Halálos csapda: kiirtjuk az élővilágot, hogy legyen mit ennünk

Egykedvűen körözött a traktor Solt határában egy nyári reggelen az egyik kukoricaföldön, nyomában több méter széles mérgező pára. Gyakori látvány ez nyáron, a nagyüzemi mezőgazdaság ma már elképzelhetetlen növényvédő szerek, peszticidek nélkül.

A kukoricaföld melletti rét belsejében szemmel látható az élet, méhek döngenek, azúrkék lepkék szállnak virágról virágra, és madarak is gyakran megpihennek a póznákon. A rét kukoricással érintkező szélén viszont többméteres sávban minden elszáradt. Ahol a szántó kezdődik, ott már csak a traktor rótta köreit, más nem mozdult.

„Ezek a földek ökológiai sivatagok lettek a peszticidek miatt” – mondta Báldi András, az Ökológiai Kutatóközpont kutatócsoport-vezetője a traktor terepére utalva. A kutató két éve itt, a Kiskunságban kezdett kísérletbe a munkatársaival. Többhektárnyi korábbi szántón vadvirágos réteket hoztak létre, hogy megvizsgálják, mennyire éled újra a természet, illetve hogy a közeli földekre mekkora hatással van a beporzók, valamint az élővilág visszatérése. Az állatpusztulás mértéke ugyanis sokkoló Európában: a rovarok és a velük táplálkozó madarak száma is drámaian csökken.

Volt, akit annyira megérintett, amikor a saját szemével látta a pusztulást, hogy módszert váltott: a portugál Hugo Zina egy dél-afrikai gabonaföldön dolgozott biológusként, amikor megjelent egy repülőgép, és permetezni kezdett. „Minden nagyobb élőlény eltűnt, a felszínre mászó rovarok mind elpusztultak” – mesélte a biológus mit látott, miután visszamentek. Zinát annyira sokkolta az élmény, hogy eldöntötte, ökotudatos gazdálkodásba kezd, ahol a „nem ártás” elvét követve egyáltalán nem használ növényvédő szereket.

Az Európai Unió a problémát érzékelve a Farm-to-Fork (F2F, „termőföldtől az asztalig”) stratégiájában többek között a növényvédő szerek használatának 50 százalékos csökkentését irányozta elő 2030-ig. A vegyipari és az agrárlobbi viszont ott fúrja ezt a tervet, ahol csak lehet. Ukrajna orosz inváziója után pedig egységfrontként támadtak a szabályozásra, arra hivatkozva, hogy már most látszik az élelmiszerválság, így az F2F stratégia megvalósításának nem most van itt az ideje. Ehhez politikai szövetségesekre is találtak, többek között a magyar kormányban.

Az Investigate Europe újságírói annak jártak utána az elmúlt hónapokban, hogy valójában mennyire súlyos a biodiverzitás csökkenése, és milyen hatással lehet ez a mezőgazdaságra, milyen erők akadályozzák az EU-nak a növényvédő szerek csökkentését irányzó tervét, és valós-e az élelmiszerválságot jósló érvelésük.

„Ez a tragédia egyelőre csak a képzelet szüleménye, de kőkemény valósággá válhat” – állt a világ első, milliós példányszámban eladott környezetvédelmi bestsellerében.

Amikor Rachel Carson megírta nagy hatású művét, 37 különböző hatóanyag állt az amerikai farmerek rendelkezésére. Ma már több száz van. Mostanra tudományos konszenzus övezi, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság brutális mértékben pusztítja a természetet.

„Eljuthatunk olyan szintre, hogy nem építhetünk a rovarok általi beporzásra. Kína egyes részein már kézzel porozzák be a körtét és az almát” – mesélte Batáry Péter, az MTA doktora. Ahol drágább a munkaerő, például az Egyesült Államokban, ott más irányba próbálkoznak, de ez sem fest kevésbé riasztó jövőt: apró robotokat fejlesztenek, amelyek a méhek helyett szállítják a virágport.

„Környezeti szempontból a beporzó szervezetek fontos szerepet játszanak a megfelelő ökológiai egyensúly fenntartásában, így eltűnésük, kipusztulásuk végzetes következményekkel járna az élővilágra” – állapítja meg a magyar Növényvédelmi Cselekvési Terv is. A fajok pusztulása pedig „gyorsabb, mint az elmúlt 65 millió évben bármikor, amikor egy meteor kipusztította a dinoszauruszokat. Miközben beszélgetünk, valahol valószínűleg kihal egy faj” – nyilatkozta az Investigate Europe-nak Dave Goulson, biológiaprofesszor, a 2021-ben megjelenő Silent Earth: Averting the Insect Apocalypse (Csendes Föld: A rovarapokalipszis elkerülése) című könyv szerzője.

