból mindig is elhibázottnak tartott – gázai háborút, Netanjahunak pedig követnie kéne Halévit. És ha ez még mindig nem lenne elég, a független igazságszolgáltatással évtizedes háborút vívó jobboldali pártok megmikrózták a 2023-ban egyszer már az országos ellenállással szemben elvérzett bírósági „reformot”. De valójában ez még tényleg nem elég, mert Netanjahu az összes válságot egy prosztataműtét utáni regenerálódás közben próbálja túlélni.
Az állandó politikai evickélés hozta úgy, hogy Netanjahunak egészen 2025 elejéig nem állt érdekében a tűzszünet. Maga a megállapodás Katar szerint nagy vonalakban már 2023 novemberében – a néhány napos fegyvernyugvás idején – készen állt, de az biztos, hogy májusban már a Biden-kormányzat is nagyjából a jelenleg végrehajtott megoldás tervezetét terjesztette elő. A megállapodás kezdetben a fegyverszünet tartós jellegéről szóló vitán és egyes gázai területek izraeli megszállásának kérdésén vérzett el, de ahogy az az izraeli médiában kiszivárgott, 2024 nyarától kezdve Netanjahu már csak imitálta a megegyezésre való hajlandóságát.
A háború elnyúlásához nem kis részben Joe Biden amerikai elnökhöz méltatlan enerváltsága is hozzájárult. Miközben a korábbi évtizedekben a Fehér Ház rendszerint képes volt hatni a háborúit az Amerikához csatlakozó köldökzsinór segítségével vívó Izraelre,
ez most csak akkor sikerült, amikor a nyomásgyakorlásba a Bidennél jóval agresszívabb Donald Trump is bekapcsolódott.
A korunk nagy béketeremtőjének szerepében tetszelgő, akkor még csak megválasztott amerikai elnök az orosz–ukrán háború mellett ígéretet tett a gázai háború lezárására is, utóbbi érdekében Steve Witkoff leendő közel-keleti megbízott igen agresszívan dörrent rá Netanjahura (elszántságát bizonyítandó, Szabbat idején utazott el Izraelbe, hogy kvázi utasításba adja a miniszterelnöknek a megállapodást).
Persze Netanjahunak is minden oka megvolt arra, hogy engedjen. Izraelnek ugyanis négy éven keresztül kell Trumppal együttműködnie, és nem vette volna ki jól magát, ha már a ciklus elején konfliktusba keveredik a közismerten indulatos elnökkel. Annál is inkább, mert a hivatalba lépő adminisztrációtól – az előző Trump-kabinethez hasonlóan – Izrael egyes politikusai joggal várják azt, hogy elnézően, sőt támogatóan áll majd a ciszjordániai gyarmatosító törekvésekhez, és ha kell, aktívan beszáll egy Irán elleni katonai akcióba. Az amerikai elnök máris megmutatta, hogy kész eleget tenni ennek a palesztin ügyekkel kapcsolatos elvárásnak, hiszen első napokat érintő rendeletcunamija egyik elemeként visszavonta a Ciszjordániában palesztinellenes és erőszakos földfoglaló akciókat végrehajtó telepesek ellen hozott Biden-szankciókat.
Trump a hétvégén azt fejtegette, hogy az „évezredekkel ezelőtt kezdődő” konfliktusok által „pokollá változtatott” Gázai övezetet „meg kell tisztítani”, és ennek érdekében a palesztinokat ideiglenesen Jordániába, Egyiptomba és más arab országokba kell áttelepíteni, hogy „biztonságosabban és kényelmesebben” élhessenek – hogy közben a „fenomenális” tengerparti lokációkkal és időjárással bíró területet ingatlanbefektetők vehessék kezelésbe.
Trump ráadásul Kanada vagy Grönland annexiójához hasonlóan ebből a tervéből sem hátrált ki. Annak ellenére, hogy Egyiptom és az 1967 óta több mint kétmilliósra duzzadt palesztin menekültközösséggel rendelkező Jordánia kapásból visszautasította az ötletet, emberi jogi szervezetek pedig nagyméretű etnikai tisztogatásnak minősítették azt, az amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy a szomszédos országok hajlanak az ötlet megvalósítására. Ezt azután – érdemes az új Trump-korszakban hozzászokni ehhez a dinamikához – az érintettek megint csak cáfolták.
