Egyre kuszábban alakul a francia kormányalakítás, és Macron legyen a talpán, aki ebből kivágja magát

A párizsi olimpia ideig-óráig egységet kovácsolt a július eleji előrehozott választások alapján három nagy politikai tömbre szakadt francia társadalomban, de ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy rendeződtek volna a kaotikus belpolitikai viszonyok:

nagyobb a fejetlenség a kormányalakítás körül, mint korábban.

A választáson az élen végzett, de a többségtől így is messze elmaradó baloldali szövetség kínkeservesen, de megegyezett egy miniszterelnökről. Emmanuel Macron elnök viszont a hét elején elutasította, hogy kormányalakítással bízza meg a jelöltjüket, arra hivatkozva, hogy nem lenne eléggé egységet kovácsoló figura, és így többség híján egyből megbukna a parlamenti szavazáson. A baloldal nem tudja, hogy megsértődjön vagy megegyezzen Macronnal, de már belengettek tüntetéseket jövő hétvégére, míg a Marine Le Pen-féle szélsőjobboldal mindeközben nevet a markába.

Az egész huzavona tétje, hogy Franciaországban megmarad-e az intézményi stabilitás, lesz-e költségvetés, és egyáltalán, meddig tart ki az olimpia után a franciák türelme. Az már a júliusi eredmények után is világos volt, hogy nehezen lehet majd feloldani a patthelyzetet, viszont előrehozott parlamenti választásokat egy év múlva lehet legkorábban tartani.

Az olimpia elterelte a figyelmet

A belpolitikai válság június eleje óta tart Franciaországban, amikor az EP-választások első eredményei után Macron bejelentette, hogy feloszlatja a nemzetgyűlést, és előrehozott választást ír ki. Azért is hozta meg ezt a döntést, mert pártszövetsége lesújtó eredményt ért el Strasbourgban, a Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés (RN) viszont az összes országot nézve is a legnagyobb delegációt küldhette az új Európai Parlamentbe.

A lépéstől Macron azt remélte, hogy a pártok és a választópolgárok is – szokás szerint – megijednek a szélsőjobboldaltól, és ha a valódi kormányzás a tét, összefognak ellenük. A törvényhozói választásokat június végén és július elején tartották két fordulóban. Az elnök számítása annyiból bejött, hogy a két forduló között a centrista és a baloldali pártszövetség visszalépett egymás javára rengeteg körzetben az első fordulóban élen végzett RN jelöltjeivel szemben.

Ezek a visszalépések aztán döntőnek bizonyultak, és végül a szélsőbaltól a balközépig nyúló Új Népfront (NFP) szövetségnek sikerült a legtöbb képviselői helyet megszereznie a parlamentben. 180 képviselőjükkel így is messze voltak a 289 fős abszolút többségtől, miközben Macron pártszövetsége 159, a Nemzeti Tömörülés és szövetségesei 142 helyet szereztek. Miután a visszalépések ellenére a kampányban komoly ellentétek látszottak az NFP és Macronék között is, az eredmény előrevetítette, hogy nehéz lesz kormányt alakítani.

Ráadásul az NFP a pártjai közös kampánya ellenére sem tudott előre megegyezni egy miniszterelnök-jelöltben, ami szintén nem volt jó ómen. A káoszhoz pedig az is hozzátartozik, hogy Franciaországban nincs hagyománya a koalíciós kormányzásnak, a pártok nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy tartós szövetségeket kössenek. Macron úgy döntött, hogy az olimpia előtt nem fogadja el Gabriel Attal miniszterelnök lemondását, hanem a rendezvény lebonyolításának idejére eljáró kormányként meghagyja a saját embereit. Így az elmúlt három–négy hétben kicsit fellélegezhettek a franciák, és a figyelem elterelődött a belpolitikai patthelyzetről.

A francia sportolók nagyon jól szerepeltek, 16 arany-, 26 ezüst- és 22 bronzérmet szereztek, és 1996 óta először végeztek a top 5-ben az éremtáblázaton, ahol az ötödik helyet érték el.

Az eredményhez hozzájárult, hogy a játékok alatt világklasszissá nőtte ki magát az egyik úszójuk, Léon Marchand. A 22 éves úszó négy aranyat nyert a játékokon, többet, mint bármely más francia versenyző egyetlen olimpián. A BBC szerint Marchand egy olyan nemzeti hős lett, aki végre tudott egy kis egységet teremteni. „Amikor Marchand versenyzett, egy ideig ez volt a legfontosabb az országnak” – mondta egy francia lány, amikor a politikai zűrzavarról kérdezték.

A politikai karikaturisták és a mémek elkezdték azt szajkózni, hogy Marchand-t kellene miniszterelnöknek választani, vele úgyis mindenki elégedett lenne.