Egy 2017-es tanulmány a rovarnépesség 75 százalékos csökkenéséről ír: nem a szántókról, hanem a németországi védett területekről tűnt el 27 év alatt a rovarok háromnegyede. Báldi András egy magyar–holland közös projektről mesélt: Magyarországon 126 méhfajt gyűjtöttek, az intenzívebben művelt Hollandiában ugyanannyi hálócsapással pedig mindössze 4-et. Sáskákból nálunk 1600 egyedet, Hollandiában 37-et fogtak.

Ennek nem csak természetvédelmi jelentősége van. Az Európai Parlament 2019-es prezentációja szerint az EU éves mezőgazdasági termeléséből mintegy 15 milliárd euró közvetlenül a rovarok általi beporzásnak tulajdonítható.

A rovarok eltűnése a tápláléklánc következő fokára is hatással van. Ariel Brunner, a Bird Life International madártani szervezet európai vezetője azt mondta, hogy 168 gyakori európai madárfaj populációja 1980 óta 18 százalékkal csökkent. Ugyanebben az időszakban a 39 mezei madárfaj a korábbi állományának akár 59 százalékát is elveszítette.

Hasonló megállapításra jutott a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Mindennapi Madaraink Monitoringja is, aminek a keretében már hosszú évek óta követik nyomon a madárpopulációkat. Az agrárélőhelyek biodiverzitás-indikátora 20 százalékkal csökkent 1999 óta, egyes fajok egyedszáma, például a mezei pacsirtáé, pedig a felénél is kisebbre csökkent.

„A természet segíti az emberek jóllétét, miközben mi betegítjük azt a rendszert, amitől egyre többet szeretnénk kapni. A közeljövőben elérhetjük azt a határt, amikor annyira megbetegítjük a természetet, hogy már nem tudunk elég élelmiszert termeszteni” – mondta Molnár Zsolt, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) hagyományos ökológiai tudással foglalkozó kutatócsoportjának vezetője.

A kutató arra is felhívta a figyelmet, hogy a növényvédő szerek csak tetézik a bajt, amit a természetes élőhelyek visszaszorulása jelent. Ahogy ugyanis a mezőgazdaság és a városiasodás egyre nagyobb részt követel a tájból, úgy szabdalódnak szét a hálózatosan felépülő rovarpopulációk. „Egyes vegetációtípusokból kilencvenöt-kilencvenhat százalék tűnt el az elmúlt kétszázharminc évben. Nagyon kiürült a táj. Traktorral egy nap alatt el lehet pusztítani egy ötezer éves ökológiai rendszert, ennek a töredékét lehet visszahozni, milliárdokból, ráadásul csak sok évtized alatt” – magyarázta Molnár Zsolt.

„Az nem kérdés, hogy összeomlás lesz, ha így folytatunk mindent. Az a nagy kérdés, hogy az ökológiai, a társadalmi, vagy a gazdasági összeomlás lesz-e előbb” – festett sötét jövőt az ökológus. Báldi András szerint ebből azért nem vesz észre semmit az, aki nem ezzel foglalkozik, mert ez olyan, mint egy repülő: ha kiesik egy-egy csavar a gépből, senki nem foglalkozik vele, amíg le nem zuhan. A természet „pufferrel dolgozik”, de a tűréshatára véges.

Ariel Brunner, a már említett Bird Life International madártani szervezet európai vezetője a jelenséget úgy foglalja össze, hogy „az egyik oldalon áll a tudomány, a másikon pedig egy pénzt termelő óriási gépezet”. Ez a gépezet pedig nem más, mint az évi sok milliárd eurós növényvédőszer-üzlet.

Magyarország a hektáronkénti 1,7 kilogrammal messze nem használ annyi növényvédő szert, mint az éllovasok, de ez a szám növekszik. Az KSH adatai szerint 2010 óta az országban közel két és félszeresére nőtt a növényvédő szerek értékesítése. Hogy ebből mennyi a tiszta hatóanyag, jó kérdés. Már csak azért is, mert egyértelmű trend, hogy az újabb szerek egyre kisebb koncentrációban egyre toxikusabbak. Azaz több méreg kerül a földekre akkor is, ha stagnál az eladott mennyiség. Emellett az összesített adatok azért is nehezen kezelhetők, mert egyes erősen mérgező peszticideket hektáronként 100 gramm vagy annál kisebb mennyiségben, míg másokat hektáronként 1 kilogramm vagy annál nagyobb mennyiségben alkalmaznak.

Ettől függetlenül nem véletlen, hogy egyre több hatóanyagra van szükség. „Már ezekkel sem lehet megfelelő eredményt elérni” – magyarázta a mostani szerekről Enrico Falchi, olasz olívaolaj-termelő. Azt mondta, újabb és újabb kártevők jelennek meg, amik ellen nem hatásosak a jelenlegi növényvédők. Ildefonso Cabaníllas Corchado, spanyol paradicsomtermesztő is arról számolt be, hogy „a kártevők már védelmet alakítottak ki”, és egyre többször kell permetezni ugyanazért az eredményért.

