Bukhat a francia kormány, a kérdés, hogy mi jön ezután

A bukás határán van a francia kormány, miután Michel Barnier francia miniszterelnök a parlament alsóházának jóváhagyása nélkül próbált meg bevezetni egy, az államháztartási hiány csökkentésre szánt költségvetési törvénytervezetet, amit aztán a képviselők megkerülésével át is nyomott. Válaszul az ellenzéki Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pen hétfőn bejelentette, hogy szélsőjobboldali pártjával beállnak az ellenzéki baloldali tömb mögé, és megszavazzák a miniszterelnök elleni bizalmatlansági indítványt. Erről várhatóan szerdán döntenek.

Emmanuel Macron elnök a nyári előrehozott választások után előállt patthelyzetben szeptember elején nevezte ki Barnier-t, aki mögött azonban nem volt parlamenti többség. Várható volt, hogy ez legkésőbb a költségvetés elfogadásához érve törésponthoz vezet majd. A volt brexitügyi főtárgyaló az 1958-ban alakult Ötödik Köztársaság legrövidebb ideig hatalmon lévő miniszterelnöke lehet, és 1962 óta az első, aki elbukott egy bizalmatlansági szavazáson.

Ha szerdán a várakozásoknak megfelelően ellene szavaznak, akkor nemcsak ő és kormánya bukik, hanem költségvetési törvénytervezete is, ami felvetette egy görögországihoz hasonló gazdasági összeomlás lehetőségét. Erre Barnier rá is játszott az elmúlt időszakban. A miniszterelnök hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a franciák mindenek előtt stabilitást akarnak, és elvárják, hogy a politikusok ezt elérjék. Azzal érvelt, hogy politikai és gazdasági káoszt okozhat, ha nem fogadják el törvénytervezetét.

Felkészültebb az EU a bajra

A görög párhuzam egyelőre több okból is túlzásnak tűnik. Az egyik, hogy a franciák még nincsenek olyan rossz helyzetben, mint a görög állam, ami a 2008-ban kezdődött gazdasági válságban nem tudta a pénzpiacokról finanszírozni magát. Ha egy kormány annyit költ, hogy azt nem tudja a bevételeiből fedezni, általában kötvények kibocsátásával tudja betömni a lyukat. Erre kamatot kell fizetnie – minél kockázatosabbnak látják a befektetők a pénz visszafizetését, annál nagyobbat.

Néhány napja a francia tízéves kötvényekre már magasabb kamatot kell fizetni, mint a görögökére. Ebben viszont utóbbiak jó teljesítménye is szerepet játszik az Euronewsnak nyilatkozó szakértők szerint, és messze nincsenek olyan egetverő kamatok, mint a görögöknél a válság 2012-es csúcsán.

Közben pedig akkor is bajba kerülnének a franciák, ha a nagy hitelminősítők bóvlinak minősítenék az állampapírokat. A három intézet véleményére azért érdemes figyelni, mert ezt követi számos nagy kötvényvásárló, például nyugdíjalap, amik nem kaszinózhatnak túl gyengének tűnő papírokkal. A francia kormány összesítése alapján egyelőre messze vannak a bóvlikategóriától, bár a háromból kettőnél negatív a kilátás, vagyis valószínűleg rontani fognak a besorolásukon.

Uniós szabályok igyekeznek megelőzni, hogy idáig jusson egy tagállam, és a többieket is magával rántsa vagy ki kelljen menteni. Az EU-ban nem költekezhet sokat egy kormány úgy, hogy azt nem a bevételeiből, hanem adósság kibocsátásával fedezi, legfeljebb három százalék lehetne a költségvetési hiány. Franciaországban ez a mutató tavaly 5,5 százalék volt, idénre is hat százalék környékére várják, ha nem változik semmi.

A szabályt külön túlzottdeficit-eljárásokkal tartatják be. Ezeket a koronavírus-járvány alatt felfüggesztették, de idén egy kicsit rugalmasabb formában visszahozták, és – többek között a magyarral együtt – a francia kormány ellen is elindítottak ilyen eljárást. Ha nem mászik ki időben az eljárásból (alapesetben három év alatt, de ezt bizonyos feltételekkel néggyel meghosszabbíthatják), megbüntethetik.