Marchand a népszerűségét könnyedén felhasználhatta volna arra, hogy elbillentse kicsit a belpolitika mérlegét azzal, hogy felszólal valamelyik politikai párt mellett, de ezt sportolók ilyen világesemények közelében azért ritkán teszik meg. Ellenpélda volt a másik nemzeti hős, a futballsztár Kylian Mbappé, aki emlékezetes módon arra használta fel a 2024-es Európa-bajnokság sajtótájékoztatóját, hogy a szélsőjobboldal elleni szavazásra buzdítsa az embereket.

A szakértők figyelmeztettek is: a sportsikerek miatt érzett rózsaszín köd azonnal el fog szállni a franciák szeme elől, amikor az olimpia véget ér. „Semmiféle Marchand-mánia – és ezt már láttuk olyan nagy francia sportcsillagoknál, mint Zidane vagy Mbappé – nem állítja ezt meg” – jelentette ki Emile Chabal, az Edinburghi Egyetem kortárs történelemprofesszora. Így is lett. A franciák napok óta megint azokat a híreket kénytelenek olvasni a reggeli kávé-croissant mellett, hogy épp hogyan nem tudnak egymással megegyezni a politikai vezetőik.

Nehéz szülés volt az NFP-től, de Macron fityiszt mutatott nekik

Az NFP alapból nehéz helyzetben volt a kormány összeállítása során, ugyanis, ahogy említettük, nagyon sokáig nem jutottak dűlőre a posztokat illetően. Végül sikerült megegyezni, és Lucie Castets-t, a Szocialista Párthoz köthető közgazdászt jelölték miniszterelnöknek, majd közel egy hónapig kampányoltak, hogy fogadja el őt Macron miniszterelnöknek.

Castets-ről annyit mindenképp érdemes tudni, hogy nem politikus, nem tagja a nemzetgyűlésnek, a párizsi városházán dolgozik vezető tisztviselőként, és őt magát is meglepte, amikor felajánlották neki a jelöltséget. A 37 éves közgazdász – a baloldali szövetség programpontjaival összhangban – szeretné visszacsinálni a franciákat megosztó nyugdíjreformot, és új vagyonadó bevezetésével javítaná az egészségügy és az oktatás finanszírozását.

Péntektől hétfőig ki-be járkáltak a pártok vezetői az elnöki palotába, hogy tárgyaljanak Macronnal. A baloldalt amúgy a szélről állandóan ledomináló Jean-Luc Mélenchon szombaton még azt is megígérte, hogy ha Macron kinevezi Castets-t miniszterelnöknek, akkor az általa vezetett legnagyobb baloldali párt, az Engedetlen Franciaország nem fog igényt tartani miniszteri pozíciókra a kormányban.

Aztán taktikát váltottak: vasárnap az Engedetlenek azzal fenyegetőztek, hogy felelősségre vonják az elnököt, ha nem nevezi ki Castets-t miniszterelnöknek. A koalíció többi tagja elhatárolódott az ultimátumtól, mivel egy ilyen kísérletet a parlament mindkét házában kétharmados többséggel kéne elfogadni.

Csakhogy hétfőn nem szállt fel a fehér füst az Élysée-palota kéményéből: Macron elutasította Castets-t.

A döntést azzal indokolta, hogy az NFP-kormány egyből bukna, mivel „350 képviselő ellene van, ami de facto megakadályozza, hogy cselekedjen”, ezért arra hivatkozott, hogy a francia alkotmány 5. cikke értelmében biztosítani kell az „intézményi stabilitást”, és elvetette Castets jelöltségét. Aligha lehetne stabil kormányt alakítani, ha a nemzetgyűlés többsége a kormányfőjelölt ellen van, noha ez az indoklás nem valami alkotmányjogi kikötés, csupán politikai döntés – mondta a Le Monde-nak egy francia alkotmányjogász. Ő szintén úgy gondolja, hogy Lucie Castets-t valószínűleg két napon belül megbuktatták volna egy bizalmatlansági indítvánnyal.

Néhány nappal korábbi véleménycikkében a Le Monde amellett tette le a voksot, hogy a demokráciának jobbat tett volna, ha legalább kipróbálják ezt az újfajta felállást. „Más kézenfekvő lehetőség hiányában a demokrácia érdeke az lett volna, ha az elnök hagyja kibontakozni a kísérletet, ahelyett, hogy mindenáron megpróbálná érvényesíteni az irányítást abban a reményben, hogy politikáját minél tovább megőrizze, még akkor is, ha azt már leszavazták. Egy olyan leköszönő kormány elnyújtása, amely úgy tesz, mintha nem történt volna változás az urnáknál, káros” – írták a lap szerző nélküli publicisztikájában.