A Foodwatch német civil szervezet hamarosan megjelenő tanulmánya, amit az Investigate Europe ismerhetett meg elsőként, egyenesen azt állítja, hogy

mivel megelőző intézkedések nélkül a kártevők egyre nagyobb gyakorisággal jelennek meg újra. A tanulmány kitér arra is, hogy a növényvédő szerekre utaltság miatt „nagyon törékeny mezőgazdasági rendszer” alakult ki. Szerintük „csúszós lejtőre” lépett a mezőgazdasági termelés a 19. század végén, a 20. század elején, amikor a növényvédő szerek használata elterjedt, ami egyre több méreg kijuttatásához vezetett.

„Az lenne az ideális, ha a környezetet terhelő növényvédő szerek nem a mezőgazdaság eszköztárába tartoznának, hanem a katasztrófavédelemébe. Mert ha tényleg éhínséget vagy valamiféle katasztrófát kell elhárítani, akkor jogos az, hogy egy kis környezeti kárt okozunk” – mondta Tóth Ferenc, az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) agronómusa. Megerősítette, hogy a vegyszerezés miatt néhány domináns gyomfaj marad, ami ellenállóbb a gyomirtó szerekre, és azt is kimutatták, hogy ezek sokkal nagyobb termésveszteséget tudnak okozni, mint amikor régen megélt mindenféle.

A peszticidek ilyesfajta alkalmazása szembemegy az integrált növényvédelemnek az EU-ban 2014 óta kötelező szabályaival is, ezek szerint a növényvédő szerek használatának csak végső lehetőségként lenne szabad felmerülnie. Ez azonban teljesen idegen a valóságtól, a növényvédő szer valójában az első eszköz, amihez nyúlnak a gazdák, nem az utolsó.

Ráadásul ezek a szerek egyre kíméletlenebbek: „A cégek totális hatású szereket fejlesztenek, hogy gazdaságosan lehessen irtani a kártevőket. A rovarölő szerek túlnyomó többsége idegméreg, válogatás nélkül mindent irt, aminek idegrendszere van. A legnagyobb mennyiségben forgalmazott gyomirtó, a glifozát is mindent növényt kiirt, nem véletlenül ez a legnagyobb üzlet” – magyarázta Darvas Béla ökotoxikológus.

Így van ezzel Gyurgyik Zoltán is. A kunpeszéri gazda már a téeszes időkben is földműveléssel foglalkozott, a rendszerváltás után dohánytermesztéssel, állattartással is próbálkozott, mára főleg szántóföldön termeszt, közel 200 hektáron. „A biogazdasággal nem vagyok tisztában, nem is nagyon beszéltem olyan emberrel, aki azt csinálja. Facebookon látom, hogy aki csinálja, az nagyon erőlködik, mert mindent meg akar enni a bogár, nem bír vele” – mesélte a gazda.

Pedig nem használna vegyszereket, ha nem érezné, hogy muszáj. A kilencvenes években háromszor is kórházba került vegyszermérgezés miatt, és azt is végignézte, hogy a téeszben permetező traktorosok hogyan haltak meg mindenki előtt. Mára szerinte biztonságosabbak lettek a növényvédő szerek, de az áruk egyre húzósabb: tavaly 1 tonna termény árát költötte vegyszerekre. Mindezektől függetlenül nem lát más megoldást: „El kell döntenie a világnak, hogy most fönn akarunk maradni, akarunk-e enni, vagy se. Mert ha nem tudjuk a rovartól vagy bármitől megmenteni a növényt, akkor éhen halunk.”

A 65 éve gazdálkodó 81 éves, német Dieter Helm sokáig alapvetésnek gondolta, hogy permetez, ez elmúlt 10 évben mégis 25 százalékkal csökkentette a növényvédőszer-használatát, mert nem akart már ennyi mérget kiszórni a földekre. A két fiával 750 hektáron gazdálkodó férfi nem titkolta, hogy sokkal küzdelmesebb így termelni, pedig csak félúton járnak az EU által vágyott 50 százalékos csökkentéshez képest. „Nehéz lenne tovább csökkenteni”, mondta Helm, szerinte már így is elmentek a falig úgy, hogy még az nem látszik a terméshozamban.

Az iparszerű mezőgazdaság valóban nem tud meglenni vegyszerek nélkül, ezt Székács András is elismeri. „Ha az egésznek az ökológiai gyökerét nézzük, nem lenne szabad ekkora táblákon monokultúrás növénytermesztést végezni, mert ez ökológiai nonszensz, ez nem egyensúlyi rendszer, összeomlik magától, ha nem avatkozunk bele. De ha nincs monokultúra, akkor nincs iparszerű mezőgazdaság.”

