Orbán a „holland fickóval” hangolódott az EU-csúcsra, akinek blokkolja a NATO-főtitkárságát

2024. június 17. – 21:16

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben megbeszélést folytatott Giorgia Meloni olasz kormányfővel – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A tárgyaláson „értékelték az európai parlamenti választások eredményét, egyeztettek a európai jobboldallal kapcsolatos politikai kérdésekről, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács előtt álló feladatokról, valamint a magyar EU-elnökségi tervekről”. A közleményben nincs benne, de Meloni az euroszkeptikus Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) pártcsalád elnöke is, aminek az EP-frakciójába szeretne beülni a Fidesz, de az ukrán- és oroszpolitikája miatt nem mindenki lelkes a csoportban.

Havasi tájékoztatása szerint Orbán hétfő délután Mateusz Morawiecki korábbi lengyel miniszterelnökkel is tárgyalt Brüsszelben, a téma az európai jobboldali erők összefogása volt. Az MTI képei alapján Janez Janša szlovén ex-kormányfővel is egyeztettek. Előbbi az ECR, utóbbi a jobbközép Európai Néppárt tagja.

Jobbról balra: Orbán Viktor miniszterelnök, Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő és Janez Janša szlovén ex-miniszterelnök találkozója Brüsszelben 2024. június 17-én – Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher
Jobbról balra: Orbán Viktor miniszterelnök, Mateusz Morawiecki volt lengyel kormányfő és Janez Janša szlovén ex-miniszterelnök találkozója Brüsszelben 2024. június 17-én – Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

A baloldali kakukktojás a holland liberális Mark Rutte, akivel Orbán este, az uniós csúcstalálkozó előtt tárgyalt. Havasi szerint „a megbeszélésen kétoldalú és nemzetközi kérdésekről volt szó”. Rutte épp a miniszterelnöksége utolsó napjait tölti, és a NATO főtitkári helyére ülne át, ha a magyar kormány nem blokkolná az egyhangú döntést, amiért „korábban térdre akarta volna kényszeríteni Magyarországot”. A magyar kollégája után leghosszabb ideje hivatalban lévő uniós tagállami miniszterelnöknek több konfliktusa is volt Orbán Viktorral, aki egy alkalommal feltűnően kerülte a neve kimondását, csak „holland fickóként” emlegette.

A magyar kormányfő a hivatalos közvetítés szerinttöbbek között Ruttével szemben – nem beszélt újságírókkal az uniós csúcstalálkozóra érkezve. Az informális ülésen a fontos uniós posztok sorsáról egyeztetnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!