Új szakaszba lépteti a szuverenitásvédelmi törvény miatt indult kötelezettségszegési eljárást az Európai Bizottság

2024. május 23. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Bizottság indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak, amiért az a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény révén megsértette az uniós jogot – közölte a Európai Bizottság Magyarországi Képviselete. „Magyarországtól kapott válasz nem oszlatta el a Bizottság által felvetett aggályokat” – olvasható a bizottság közleményében. A kormánynak két hónapja van, hogy válaszoljon és meghozza a szükséges intézkedéseket. Ha erre nem kerül sor, a bizottság az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti az ügyet.

Az Európai Bizottság februárban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben szuverenitási törvény miatt, ami a bizottság szerint sérti az elsődleges és másodlagos uniós jog számos rendelkezését, többek között:

  • az uniós demokratikus értékeket;
  • a demokrácia elvét és az uniós polgárok választójogát;
  • az Európai Unió Alapjogi Chartájában rögzített számos alapvető jogot (például a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jogot, a személyes adatok védelméhez való jogot, a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát, az egyesülés szabadságát, a hatékony jogorvoslathoz és a tisztességes eljáráshoz való jogot, az önvádra kötelezés tilalmát és az ügyvédi titoktartási kötelezettséget);
  • a személyes adatok védelmére vonatkozó uniós jogi követelményeket;
  • valamint számos, a belső piacra alkalmazandó szabályt.

A decemberben elfogadott törvény egy csomag része és többek között az újonnan létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalról szól. Ez lényegében bárkit ellenőrizhet, aki a feltételezések szerint Magyarország szuverenitását veszélyezteti. Olyan rendelkezéseket és jogszabály-módosításokat is tartalmaz, amelyek megtiltják a választásokban részt vevő jelölteknek, politikai pártoknak és egyesületeknek, hogy külföldi finanszírozást használjanak fel.

Didier Reynders, az Európai Bizottság igazságügyért felelős tagja január végén egy meghallgatáson elárulta, hogy decemberben levelet írtak a kormánynak az aggodalmaikról, majd a testület február 7-én közölte, hogy elindítja az eljárást Magyarországgal szemben. Reynders még az eljárás megkezdése előtt, az Európai Parlament bizottsági meghallgatásán kijelentette: „kielégítő válasz hiányában a Bizottság nem fog habozni, hogy megtegye a szükséges lépéseket”. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője, Lánczi Tamás néhány nappal korábban épp arról beszélt: számítani lehet uniós eljárásra a törvény miatt.

A „szuverenitásvédelmet” szeptember végén, a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülése után tűzte ki új céljának a kormány. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője akkor arról beszélt, hogy szerintük Magyarország szuverenitását támadják kulturális, gazdasági és politikai téren is. Majd bejelentette, hogy „a külföldről finanszírozott újságírókat, álcivileket és dollárpolitikusokat” már ősszel új szabályokkal korlátoznák.

Civil szervezetek szerint valójában önkényvédelmi törvényről van szó, és a célja, hogy minden kritikus hangot elhallgattasson. „Újságírók, cégek, egyházak, szakszervezetek és önkormányzatok is az új hatóság célkeresztjébe kerülhetnek” – írták a közleményükben.

A Telexen több cikkben is jeleztük, mennyire komoly tétje van a csomagnak, amivel a Fidesz „borsot akar törni” „a külföldről finanszírozott újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok” orra alá. A témában írt cikkeinket itt olvashatja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!