De túl sok minden tereli a gazdákat az „ökológiai nonszensz”, a monokultúrás, növényvédős, nagyipari mezőgazdaság felé. Minél nagyobb a terület, annál jobban megéri például drága eszközöket vásárolni. Olyanokat, amelyekkel, mondjuk, a növényvédőszer- és a műtrágya-kijuttatást precíziós módszerekkel lehet csökkenteni úgy, hogy talajmonitorozó traktorok és kombájnok jelzik, hogy egy kis területen pontosan mennyi vegyszerre van szükség. Ebben szenzorok vagy drónok is segíthetnek, egyre több ehhez hasonló technológiai megoldás van. Máté András agrártanácsadó szerint a kemikáliákat akár 30-70 százalékkal is lehet csökkenteni ilyen módon különböző körülmények függvényében.

A gazdák a jelenlegi terméshozamokkal is egyre nehezebben jönnek ki, az FDNA statisztikája szerint 1995 és 2017 között a kiadásaik minden EU-tagállamban megsokszorozódtak: a legkisebb mértékű növekedés Ausztriában volt, és az is 213 százalék, a legmagasabb, 360 százalék, pedig Spanyolországban.

Ez az egyik fontos faktor, ami a termelés iparosítása, illetve a birtokkoncentráció felé mutat, ami egész Európában jellemző trend. Mint a KSH agrárcenzusából kiderül, Magyarországon a termelés koncentráltságát az is jelzi, hogy a gazdaságok 53 százaléka a legkisebb méretkategóriába esik, viszont a termelési érték 45 százalékát a legnagyobb 1 százalékba tartozó gazdaságok állítják elő.

„Gyakorlatilag pár hatalmas zöldbáró vette át az országot, akik óriási monokultúrákban termelnek, és nyilván az ő profitjuk felülírja azt, hogy a magyar föld még húsz év múlva is működőképes, fenntartható legyen” – állította Simon Gergely. Tény, hogy az ország legnagyobb földtulajdonosa Mészáros Lőrinc, és más oligarchák, például Csányi Sándor is óriási agrárbirodalmak felett rendelkeznek. „Rövid távon óriási profitot hoz az a típusú mezőgazdaság, amit művelnek. De Magyarország hosszú távú élelmezését és a környezeti fenntarthatóságot nagyon súlyosan veszélyezteti” – folytatta Simon Gergely.

Az EU területalapú támogatási rendszere is a biodiverzitás további pusztításával jár: „Minden négyzetcentimétert beszántanak a traktorok, hogy támogatást vegyenek fel utána. Eltűntek a virágos mezsgyék, a rosszabb földekről a rétek” – magyarázta Báldi András, hozzátéve, hogy a kötelező tarlóhántás is pusztító, mert emiatt is kevesebb táplálékuk lesz a beporzó rovaroknak.

A Bayer, a BASF és a Corteva részben ugyanannak az öt amerikai befektetési alapnak a tulajdonában van: Blackrock, Vanguard, State Street, Capital Group és Fidelity. Ezek az alapok a világ vezető élelmiszeripari vállalatai, például az Unilever, a Nestlé, a Mondelez, a Kellogg, a Coca-Cola és a PepsiCo 10-30 százalékát is birtokolják.

A Négy nagy együttes forgalma a 2014-es 46 milliárd dollárról 2020-ra 40 milliárdra csökkent. Ez a piacot leíró tanulmányok szerint főleg olyan kínai vállalatok előretörésének a számlájára írható, amelyek lejárt szabadalmú, utángyártott, azaz generikus vegyszerekkel kereskednek.

A nagyok egyik válasza a piacvesztésre, hogy a vetőmag-kereskedelemre is egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek. A vegyszereikkel kezelt, azaz csávázott vetőmagok, a genetikailag módosított fajták és a hozzájuk passzoló növényvédő szerek eladásával tornázzák vissza a profitjukat.

A legnépszerűbb vetőmagkezelő (csávázó) anyagok a beporzó rovarok pusztulásában különösen nagy szerepet játszó a neonikotinoidok. „Az igazi baj a neonikotinoidokkal az, hogy ezek olyan kiemelkedő hatású anyagok, hogy vetőmagcsávázással is nagyon jól hasznosíthatók. Bár ne lennének! A szer így védi a vetőmagot már a talajban is, utána felszívódik és szétterjed a növényben. Ez ugyanolyan nagy hatóanyag-kijuttatással jár, mintha permeteznének, s a növényi keringési rendszerben továbbjutva pusztító hatással van a rovarokra, kifejezetten a méhekre. Ez nem összeegyeztethető az integrált növényvédelemmel” – magyarázta Székács András környezettudományi szakember, az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC) Neonikotinoid Munkabizottságának tagja.

