Nem tudtak dönteni az EU tagállamai a vitatott gyomirtó, a glifozát engedélyéről

2023. november 16. – 12:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A tagállamoknak csütörtökön nem sikerült sem elutasítani, sem elfogadni a glifozát nevű növényvédőszer engedélyét, közölte az Európai Bizottság. A döntéshez minősített többség kell, azaz legalább 15 tagállamnak kellene egyik vagy másik lehetőségre igent mondania úgy, hogy az EU lakosságának 65 százalékát képviseljék.

Az Európai Bizottság szeptemberben javasolta, hogy az EU további tíz évre engedélyezze a glifozátot. A szer a Politico szerint a leggyakrabban használt gyomirtó-hatóanyag, amelynél az uniós élelmiszerügyi hatóság, az EFSA nem talált „kritikus aggodalomra okot adó” veszélyeket. Ugyanakkor a glifozát ellenzői úgy vélik, hogy a szer rákos megbetegedésekhez vezethet és az élővilág pusztulását okozhatja.

Ha nincs döntés, tíz évig maradhat az uniós engedély

Ha az elutasítás vagy az elfogadás sem kap minősített többséget a tagállamoktól, december 15-ig az Európai Bizottságnak kell döntenie. A testület a közleménye alapján ebben az esetben – az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság, az Európai Vegyianyag-ügynökség és a tagállamok „átfogó biztonsági felméréseinek” megfelelően – tíz évre megújítja az engedélyt. A felhatalmazás nem lenne korlátlan, például több intézkedéssel védenék a nem célzott élőlényeket, írja a testület.

Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Parlament egy szeptemberi állásfoglalása szigorítaná az olyan szerek felhasználását, mint a glifozát. A képviselő-testület 2017-ben azt javasolta, hogy fokozatosan vezessék ki és 2022-től teljesen tiltsák be az anyag használatát.

Az Európai Bizottság már előre a tagállamokra mutat

Ha uniós szinten engedélyezik is, a végső döntés minden országban a tagállami hatóságokon múlik. A bizottsági magyarázó szerint az értékelésnél és az engedélyezés előtt a tagállamoknak figyelembe kell venniük a feltételeket, amelyeket az uniós szintű jóváhagyásnál kiadtak, valamint a nemzeti sajátosságaikat is. Ha az országos vagy helyi sajátosságok miatt szükségét érzik, tovább korlátozhatják a szer használatát, „különösen figyelembe véve a biológiai sokszínűség védelmének követelményét”. (A Politico szerint a tagállamok közül eddig csak Luxemburg próbálta betiltani a glifozátot, de ezt vissza kellett vonnia, miután elbukott egy pert, amelyet a szert gyártó Bayer indított.)

A növényvédőszerek, köztük a glifozát használatáról és az élőlényekre gyakorolt hatásairól többek között ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!