A döntés kiváltotta a baloldali szövetség felháborodását, ami ezután nem volt hajlandó részt venni a Macron által kedden indított újabb konzultációs fordulóban. Szerintük az elnök nem veszi figyelembe a választási eredményeket a döntésével.

Mélenchon: Az NFP jön, vagy a káosz

A Le Figaro szerint pénteken épp hogy elhagyták a baloldali vezetők az elnöki palotát, egyből jöttek Macron saját politikai családjának és szövetségeseiknek képviselői. Ők három párton átívelve együttesen 166 képviselőt számlálnak, ami még a relatív többséghez sem elég – ahhoz viszont igen, hogy reményt ébresszenek egy esetleges szélesebb koalíció felállíthatóságáról. Miután még két kisebb párt vezetőivel találkozott, Macron üdvözölte a megbeszéléseket, amelyek feltérképezték a különböző politikai elképzelések közötti közös munka lehetséges útjait. „Ezek a csoportok megmutatták, hogy nyitottak egy olyan kormány támogatására, amelyet egy, a soraikból kikerülő személy vezet” – mondta.

A francia lap szerint azonban még az öt párt közötti kormánykoalíció sem érne el elegendő többséget az alsóházban, a nemzetgyűlésben, így bármilyen kormányalakítási próbálkozásukhoz elengedhetetlen, hogy a bal- és jobboldali személyiségek összefogjanak velük. Erre utalhatott Gabriel Attal is, amikor védelmébe vette Macron politikáját, szerinte egy olyan kormányra lenne szükség, „amely a baloldaltól a republikánus jobboldalig széles spektrumot képvisel”. Szerinte ez a francia nép érdeke.

Az sem kizárt a Le Figaro szerint, hogy Macron a Köztársasági Jobboldal pártban – La Droite Républicaine (korábban Köztársaságiak) – látja a kormányalakítás kulcsát. Ők 47 képviselővel vannak jelen az új nemzetgyűlésben, ami nem elhanyagolható, viszont nem kötelezték el magukat arra, hogy bármelyik kormány mögé beálljanak. Az elmúlt hetekben felmerült Xavier Bertrand, Hauts-de-France régió hozzájuk köthető elnökének neve mint lehetséges miniszterelnök-jelölt. Mindazonáltal Laurent Wauquiez, a La Droite Républicaine új vezetője kitart a függetlenségük mellett. Valószínűleg azért is, mert ha a jobboldali pártból valaki elfogadná a kormánykoalícióban való részvételt, akkor az amúgy is töredezett párt valószínűleg még megosztottabb lenne.

A Le Figaro szerint mivel jobboldalon nem túl jók a kilátások, Macron végül balra fordulhat. „A Szocialista Párt, az ökológusok és a kommunisták egyelőre nem javasoltak semmilyen utat a többi politikai erővel való együttműködésre. Most rajtuk múlik, hogy ezt megtegyék” – biztatott az Élysée. Bár nincs szó arról, hogy a köztársasági elnök kinevezne egy Új Népfront-kormányt, a balközép más alakjai meggyőzőbbek lehetnek. Mint François Hollande korábbi elnök egyik volt miniszterelnöke, Bernard Cazeneuve jó kompromisszum lehetne – akár a jobboldalnak is –, csakhogy ő nem része az NFP-nek, pont a baloldali koalíciót ledomináló Engedetlen Franciaország iránt érzett ellenérzései miatt. Cazeneuve esetleges kinevezésével kapcsolatban az Engedetlenek vezetője úgy vélte, hogy az felfordulást okozna a szocialisták soraiban, az NFP ezért elutasította a jelöltségét, és továbbra is Cassets-t támogatják.

Az egyértelmű, hogy a Jean-Luc Mélenchon vezette Engedetlen Franciaország nem akar összeállni Macronnal, miközben velük a centristák sem akarnának közösködni. Több elemző is arra mutatott rá, hogy az elnök arra játszik, hogy ahogy telik az idő, egymásnak ugranak az NFP tagjai, és az Engedetleneket valahogy leválaszthatja a baloldali szövetségről. A Guardian szerint viszont most erre nem sok esély látszik.

Olivier Faure, a szocialisták elnöke elutasította Macronék felhívását, mint mondta, nem lesz tettestárs a demokrácia paródiájában. Azt is jelezték, hogy a szocialista képviselők támogatni fognak bizalmatlansági indítványokat bármilyen olyan kormány ellen, amelyet nem az NFP ad. Marine Tondelier, a zöldek vezetője is azt mondta, hogy „a baloldaltól elrabolják a választási eredményét”. Castets azzal vádolta Macront, hogy egyszerre akar elnök, kormányfő és pártvezető lenni, ezzel pedig „nem tartja tiszteletben a francia választókat vagy a demokráciát.”