Az EU-ban már 2009-ben elfogadták a növényvédő szerek fenntartható használatáról szóló irányelvet. Ez minden uniós tagállamot arra kötelez, hogy nemzeti cselekvési terveket dolgozzon ki a növényvédőszer-használat hatásainak csökkentésére. A tervek azonban nem tartalmaztak ellenőrizhető célokat. 2019-ben az uniós számvevőszék kudarcnak ítélte a megvalósítást, tisztviselői a növényvédőszer-irányelv végrehajtásának elmaradásáról szóló zárójelentésben elmarasztaló ítéletet hoztak: „A legtöbb tagállam nem foglalkozott a terveiben azonosított hiányosságokkal, így a legtöbbjük nem ambicionálja, hogy eredményorientált célokat határozzon meg a növényvédő szerektől való függőség csökkentése érdekében.”

Az első kötelező erejű jogszabály, amely a mezőgazdasági termelőket a vegyszerhasználat csökkentésére kötelezi, a héten közzétett, peszticidek fenntartható használatáról szóló rendelet (SUR). „Intézkedéseket kell tennünk a gazdák valós és sürgős problémáival való szembenézés érdekében. Az intézkedéseknek azonban nem szabad kivégezniük az egészséges és fenntartható mezőgazdasági ágazatról szóló hosszú távú elképzeléseinket” – mondta az Investigate Europe-nak adott exkluzív interjúban az Európai Bizottság alelnöke, Frans Timmermans.

Az EU mezőgazdasági miniszterei már az első tervezet megírása előtt ellenállást szerveztek az EU Tanácsának nem nyilvános bizottsági ülésein. Óva intettek attól, hogy a törvény reformja „aránytalan gazdasági terhet rójon a gazdákra”, írták az egyik az Európai Tanács konklúziói című dokumentumban. Adatigénylésekkel megszerzett dokumentumokból az is látszik, Nagy István miniszter is ennek a pártján volt, illetve amellett állt ki, hogy a kötelező csökkentést ne tagállami, hanem uniós szinten határozzák meg. Ez a relatíve kevés növényvédőszer-mennyiséget használó Magyarországnak akár azt is jelenthetné, hogy alig vagy semennyire ne kelljen kevesebb vegyszert használniuk a gazdáknak. A szerdán bemutatott tervezet szerint a kisfelhasználó országok nyomásgyakorlása működött: az uniós átlag 70 százalékánál kevesebb vegyszert használó országoknak csak 40 százalékos csökkentést irányoz elő a tervezet, a 140 százalékot meghaladó felhasználás után viszont 60 százalékos csökkentést írnának elő.

Az agrárlobbi–növényvédőszer-gyártó–döntéshozók hármas összefonódásra számtalan példát találni, így nem csoda, hogy a Tanács a SUR-nál is szembekerült a Bizottsággal. Több nagy német agrárszervezet vezetőségében is ott ülnek a BASF és a Bayer vezetői. A francia mezőgazdasági miniszter hivatalának korábbi vezetőjét, Marc Fresneau-t nemrégiben kinevezték a növényvédőszer-gyártók nemzeti lobbijának PR-vezetőjévé. Magyarországon is működik a forgóajtó: a Magyar Növényvédelmi Szövetséget korábban Szalkai Gábor vezette, aki Fazekas Sándor minisztériumából érkezett, majd a Bayerhez távozott. Utódja, Görög Róbert szintén az agrárminisztériumból érkezett.

A növényvédőszer-lobbi a brüsszeli költéssel sem spórol. Az EU lobbiadatbázisa szerint a Bayer vallotta be a legmagasabb lobbiköltségvetést, több mint 1 milliárd forintot (4 250 000–4 499 999 euró) évente. Csak a Google, a Facebook, és a Microsoft vallott be náluk magasabb éves lobbiköltést, majd jön a Shell, az Apple, a BP, az Exxon, és utánuk következik a BASF.

A nagy cégek különböző lobbiszervezetekbe is tömörülnek, ha a növényvédő szereket kell védeni. Ezek közül a legfontosabb a CropLife és a Euroseeds, szintén sok százezer eurós költségvetéssel. Mint Nina Holland, a Corporate Europe Observatory (CEO) nonprofit lobbifigyelő szervezet szakértője elmondta, a piacon versengő cégek Brüsszelben egységbe szerveződve lobbiznak az érdekeikért. Hogy pontosan mennyi pénzből, azt a bevallott költségvetésből sem lehet megmondani, Holland szerint ez csak a jéghegy csúcsa.

„Mindannyian ugyanazokért az üzletbarát szabályokért lobbiznak, amikor a kockázatértékelésről vagy bizonyos intézkedések késleltetéséről van szó.

– mondta a lobbiszakértő az Investigate Europe-nak.

