Egy fideszes EP-képviselő szerint csak „vágyálom” a strasbourgi Orbán-Magyar vita

2024. október 6. – 11:47

Másolás

Vágólapra másolva

László András, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint „a baloldali sajtó és Magyar Péter vágyálma”, hogy a jövő szerdai plenáris ülés az EP-ben Orbán Viktor és a Magyar Péter összecsapásáról szól majd – erről beszélt az EP-képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

László András azt mondta, hogy Magyar Péter csak egy képviselő a 720-ból, akik ott lesznek a vitán. Szerinte az ülésnek az európai helyzetről és az elnökségről kellene szólnia. A képviselő arról beszélt, hogy a Magyarországról szóló vita helyett az unió előtt álló kihívásokkal, a versenyképességgel, a gazdasággal, a migrációval és az ukrajnai béke megteremtésének lehetőségével kellene foglalkozni az EP-ben. Hozzátette: a szerdai strasbourgi plenáris ülésen Orbán Viktor miniszterelnök a magyar uniós elnökségi programot fogja bemutatni.

Szeptember 18-án Orbán Viktor az Európai Unió soros elnökeként szólalt volna fel Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén, de az árvízhelyzetre való tekintettel az eseményt elhalasztották, Orbán az összes nemzetközi programját lemondta. A plenáris ülést október 9-re halasztották. „Miniszterelnök úr, találkozunk Strasbourgban” – üzente Magyar Péter korábban Orbánnak. A strasbourgi vita platformja lehet az első, ahol vitázhatna egymással Magyar Péter és Orbán Viktor.

Arról, hogy a vitának mi lesz a formátuma, és miért farolhat ki belőle könnyen a miniszterelnök itt írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!