A francia tervekről készült európai bizottsági értékelésjavaslat szerint a kormány bevállalta, hogy az idén 6,1 százalékosra becsült hiányt jövőre ötre szorítja le, és csak 2029-re tuszkolnák három százalék alá.

A válság alatt egy állandó euróövezeti mentőövet is összedobtak, hogy ha kell, segíthessenek. Az Európai Stabilitási Mechanizmussal (ESM) az volt a cél, hogy már a létével is lehűtse a kedélyeket. „A tűzerőnknek elég lenyűgözőnek kell lennie ahhoz, hogy lenyugtassa a piacokat” – nyilatkozta az ezermilliárd eurós „bazookáról” az Európai Bizottság akkori elnöke, Jean-Claude Juncker. Más kérdés, hogy ha valóban nagy baj lenne, elég lesz-e a pénz az euróövezet egyik legnagyobb országának kimentésére.

Az ESM viszont csak egy utolsó védvonal. A válság alatt az Európai Központi Bank (EKB) is segített azzal, hogy a bajba jutott országok kötvényeiből vásárolt. Erre most a Politico szerint a „transzmisszióvédelmi eszközt” (TPI) vetheti be. Elvileg vannak feltételei, például nem lehetne olyan tagállamnál alkalmazni, aminél túlzottdeficit-eljárás megy, így ez eleve kiejthetné Franciaországot. Azt viszont már az eszköz bejelentésekor hangsúlyozták: a feltételek nem automatikusak, csak az EKB Kormányzótanácsát segítik a döntésben, az elvárások „dinamikusan igazodnak a felmerülő kockázatokhoz és kezelendő feltételekhez”.

A patthelyzetet valójában sose oldották fel

Michel Barnier veterán jobbközép politikust szeptemberben nevezte ki kormányfőnek Macron, miután a júliusi előrehozott választásoknak nem volt egyértelmű győztese. A parlament feloszlatását és új választások kiírását azután rendelte el Macron, hogy Le Pen Nemzeti Tömörülése története legnagyobb győzelmét érte el a júniusban tartott EP-választáson.

Az előrehozott választáson a mérsékelt és szélsőbaloldali pártok szövetsége végzett az élen, a második legtöbb parlamenti helyet a Macron mögött álló erők szerezték meg, a Fidesszel egy európai pártcsaládban ülő Le Penék pedig a harmadik helyre szorultak. A választáson azonban egy párt vagy szövetség sem szerzett többséget, és a parlament három nagy blokkra oszlott. Macron végül nem a legtöbb szavazatot kapott baloldali szövetség egyik politikusát nevezte ki kormányfőnek, hanem saját, centrista-jobbközép táborából választott miniszterelnököt, akinek sorsát Le Pen tartotta a kezében. A kormány ugyanis a Nemzeti Tömörülés támogatására szorult a kezdetektől Barnier megbuktatásáról beszélő baloldallal szemben.

A kényes egyensúly végül hétfőn tört meg, amikor Barnier a parlament alsóházának, a nemzetgyűlésnek a jóváhagyása nélkül próbált meg bevezetni egy, az államháztartási hiány csökkentésre szánt költségvetési törvénytervezetet. Erre a francia alkotmány 49. cikkének 3. bekezdése ad lehetőséget. Ez az egyébként kisebb súlyú ügyeknél azért időről időre alkalmazott lépés a kormányra nézve azonban kockázatokkal jár.

Az alkotmányos lehetőségbe ugyanis beépítettek egyfajta vészféket: az ellenzéki törvényhozóknak 24 órájuk van arra, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be a kormány ellen. Ha ezt aztán az összes képviselő több mint fele, vagyis 289-en támogatják, akkor megbukik a kormány – tehát a miniszterelnök és a kabinet, de az elnök nem –, és a törvényjavaslatot elutasítják. Ha a bizalmatlansági indítvány elbukik, a törvényjavaslat érvényben marad. Macron ezt a lehetőséget használta ki 2023 márciusában, hogy áttolja nyugdíjreformját a franciákon.