A SUR ellenében a legnagyobb agrárlobbi-szervezet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK) is a tagjai között tudó COPA-COGECA is vállvetve harcol a vegyipari lobbival. Pekka Pesonen, a COPA-COGECA főtitkára azt mondta ugyan nekünk, hogy „támogatják az elveket”, amikor a növényvédőszer-csökkentésről kérdeztük, de ennek ellentmond, hogy a szövetség PR-stratégáinak 2021 szeptemberében a tagjai számára készített prezentációja részletesen megmutatja, hogyan terveznek iparági agrártudósok tanulmányainak egész sorával, sőt az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának támogatásával bizonytalanságot kelteni az uniós parlamenti képviselők körében.

A CEO tanulmányában részletesen bemutatja, hogyan lobbiznak változatos eszközökkel a rendelkezés ellen: élelmezésbiztonsággal kapcsolatos félelemkeltés, tudományos tanulmányok rendelése, adatgyűjtési szabályok lazítása (amit nem lehet mérni, ott a csökkentés célszáma is mindegy), kötelező szabályok helyett önkéntes vállalások népszerűsítése, ez csak néhány taktika a repertoárból.

Gyűjtésünk szerint 2019 eleje óta a COPA-COGECA 26-szor egyeztetett a témáról biztosokkal vagy a kabinetjükkel, a CropLife Europe 12-szer. A Négy nagy és a szövetséges szervezeteik összesen 69-szer, azaz átlagban havi 2-szer. Alacsonyabb szintű hivatalnokokkal való találkozókról nem vezet az EU nyilvántartást.

„Amit az agrárvegyipar és a nagy agrárbiznisz csinál, az pánikkeltés. Teljesen fals és megindokolatlan, hogy élelmiszerhiány lesz. A saját lobbiérdekükre akarják felhasználni a háborút, az emberek félelmeire akarnak hatni” – értékelt Simon Gergely, a Pesticide Action Network Europe és a Greenpeace munkatársa.

Az elmúlt években több tanulmány is készült – jellemzően a növényvédő szerekért lobbizó szervezetek, cégek támogatásával –, amelyek azt állítják, hogy a növényvédőszer-felhasználás 50 százalékos csökkentése és a 25 százalékos biotermesztési arány (ami szintén F2F cél) akár 40-50 százalékos termésátlag-csökkenéssel is járhat. A biogazdaságok termésátlagait vizsgáló tanulmányokat összegző metaelemzések viszont jóval kisebb termésvisszaesésről írnak. Az Európai Bizottság kutatóközpontjának tanulmánya is csak alig 10 százalékot meghaladó visszaeséssel számol, és ezzel is úgy, mint egy ezen dolgozó kutató elárulta, hogy úgy számoltak, mintha a növényvédő szerek helyett más módszerekkel nem védekeznének a gazdák.

A legbefolyásosabb politikai szereplő, aki látványos hátraarcot mutatott be, Emmanuel Macron volt. A francia elnök korábban még lelkesen támogatta az F2F célkitűzéseit, azonban manapság már ellene beszél. Márciusban úgy fogalmazott, hogy „nem lehetséges, hogy Európa megengedhesse magának” az F2F-ben foglalt növényvédőszer- és műtrágyafelhasználás-csökkentést, illetve a biogazdaságok részarányának 25 százalékra emelését.

A 180 fokos fordulatra könnyű magyarázat, hogy Marine Le Pen a kampánya egyik üzenetévé tette, hogy az F2F miatt tönkre fognak menni a francia gazdák, Macron pedig erre reagált a véleménye megváltoztatásával. Hogy ennek mennyi szerepe volt győzelmében, azt nem tudni. Erősen terjedt az a pletyka, hogy Macron kérte Ursula von der Leyent, hogy késleltesse a SUR bemutatását, ezt két nem Macron pártjába tartozó francia EP-képviselő is tagadta nekünk, más EP-képviselők, köztük a német zöld Martin Häusling viszont tényként közölte.

Macron pálfordulása miatt a pártja által dominált Renew liberális EP-frakció is kifarolt a Zöldek és a Szocialisták mellől, amivel a törvénytervezet az EP-ben elveszíthette korábbi egyértelmű többségét.

„A F2F ellenzői csak ürügyként használják a háborút, hogy megakadályozzák ezt – fakadt ki Timmermans az Európai Parlamentben. – Kérem, kérem, ne higgyenek abban az illúzióban, hogy azzal segítenék az élelmiszertermelést, hogy azt kevésbé fenntarthatóvá teszik. Az F2F a megoldás része, nem a probléma” – mondta a biztos a képviselőknek.

A tagállami kormányok ellenállását Henryk Kowalczyk lengyel agrárminiszter és miniszterelnök-helyettes vezette. A törvénytervezet késleltetése mellett a másik fontos front a statisztikai adatgyűjtés reformjának elgáncsolása volt.