Mélenchon egy blogbejegyzésben írta meg a véleményét, miszerint „a válság még csak most kezdődik”. „Kiderül, hogy lesz-e alternatívája a (szakadárságra kényszerülő) NFP-nek, vagy jön a káosz” – jósolta a baloldal vezéralakja. Az Engedetlen Franciaország szeptember 7-re tüntetésekre szólított fel, és a szocialisták és a kommunisták több vezetője is arról beszélt, hogy utcára vonulhatnak.

François Bayrou, a Macronékhoz köthető MoDem vezetője úgy vélte, az elnöknek nem a pártokkal kellene tárgyalnia, hanem találni egy megfelelő jelöltet, aki mellett aztán lehetne korteskedni.

Közben pedig a parlamenti választáson a hatalomtól távol tartott Nemzeti Tömörülés most lényegében hátradőlve nézheti a többi párt civakodását. A Guardian elemzője szerint a hagyományos politikai erők csatározásának narratívája hasznos egy olyan pártnak, amely rendszerellenes narratívára alapozza sikerét. „Még mindig úgy gondolom, hogy ők fognak kijönni győztesként ebből a politikai civódásból, mert nem is vesznek részt benne. Azzal, hogy továbbra is kirekesztik őket, ők az egyetlenek, akik nem tűnnek részesnek a politikai manőverekben” – vélte David Todd, a párizsi Sciences Po Egyetem moderntörténelem-professzora.

Le Pen és pártfogoltja, az RN elnöke, Jordan Bardella hétfőn azért bementek Macronhoz az Élysée-palotába, bár azt nem tudni, hogy ebből kisült-e bármi lényeges. Az ő stratégiájukhoz is hozzátartozik, hogy mostanra már mindenki a 2027-es elnökválasztási kampánnyal is számol, és a politikai társbérlet alatti miniszterelnökösködés megfelelő többség hiányában nem segíti elő senkinek az egyéni előremenetelét.

„A jelenlegi helyzet csak ideiglenes lehet – mindenki csak a következő választásra készül, legyen az általános vagy elnökválasztás. Valójában nem a kormány működtetéséről van szó, hanem egy választási kampányról” – vélte David Todd.

A miniszterelnök kinevezését célzó konzultációkra augusztus utolsó hetén már nem mentek be a baloldali pártok. Emmanuel Macron csütörtökön az Elysée-palotában több centrista és jobboldali párt képviselőivel tárgyalt, majd fogadta Keir Starmer brit miniszterelnököt. Az elnök nem tűnik szívbajosnak, a konzultációit megszakítva csütörtökön hivatalos látogatásra repült Szerbiába – a Le Parisien fogalmazása szerint „megszökött”.

A költségvetésen aggódik mindenki

A mostani állás szerint senki nem akar tehát megalkudni, pedig valakinek muszáj lesz. Már csak azért is, mert a franciáknak is nyakukon az iskolakezdés. A politikai spektrum mindkét oldalán megszaporodnak a parlamenti munka folytatására irányuló felhívások. Bardelláék szerint okvetlenül meg kéne tárgyalni például egy fegyverkezési törvényt. Ráadásul már kevesebb mint egy hónap maradt hátra, hogy a kormány és a nemzetgyűlés október 1-ig megtárgyalja a 2025-ös költségvetés kérdését.

Gabriel Attal ügyvivő miniszterelnök augusztus 20-án minden minisztériumnak megküldte a 2025-ös költségvetés tervezetét. Eszerint 2025-re az állami kiadásokat a jelenlegi szinten fagyasztanák be. Az inflációt figyelembe véve a befagyasztás mintegy 10 milliárd eurós költségvetési megszorítást jelent – ​​összhangban a távozó kormány államháztartási hiányt csökkentő politikájával – írja a France24.

Annak ellenére, hogy a miniszterelnöki hivatal ragaszkodott hozzá, hogy a költségvetést mind a hivatalba lépő kormány, mind a parlament módosítani fogja, Attal döntését a baloldal egy része rémülettel fogadta, és a demokratikus felhatalmazást nélkülöző macronista megszorító intézkedések folytatásaként értékelte.

A miniszterelnök-választástól eltérően a francia költségvetés elkészítése és elfogadása szigorú ütemterv szerint zajlik. A költségvetést október elején kell a parlament elé terjeszteni egy sor konzultációt követően, és a következő év január 1-ig kell elfogadni. Ha addig sikerül összekalapálni egy kormányt, akkor a költségvetés megszavazása jó próba lesz neki.