Le Pen, a királycsináló

Marine Le Pen eleinte üdvözölte Barnier kinevezését, olyan embernek nevezve, aki „tiszteletben tartja a különböző politikai erőket”, és hajlandó tárgyalni az RN-nel, de kapcsolatuk gyorsan megromlott, miután úgy érezte, hogy az új kormányfő nem vette fel velük elég gyorsan a kapcsolatot. Két héttel Barnier kinevezése után odament hozzá a parlamentben, és bemutatkozott neki, majd amikor az új kormányfő jelezte, hogy tudja, hogy ki ő, Le Pen közölte, hogy nem biztos ebben, mert „én vagyok a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, és még nem hívott fel”.

Az RN a kezében tartotta a kisebbségi kormány sorsát, és kemény tárgyalásokkal egy sor engedményt ért el. A költségvetésről az utolsó pillanatig is egyeztettek. Le Penék közben azt követelték, hogy a kormányfő nyíltan ismerje el, mik azok a pontok, amikben az RN javaslatára változtattak.

Az évek óta a szavazóbázisát mérsékeltebb szavazókkal is bővíteni akaró RN igyekezett bizonyítani, hogy képes a felelősségteljes kormányzásra, de a France24-nak nyilatkozó elemzők szerint úgy érezhették, hogy Barnier népszerűtlen megszorításai miatt elveszíthetnék radikálisabb alapszavazóik támogatását. Végül úgy döntöttek, hogy túl nagy politikai árat fizetnének Barnier költségvetési tervezetének megszavazásáért.

Mi jön ez után?

Ha a várakozások szerint Barnier kormánya megbukik, a miniszterelnöknek le kell mondani, de Macron megkérheti, hogy ügyvivő kormányfőként hatalmon maradjon kormánya tagjaival együtt. Új előrehozott választásokat leghamarabb 2025 júniusában írhatnak ki, mert a francia alkotmány szerint egy évet kell várni két parlamenti választás között. Macronnak lehetősége van egy technokrata kormány kinevezésére is, remélve, hogy az túl fog élni egy bizalmatlansági szavazást, vagy egy koalíciós kormány megalakítására kérheti fel a pártokat – ez azonban az előző körben egyszer már nem működött.

Elég fontos részlet, hogy Barnier hiánycsökkentő költségvetési tervezete vele együtt bukna. Az ügyvezető kormánynak lehetősége lenne arra, hogy a 2024-es költségvetési törvényt meghosszabbítsák a jövő évre, de ez valódi megoldást nem jelentene. Ahogy arról korábban is írtunk, az előrehozott választás utáni patthelyzet azt is jelenti, hogy továbbra is nagyon nehéz lesz törvényeket keresztülvinni.

Több évtizede tartó bajt lát az EKB, ráadásul az egész EU-ban

Az Európai Bizottságtól kedden hiába kérdezték, nem akarta kommentálni, mit szól a kormány bukásának lehetőségéhez. Soha nem örülünk, ha egy kormány bukik, mert bizonytalanságot szül és ennek pénzügyi következményei is vannak, válaszolta általánosságban Paula Pinho, a bizottsági szóvivők vezetője.

Az EKB viszont a legutóbbi, novemberben kiadott pénzügyi stabilitási szemléjében felhívta a figyelmet a hosszabb távú kockázatokra, és nemcsak Franciaországban, hanem az egész EU-ban. A dokumentum szerint

a választási eredmények európai és nemzeti szinten – különösen Franciaországban – újra felébresztették az államadósság fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat.

A bizonytalanságok „egyes, magas adóssággal rendelkező euróövezeti államokban” növelték a kötvények felárait, bár ez egyelőre csak korlátozottan gyűrűzött át a határokon. „Az elmúlt három évtizedben megfigyelt növekvő politikai széttagoltság hosszabb távú tendenciája nagyobb kihívást jelent a stabil kormánykoalíciók kialakításában.” Így lassabban tudnak megállapodni kulcsfontosságú pénzügyi és strukturális reformokról, ami növeli a gazdaságpolitikai bizonytalanságot. Ráadásul ahol magas az államadósság, ott korlátozott a költségvetés mozgástere, hogy támogassák a gazdaságot, ha valami baj van, írta a dokumentum.