Az EU-s nyilvántartás nem rendelkezik megfelelő peszticidstatisztikákkal: ezek nem harmonizáltak, lényegében használhatatlanok, ráadásul csak 5 évente gyűjtik. Petros Kokkalis, a mezőgazdasági statisztikai rendszer reformjának jelentéstevője elmesélte, hogy az F2F ellenzői és a lobbisták lényegében a rossz szabályozást akarták megtartani, hogy ne lehessen nyomon követni a növényvédőszer-csökkentés betartását. Ez a terv elbukott, és egységesítik a statisztikát, az EU-ban először lesz kötelező érvényű az olyan adatszolgáltatás, ami alapján látható lesz a peszticidfelhasználás valós és értelmezhető mértéke. Azonban csak 2028-tól, azaz nem sokkal a 2030-as céldátum előtt.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy kutatók is rendre megjegyzik, hogy az 50 százalékos peszticidcsökkentést nehéz értelmezni, mert nagyon eltérő mennyiség kell a hatóanyagokból. „A Green Deal céljainak a megfogalmazása elhamarkodott, még ha szimpatikus és kedvező is az irány. Nem kellően szakszerű, már csak azon egyszerű oknál fogva sem, hogy a felére csökkenteni túl leegyszerűsített megfogalmazás. Minek a felére? A növényvédőszer-termékeknek? A hatóanyag-mennyiségnek? Vagy a veszélyes kategóriába tartozó szereknek? Ezt jobban és közérthetőbben elő kellett volna készíteni, és a gyakorló mezőgazdásznak is jobban definiálva kiadni” – vélekedett Székács András.

„Magyarország az uniós vitákban mindig a nagyüzemi mezőgazdaság pártján volt. A szocialista időszak alatt kicsit szolidabban csinálták, a Fidesz alatt pedig nyíltabban. Amikor a méhveszélyes neonikotinoidok vitája volt, akkor Magyarország teljesen beleállt az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóságba, hogy hülyeséget beszélnek, nem ártanak ezek a szerek semmit a magyar méheknek. Hihetetlen potenciális károkról beszéltek, amik aztán, amikor megtörtént a tilalom, mégsem következtek be” – mesélt egy példáról Simon Gergely.

A környezetkémikus arról is beszélt, hogy Magyarországon rendszeresen derogációt kérnek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) a már az unióban betiltott vegyszerekre, amikre a hatóság adatbázisa alapján évente tucatjával adják meg a „szükséghelyzeti engedélyeket”. Gyakori, hogy az engedélyt nagy cégek kérik, többször feltűnik a Bayer, a BASF, a Syngenta neve is. Kérdésünkre a Nébih azt válaszolta, hogy a cégek csak „tollfogók”, és „a növényvédőszer-gyártó cégek területi képviselői szorosan együttműködnek a gazdákkal, így pontos képük van a növényvédelmi helyzetről is. De ugyanez fordítva is igaz: a gazdákkal együtt dolgozó növényorvosok egy-egy problémás növényvédelmi helyzet megoldásához már tudják, hogy adott esetben melyik gyártóhoz kell fordulniuk.”

Magyarország abban is első az összes tagállam között, hogy hány kivezetésre javasolt, azaz helyettesítésre jelölt hatóanyagot engedélyez: 55 hatóanyagból 49-et az Európai Bizottság adatai szerint (a Nébih képviselője szerint már csak 46-ot, de az uniós adatbázisban még nincs nyoma ennek a csökkenésnek).

A Nébih képviselőjének magyarázata szerint ezek használata azért vált jelentősebbé, mert „az elmúlt években visszavonásra kerültek azok a hatóanyagok, amelyek ezeknél – a helyettesítésre jelölteknél – rosszabb mutatókkal rendelkeztek, elfogadhatatlan kockázatot jelentettek a környezetre, fogyasztóra vagy a felhasználóra. Vagyis valójában a növényvédőszer-használat ezzel együtt is a relatíve kisebb kockázatú hatóanyagok felé tolódott el. Azt is figyelembe kell venni a helyzet megítélése során, hogy egyre több károsító fenyegeti a termesztett növényeket, amiket egyre nehezebb megvédeni. A hatóanyagok felülvizsgálata során jelentős mértékű a meg nem újítás, a gazdák részére pedig egyre kevesebb védekezési lehetőség áll rendelkezésre.” Mint a fenti térképen látszik, a nagyon intenzív mezőgazdaságáról híres Hollandiában sokkal kevesebb helyettesítésre jelölt hatóanyagot engedélyeznek, a Magyarországnál jóval nagyobb területen termelő Olaszországban pedig feleannyit sem.

Tóth Ferenc növényvédelmi szakember szerint a megfelelő növényfajta, termőhely és termelési mód kiválasztása a növényvédelem alapvető szentháromsága. „ „Rengeteg növényvédelmi kutatási pályázatot láttam az elmúlt harminc évben, én magam is írtam jó néhányat, de erre a témakörre nagyon keveset adtak be, és ezek többségét nem veszik komolyan, holott ez lenne a mentőcsónak” – mondta az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet munkatársa.