Elköltözhet a háború
Az erős amerikai lobbi ellenére a tűzszünet jövője igencsak kérdéses. Netanjahu szavazóinak és koalíciós partnereinek állandóan fogadkozik, hogy kész visszatérni a háborúhoz; egyes vélemények szerint ehhez elég az, ha a második fázisról szóló, eleve nem egyszerű tárgyalások zátonyra futnak.
Mi sem mutatja jobban azt, hogy a gázai tűzszünet egy szigorúan technikai megállapodás, ami a nemzetközi várakozások és vágyakozások ellenére nem feltétlenül torkollik békébe, hogy Izrael az eddig is a gázai háború mellékfrontjának számító Ciszjordániában fokozta a katonai aktivitást. Netanjahu szerint a terrorizmus legyőzésére indították a műveletet, és „újabb lépés volt a kitűzött céljuk elérésében: a biztonság megerősítésében” Ciszjordániában.
Az IDF a helyi terrorszervezetek egyik legfontosabb bázisának számító Dzsenín elleni légicsapásban 10 emberrel végzett és 40-et megsebesített, egy időre a több tízezres menekülttáborból lett várost is teljes blokád alá vonta. Szerdáig Dzsenínben és Tulkaremben összesen 19 ember halt meg, köztük egy 2 éves kislány, akivel annak ellenére végzett egy eltévedt izraeli lövedék, hogy a lakásba húzódva próbálta átvészelni a rajtaütést (egyébként a rajtaütésben letartóztatott férfiakat vádemelés nélkül elengedték).
Előfordult, hogy izraeli katonák egy épp szabadon engedett palesztin ünnepségén ütöttek rajta, letartóztatták az ünnepelt testvérét, és a New York Times újságírója is kapott egyet. Közben a több mint 700 ezer zsidó telepes akciói is rendszeressé váltak; az ENSZ adatai szerint 2023. október 7-e óta több mint 1800 erőszakos incidens fűződik a kormánykoalíció legstabilabb szavazóbázisának számító telepesekhez, részben palesztin terrortámadások megtorlására. A posztján márciusig maradó Halévi előrevetítette, hogy a gázai harcok várható lecsengésével Izrael nagyobb méretű katonai akciókat tervez a ciszjordániai palesztin fegyveresek ellen.
A 2024 novemberének végén elfogadott libanoni tűzszüneti megállapodás utolsó fázisában is zavarok mutatkoztak. Az Izrael és az északi szomszédjában szinte független entitásként működő, Irán által támogatott Hezbollah közti háborút lezáró megállapodás legfontosabb pontja szerint az izraeli csapatkivonás fejében a milíciának/árnyékállamnak/terrorszervezetnek el kell hagynia az izraeli–libanoni határral párhuzamosan, attól nagyjából 30 kilométerre északra lévő Litáni folyótól délre kiépített állásait, és a határszakaszon a libanoni kormányerőknek kell átvenniük az ellenőrzést.
Azonban a végrehajtásra kitűzött 60 napos határidőre a libanoni hadseregnek nem sikerült végrehajtania ezt a feladatot, így az IDF múlt pénteken bejelentette, hogy csapatait sem vonja ki teljesen a megszállt területekről – a BBC értesülései szerint egyébként az IDF sem végzett időre a Hezbollah kiterjedt határerődjeinek megsemmisítésével. A Hezbollah közben bátorította az izraeli offenzíva elől elmenekült lakosok demonstratív visszatérését, ami szombaton véres incidensbe torkollott: a többezernyi, otthonaikat elfoglalni vágyó helyi lakost izraeli katonák előbb figyelmeztető, majd célzott lövésekkel fogadták, és 22 embert megöltek (köztük a kormányerők egyik katonáját), 194-et megsebesítettek.
Az atrocitás ellenére Izrael és Libanon megegyezett a tűzszüneti feltételek teljesítésének kitolásában február 18-ig. És annak ellenére, hogy a Hezbollah elutasította a határidő kitolását, mégis folytatja az együttműködést: szerdán például egy óriási föld alatti raktárat adott át a kormányerőknek.
Minden fontos információ a gázai-izraeli háborúról egy helyen.
Percről percre közvetítések, összefoglalók, tudósítások.