Az ökológiai gazdaságok részarányának uniós átlaga 8 százalék, Ausztriában a legmagasabb, 24 százalék. Magyarországon valamivel 5 százalék felett van ez az arány. Azonban az ökológiai gazdálkodás sem kapásból ökotudatos, csak szűkebb az eszköztára.

Azt is figyelembe kell venni, hogy ez is lehet ökológiai gazdálkodás” – erősítette meg Batáry Péter. Az ökológus németországi kutatásai során arra derített fényt, hogy fontos a kisparcellás rendszer az élővilág fenntartásában, mert ahol kis táblák vannak, ott közöttük van valami mezsgye. „Nemcsak a biogazdálkodó, hanem a konvencionális is használhat ilyen módszereket” – mondta a kutató, rámutatva, hogy nem fekete-fehér a biodiverzitás rombolása tekintetében, hogy valami konvencionális-e, vagy bio.

A világszerte hagyományos ökológiai tudást kutató Molnár Zsolt sok példát hozott arra, hogy a modernizáció előtti technikákat használó közösségek Gyimestől Mongóliáig egy dologban nagyon hasonlítanak: nagyon figyelnek a tájra, és annak lehetőségei szerint gazdálkodnak benne. „Most megint abba az irányba fejlődik a mezőgazdaság, hogy ismét figyelemintenzív legyen, csak most már nem a helyi ember felügyeli, hanem technológiával próbáljuk. Nem jó az a kérdés, hogy hagyományos módon termeljünk élelmiszert vagy a mai destruktív ipari módon, hanem ebből tovább kéne lépni” – mondta a kutató, utalva a már korábban említett szenzorokkal, drónokkal, csúcstechnológiával dolgozó precíziós mezőgazdaságra.

„Nem a faekéhez akarnak visszamenni, akik a nagyüzemi mezőgazdaság hibáiról beszélnek. Az egyik lehetőség az, hogy ugorjunk nagyot előre, itt van a mesterséges intelligencia, a robotizáció, ez nem sci-fi” – visszhangozta Báldi András is.

Ennek az egyik árnyoldala, hogy a nagy cégek már ebben az iparágban is nyomulnak, és sokan aggódnak amiatt, hogy a gazdák adatai a kezelésükbe kerülnek, amivel újabb módon szolgáltatják ki magukat a cégeknek.

Az sem véletlen, hogy a vegyipari lobbi már meg is szerette a precíziós mezőgazdaság kifejezést, és büszkén hirdetik, hogy ha a termékeiket használják a gazdák, akkor kevesebb vegyszerrel termelhetnek többet. Ők azonban főleg arra gondolnak, hogy vegyék a GMO-vetőmagjaikat és a hozzájuk gyártott vegyszereket, illetve azért lobbiznak, hogy a génszerkesztést lazábban szabályozza az EU, mert állításuk szerint csak így csökkenthető a földekre szórt méreg mennyisége.

A másik átgondolandó dolog, hogy kell-e annyi élelmiszert termelnünk, ami nagyipari módon termelhető. Az EU lakossága évente 80 millió tonna élelmiszert dob ki, nem számítva az alacsony árak miatt le nem aratott terményt, amivel együtt ez a hatalmas szám tovább nő 110 millió tonnára, áll a Foodwatch tanulmányában. Ugyan rengeteg az éhező a világon, de már több a túlsúlyos ember, amiből egyértelmű, hogy elosztási problémák vannak: az éhezés oka a szegénység, nem az elégtelen élelmiszertermelés.

Továbbá a globális mezőgazdasági termelés nagy részét nem is közvetlen emberi fogyasztásra szánják. A közvetlen emberi fogyasztásra szánt kalóriamennyiség 82 százalékát a rendelkezésre álló mezőgazdasági terület 23 százalékán termelik meg. A mezőgazdasági területek fennmaradó 77 százalékát állati takarmány előállítására használják, ami a globális kalóriaellátás 18 százalékát adja. Az EU-ban kétszer annyi sertés van, mint gyerek. Csak ezeknek a vágóhídra szánt állatoknak az etetéséhez akkora területen termesztünk takarmányt, ami egyenlő Ausztria, Németország, Dánia és Csehország összes termőterületével.

Dave Goulson, a Sussexi Egyetem biológiaprofesszora is megerősítette, hogy globálisan nagyjából háromszor annyi kalóriát termelünk, mint amennyire mindenki élelmezéséhez szükségünk van. De ennek az élelmiszernek nagy része kárba vész, egy másik nagy részét pedig állatokkal etetik meg.

„Ha csökkentjük a pazarlást és a túlfogyasztást, könnyen elérhetjük az F2F program céljait” – állította Nic Lampkin, az Európai Környezetvédelmi Politikai Intézet (IEEP) munkatársa, aki 40 éve kutatja az élelmiszer-ellátást.